Pannon Filharmonikusok

Ha az értékesítés kifejezést meghalljuk, akkor általában nem a kulturális terület jut eszünkbe, és nem is igazán pozitív emlékek tolulnak fel bennünk. Persze mindent lehet másképp és jobban csinálni, de egy szimfonikus zenekarnál ez sokkal érdekesebb és szerteágazóbb feladat – és főképp a szakmára rárakódott negatív jelentéstartalmaktól mentes. Mégis, milyen ez a munka, milyen munkahely a PFZ, hogyan telnek a dolgos hétköznapok? Erről beszélgettünk Ildikóval.

-  Egy ilyen speciális művészeti szervezetnél mi az értékesítés tárgya, milyen ennek a szerkezete?
-  Ha stílusosan szeretnék válaszolni, akkor egy zenei idézettel vágnék a dolgok közepébe: „Eladó az egész világ!” Felsorolásszerűen ez pedig úgy hangzik, hogy természetesen értékesítjük a koncertek jegyeit, a bérleteket, sőt magát az együttest is bizonyos esetekben, de ide tartozik a mecenatúra és a szponzoráció is. Tömören összefoglalva, a zenekar produkcióit értékesítjük a közönség, a partnerek felé. Ez a munka nem csak abból áll, ami látható mondjuk a jegypénztárakban, ez sokkal inkább a folyamat végének tekinthető. A tervezés évekkel korábban indul, amikor Horváth Zsolt igazgató úr kikéri a véleményünket a tervezett produkciókról, vagyis elindul egy évad felépítése. A komolyzene világában az előadók és karmesterek évekre előre szerződnek, így munkánkkal nekünk is ehhez kell igazodnunk. Ebben a folyamatban szót ejtünk az értékesítésről, a műsor „eladhatóságáról” is. Szorosan együttműködnek velem a kommunikációs és marketinges szakemberek, közösen találjuk ki az értékesítés legadekvátabb módjait. A kultúra értékesítése sohasem volt egyszerű, még akkor sem, ha a közönség néha úgy érzi, hogy borsos árat fizetett egy-egy koncertjegyért. Kevesen tudják, hogy ez a tarifa még így is csak töredéke annak, amibe valójában került a produkció.

- Régen szemérmesen filozofáltak arról, hogy áru-e a kultúra, mára eldőlni látszik a kérdés. Jól látom?
- Bizony a kultúra is áru, bár erről még most is kissé szégyenlősen beszélünk, de gondoljunk bele, egy könyv, vagy egy film, netán egy zenemű bizony lehet áru - sőt, a zenemű interpretációja is. A mi közönségünk megszokta, hogy minőséget szolgáltatunk számára, így bízik a zenekarban és megveszi a jegyeket, bérleteket. Ez az egyik fontos kulcsszó a munkámban - a bizalom. Sok olyan előadásunk van, amire ezért váltanak jegyet az emberek, mert tudják, hogy mi játszunk. Ilyen például az újévi koncertünk, amire látatlanban elkelnek a jegyek és még senki sem jelezte, hogy csalódott volna. Most éppen a bérleteket értékesítjük a következő évadra, amiről úgy gondolom, hogy kiváló lesz, nagy érdeklődésre tarthat számot Pécsett és Budapesten is. Utóbbiról azt tudom elmondani, hogy már most a bérletek felét meghosszabbították, ami szintén a közönség bizalmának a csalhatatlan jele. Természetesen új bérleteseink is vannak, mivel a hangversenyre járók egymásnak adják a hírt, hogy érdemes a PFZ koncertjeire ellátogatni, ennél jobb marketing úgy hiszem, nem kell. A koncerteknek többféle prioritásuk van, egy részük értékesítési szempontból fontos, mert nagyon drágák, ilyenek például a filmzenei előadásaink, mert a jogdíj nagyon borsos, nagy létszámú zenekar szükséges hozzá és sokszor olyan hangszeres zenészeket kell meghívni a koncertre, amelyekből nálunk nincs elég, vagy egyáltalán nincs. Ezeknél az előadásoknál szinte kötelező teltházat csinálni, ami még akkor sem könnyű, ha maga az „áru” kiváló. Aztán vannak olyan koncertjeink, ahol a művészi tartalom a lényeg, hiszen a zenekarnak küldetése és kötelezettsége van a zeneszerzőkkel, a zenével szemben, így be kell mutatnunk olyan műveket is, amelyek nem feltétlenül a legnépszerűbbek a közönség körében. Nem játszhatjuk ugyanis állandóan Beethoven IX. szimfóniáját, vagy a Radetzky marsot. Nagyon szeretjük ezeket a műveket, játsszuk is azokat, de nekünk más feladatunk is van. Mindent egybevetve, minden szempontot figyelembe kell vennünk, amikor a jegybevételeket tervezzük, mert az szorosan összefügg a tao-ból befolyó pénzekkel is.

- Az utóbb említett forrás nem olyan régen nyílt meg az Önök számára, ha jól tudom.
- Hét éve vált lehetővé a gazdasági társaságok számára, hogy a társasági adó 70 százalékát felajánlják kulturális szervezetnek. Ennek megszerzésére komoly erőfeszítéseket teszünk, hiszen egy gazdasági szervezetnek nem evidens, hogy mondjuk a PFZ-nek ajánlja fel azt. Volt olyan év, hogy százezres tételekből rakosgattam össze a sokmilliós tao bevételünket. Ebbe a körbe tartozik a szponzoráció és mecenatúra kérdése is, ami nagyon kedves a számomra, de nem könnyű terep, sőt egyre nehezebb. Sok támogatandó terület létezik a kultúrán belül is, össztársadalmi szinten pedig végképp nagyon széles a paletta. A „társadalmi felelősségvállalásra” a nagy cégek komoly stratégiákat hoznak létre, ezen belül van, aki a kulturális területre helyezi a hangsúlyt, de van olyan cég, amelyik az egészségügyre, vagy az állatvédelemre költ inkább.

- Ezen a területen jelentős sikert értek el tavaly, az E.ON Hungária Zrt. lett az évad fő szponzora.
- Két évvel ezelőtt is beszélgettünk, akkor említettem, hogy a szponzoráció területén nagy bejelentés előtt állunk, ez a cég volt az akkori jelzésem hátterében. Az E.ON nagyon elégedett volt az együttműködéssel, nemrég kaptam egy levelet tőlük, amelyben leírták mindezt. Így egy álmom megvalósult, hiszen egy igazán erős szponzorra találtunk, amelyre minden évben szükségünk van. A meglévő támogatóinknak nagyon hálás vagyok, bízom benne, hogy még sokáig a zenekar mellett maradnak, sokan közülük már 14 éve minket választottak, ami optimizmusra ad okot.

- Nem véletlen a 14 év említése, hiszen ennyi ideje dolgozik a Pannon Filharmonikusoknál. Ez idő alatt hogyan változtak a hangsúlyok az értékesítésben?
- Akkoriban a zenekarnak a POTE-aulában volt hat koncertje és négy a Pécsi Nemzeti Színházban évente. Ezt megelőzően, mondjuk harminc éve a Liszt-teremben öt koncert volt évente, az értékesítést a Filharmónia intézte, nem volt erre önálló szervezetünk. 2009 végén, saját értékesítési rendszert hoztunk létre, majd ezt követően beköltöztünk a frissen elkészült Kodály Központba. A nagyzenekari koncertjeink száma évente 42 lett, plusz a gyermek és ifjúsági programjaink, nem beszélve arról, hogy Budapesten önálló bérletsorozatot tartunk fenn a Művészetek Palotájában. Mindegyiknek köze van erősen az értékesítéshez. Ennek a jegybevételek növekedésén túl, olyan hozadéka is lett, hogy jobban megismerhettük a közönségünket, személyes kapcsolat alakult ki köztünk, beleértve a kollégáimat is. Ez rendkívül pozitív dolog. Bármilyen hihetetlen, de a törzsközönség (Budapestet is beleértve) nagy százalékát arcról, sokukat pedig névvel és személyesen ismerem, pedig itt ezrekről van szó.

- Mi az, ami a legjobban érdekli, izgatja a munkájában és a legszívesebben csinálja?
- Az előbb elmondottakból következik, hogy a közönség között lenni szeretek a legjobban. A személyes kapcsolatok, az ismerős arcok, a beszélgetések, mind-mind nagyon fontosak a számomra. Itt első kézből jönnek az észrevételek, a kritikák és a dicséretek, egyszóval a direkt visszajelzések.

- A zenekarral is ilyen bensőséges a viszonya?
- 2010 óta napi szintű a kapcsolatunk, hiszen a menedzsment és a zenészek egy épületen belül dolgoznak. A művészek gyakran fordulnak hozzám is kisebb-nagyobb kérésekkel, problémákkal, melyeket igyekszem orvosolni. A művészek számára különböző cégektől kedvezményeket kapunk, ezeket is én intézem, de talán felsorolni sem tudom, hogy még mi mindenben intézkedünk a zenészek érdekében. Az itt eltöltött 14 év jól összekovácsolt bennünket, kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolattá vált mindez.

- Az ön munkája nem arról szól, hogy bemegy reggel, ledolgozza a 8 óráját, majd hazamegy. Hogyan éli meg mindezt?
- Több szabadidőt is el tudnék képzelni magamnak, gondolom most a férjem is erősen bólogatna, ha itt lenne mellettem. A munkámmal jár, hogy sokat vagyok külső helyszíneken, amikor kinn vagyok, sokszor érzem azt, hogy bent is lenne még sok dolgom és fordítva is igaz ez. Mindent összevetve szeretek itt dolgozni, ez egy remek munkahely és ebben nagy szerepe van Horváth Zsolt igazgató úrnak. Ez most nem a reklám helye, nem lennék itt 14 éve, ha nem így gondolnám. A menedzsment egy teljes szívvel a zenekarért dolgozó közösség, akik közül többekkel a kezdetek óta egy irodában dolgozom. Sokszor már elég egy pillantás, hogy tudjuk, a másik mire gondol. Nagyon fontos számomra, és ismét előkerül a beszélgetés elején már felbukkant fogalom, a bizalom. Egy olyan ember számára, mint én, aki sűrűn kijár az irodából, rengeteget tárgyal, önálló és azonnali döntéseket kell hoznia, e nélkül nem működne a munkám. A megelőlegezett bizalom révén tudok rugalmas és kreatív lenni, ami nagy versenyelőny tud lenni a piacon.

- Ha szóba kerül egy társaságban a munkahelye, milyen érzés erről beszélni másoknak?
- Az életem egy fontos része a Pannon Filharmonikusok, amire nagyon büszke vagyok, sőt tovább megyek, a családom is nagyon büszke erre. Annak ellenére, hogy a férjem és a gyerekeim is néha megjegyzik, hogy este tízig benn voltam, alig láttak a héten. Szerintem nincs szebb, mint a kultúrában dolgozni, olyan emberekkel, akik szintén nagyon értékesek és nap, mint nap értéket teremtenek. Én olyan sokat kaptam az élettől a zenekar által, amire soha nem gondoltam volna. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Kocsis Zoltánnal ülhettem együtt egy asztalnál és hallhattam az ő gondolatait, - hogy csak egyet emeljek ki a sok élmény közül. Mindenkinek azt kívánom, hogy úgy élhessen és dolgozhasson, mint én.

Az interjút Bereczki Lajos készítette.