Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

2014/15: ilyen lesz a PFZ új évada

Szeptember 11-én a zenekar évadnyitó sajtótájékoztatójával és a bérletnyitó hangversennyel visszavonhatatlanul elindult a 2014/15-ös évad.


„Már nem vagyunk »vidékiek«, »érdekesek«, »szokatlanok«. Muzsikusok vagyunk, akik csak arra koncentrálnak, hogy a zeneművészetet szolgálják” – jegyzi gondolatait Horváth Zsolt igazgató a Pannon Filharmonikusok 2014/15. évad műsorfüzetének köszöntő soraiban.

A zenekar 5. évadát kezdi meg a Kodály Központ falai között, és 12. éve tart koncertsorozatot Budapesten, nyitása óta a Művészetek Palotájában. Két európai színvonalú koncertterem, két zeneértő közönség, két művészeti otthon, a benne foglalt lehetőségekben és a vele járó kötelezettségekben egymástól mégis lényegesen eltérő két alkotói közeg. Az idei évadban is ebben létezik és a dolgozik a Pannon Filharmonikusok. A 2014/15. évad műsorstruktúráját − mintegy vázként − a szakmai minőségnek az a szintje határozza meg, amelyet a zenekar megújulása óta önmagával szemben elvár, s melynek megvalósulását a tavalyi év koncertkritikái többszörösen visszaigazolták, mindez „a becsukott ajtók mögött a pálca beintése és a taps között szól, bárhol is legyen egy együttes világon”.

„A PFZ kivételezett helyzetben van, hiszen mint művészeti intézmény rendkívül szerencsés környezetben működhet. Az idei egy kompromisszumok nélküli évad lesz, arra koncentrálhatunk, amit fontosnak tartunk, a minél magasabb művészi színvonalra. Sokat dolgoztunk azért, hogy a legnagyobbak között tartsanak minket számon. Az év újdonsága az a művészi szabadságfok, ami körbeveszi az együttesünket. Már nincs rajtunk a bizonyítási kényszer nyomása” – mondta Horváth Zsolt a zenekar évadnyitó sajtótájékoztatóján.

 

A tavalyi évadban a zenekar nyugat-európai turnéjának köszönhetően Berlinben Pécs felkerült a földrész zenei térképére, a Pannon Filharmonikusok neve továbbá mostanra visszavonhatatlanul beégett a budapesti zeneértő közönség tudatába is. Mint már hazajáró vendég idén sem vállalkozik kisebb feladatra az együttes. A fővárosi koncertsorozatot tekintve a megfelelés horizontjában nem látszik más, mint a társulat öntudatát keretező, tét nélküli művészeti színvonal. Ezért gondolhat önmagára az együttes Budapest zenei életének fűszereként, és ígérhet az új évadra zenei csemegékben bővelkedő „kulináris” kalandozásokat.

A pécsi jelenlét idén is összetettebb feladatkört jelent. A Kodály Központ öt évvel ezelőtt egy adott kulturális küldetéstudattal kezdte meg működését, mely a befogadó és a teremtő közeg, valamint a gazdasági környezet változása okán folyamatos újragondolást igényelt. Egy valami mégis állandó, mégpedig az a kulturális érték, melyet a falai között elhivatottan dolgozó Pannon Filharmonikusok művészeti közössége őriz és erősít meg évről évre, újra és újra. A rezidens zenekari funkció, a nemzeti zenekari cím széleskörű művészeti kötelezettséggel jár, melyeket a zenekar felelősen, magas színvonalon és Pécs kulturális rangjához méltón teljesít.

A zenekar sajtótájékoztatóján Páva Zsolt Pécs polgármestere hangsúlyozta: „öröm látni, hogy a Pannon Filharmonikusok valódi kulturális nagykövete Pécs városának, és azt a művészi munkát végzi, ami valós igénye, és amit közönsége is vár tőle.”

Az idei évad bővelkedik történelmi sorsfordulók évfordulóiban, tragédiákra emlékezünk, úgy az I. világháború 100 évvel ezelőtti kitörésére, mint a Holokauszt Emlékév keretében a magyarországi zsidóság 70 évvel ezelőtti deportálására, ígéretes zenei tehetségeink áldozati sorsára, s vele hazánk kulturális veszteségeire. A város napja alkalmából adott ünnepi díszhangverseny műsorával Dohnányi Ernő és Zádor Jenő életútját idézte fel a társulat, mindkét alkotó pályájában töréspontot jelentett a II. világháború. Dohnányi Ruralia Hungarica című műve pedig népzenei motívumaival a trianoni békeszerződésre reflektált.

Novemberi hangversenyével a Pannon Filharmonikusok Radnóti Miklós költőnk emléke előtt hajt fejet. Vajda János kortárs komponista À la recherche… című zeneművét a zenekar felkérésére, kifejezetten ez alkalomra komponálta. A mű ősbemutatóját Alpern Bernadett fotóművész kiállítása kíséri, mely tárlat egykor volt zsinagógaépületek mai használatát választotta tárgyául. Az emlékhangversenyen továbbá elhangzik Nádor Mihály, szintén a holokauszt áldozatául esett zeneszerző egészen kivételes, máig ismeretlen, Csajkovszkijt idéző Hegedűversenye is, melyből a zenekar lemezfelvételt is készít.

A koncert szólistája Kelemen Barnabás lesz, akit a Pannon Filharmonikusok idei évadának rezidens szólistájaként köszönthet a pécsi és a budapesti közönség. A világhírű hegedűművész e státusában nemcsak emelt számú fellépésen lesz a zenekar partnere, hanem a programalkotásban is együtt gondolkodott a társulattal. Az együttműködés a minél magasabb művészeti színvonal elérése mellett megvalósuló referenciaértékű produkciók létrejöttét célozza meg. Kelemen Barnabás régóta kiváló kapcsolatot ápol a PFZ-vel, rendszeres vendégművésze a társulat hangversenyeinek. Az idei együttműködésről így fogalmazott:

„Ezt a zenekart szinte belülről ismerem: amikor megérkezem, itt másképp érnek össze a tekintetek. Az európai színvonalú kulturális pezsgéshez a fővároson kívül is gazdag és színes zenei életre van szükség. Ezt Pécs és a PFZ csinálja a legjobban.”

A hegedűművészt első alkalommal október közepén hallhatja a pécsi közönség a Kelemen Kvartett koncertjén. A vonósnégyes előadása része annak az országos hangversenysorozatnak, mely az országszerte drasztikusan lecsökkent kamaraprodukciók színpadra állítását és a műfaj koncertjei iránti érdeklődést kívánja ösztönözni.

A visszatérők éve is az idei. Újra partnerei között köszöntheti ugyanis az együttes a 2013-as nyugat-európai turné világhírű sztárszólistáit. Andrej Gavrilov zongorajátéka az oroszos Párizst hozza el Pécsre, és viszi Budapestre is. A fiatal Kirill Troussov finom eleganciája a közönség fiatal hölgytagjainak, páratlan hegedűszólója pedig az uraknak jelent garanciát a maradandó koncertélményre. Visszatér Miklósa Erika operadíva is, aki hat Strauss-dalnak lesz párja egyetlen nőként. A karmesteri pulpitusra pedig a 2014/15-ös évadban is felállnak majd a zenekar már jól ismert vendégkarmesterei, köztük Kocsis Zoltán, Howard Williams, Christian Schumann és Cristian Mandeal.

Az idei évad egyik különlegessége, hogy kivételes tehetségű, többgenerációs zenészdinasztiák együttélésének és művészetük összeérésének lehet tanúja a Pannon Filharmonikusok közönsége. Kocsis Zoltán februárban Liszt Esz-dúr zongoraversenyében 19 éves fiát, Kocsis Krisztiánt dirigálja. Karácsonykor pedig a kislánya, Kocsis Viktória ihlette Kiskarácsony, nagykarácsony című saját kompozícióját interpretálja Pécsett, két alkalommal is. A 2014/15-ös évadban a Bogányi fivérek is bemutatkoznak. Bogányi Gergely áprilisban Dubrovay László III. zongoraversenyét játssza, Bogányi Bence fagottművész pedig Henri Tomasi fagottversenyében hallható szólójátékával adja tanúbizonyságát az öröklődő tehetség páratlan ajándékának.

 

A családi örökséget mi sem támasztja alá jobban, mint Bogányi Tibor szakmai munkája, melyet a Pannon Filharmonikusok vezető karmestereként immár három éve folytat. A zenekar vezetése a tavalyi évad végén európai mintára egy évvel a vezető dirigens megbízatásának lejárta előtt újratárgyalta az együttműködést. Bogányi Tibor elsődleges feladata a zenekar egyedi, sajátos hangzáskultúrájának fejlesztése volt, mely az elmúlt három évben kielégítő módon meg is valósult. A megállapodás értelmében Tibor a 2015/2016-as évadtól újabb két évre kapott megbízást, melyet el is fogadott.

„Egy olyan művészeti intézmény tagjaként dolgozhatok, amely mára minden szempontból az elitbe tartozik. Ez felemelő, ugyanakkor felelősséggel teli érzés is. A közös munka az elmúlt években egyre eredményesebbé vált, mostanra igazán egy nyelvet beszélünk. Új tervekkel készülök a következő három évre. Az új irány egy új hangzás, melyet a nagy német és nagy orosz romantikában keresem, de a skála továbbra is a barokktól a modern zenéig ér” – fogalmazott Bogányi Tibor karmester.

Noha a zenekar nem fogadja társművészetévé a gasztronómiát, az idei évad zenei palettája mégis joggal kínálja fel a fogalmi összefonódást. A hangversenyek műfajilag gazdag zenei világa a klasszikus ínyencségekből és a kortárs falatokból egyaránt merít. Az együttes a Pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként 4 felnőtteknek szóló sorozattal, a már megszokott ifjúsági és gyerekprogramokkal, egy példaértékű esélyegyenlőségi koncertsorral és számos egyedi hangversennyel várja a dél-dunántúli régió közönségét, valamint a baranyai központ azon alkalmi látogatóit, akik kivételes kulturális élményt keresnek. A városban élő külföldi egyetemistákat például idegen nyelvű, éjszakai komolyzenei programmal várja a Pannon Filharmonikusok.

Izgalmas zongora és különleges hegedűversenyek, egy csipet kelet, egy leheletnyi nyugat, rendkívüli tehetségű zenészdinasztiák kölcsönös inspirációja és páratlan énekhangok fűszerezik gazdagon az idei pécsi évadot. A Művészetek Palotájában otthonra lelt fővárosi koncertsorozatban pedig idén is a zenei élet elitje vonul fel, hogy magasan jegyzett produkciókkal és bravúros szólójátékokkal lényegítsék maradandóvá a Pannon Filharmonikusokkal töltött estéket.

„A Pannon Filharmonikusokról egy ideje már tudjuk, hogy jók. November 15-én hallott budapesti koncertjük után viszont már nem kérdés: a pécsi székhelyű együttes Magyarország top-zenekara.” /Fidelio.hu/

Vissza

Rendezvénynaptár

Nincs találat!