Kiss Péter egyike a 10 szólistának, akik idén bekerültek a Mesterek és Tanítványaik tehetségkutató programba. A közönség megszavazhatja kedvenc jelöltjét, melyhez egy-egy rövid interjúval igyekszünk segítséget adni. Most Péterről tudhatunk meg érdekességeket.
Idén 10-től indul a visszaszámlálás, ami azt jelenti, hogy a Mesterek és Tanítványaik programba 10 tehetséges növendék került be és kapott lehetőséget szólistaként bemutatkozni széles közönség előtt a Kodály Központ színpadán a június 6-i koncerten.
A jelentkezők közül a közönség megszavazhatja kedvencét. A szavazás részletei IDE kattintva olvashatók.
Ismerjük meg jobban Kiss Pétert!
- Mi inspirálta a hangszerválasztásban?
Óvodában kezdődött az egész, amikor az óvónők szóltak a szüleimnek, hogy jó a zenei hallásom és a ritmusérzékem. Ezért beajánlottak a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskolába ének szakra. Ide viszont nem vettek fel a hangom miatt, mert nem volt még elég érett, de felajánlották, hogy válasszak egy hangszert. Sok hangszert kipróbáltam, de végül a harmonika lett az, amibe beleszerettem. Talán a harmonika szeretete egy meséből jöhetett, ha jól emlékszem a Hófehérke és a hét törpe című mesében játszott ezen a hangszeren egy törpe.
- A gyakorlás sokaknak a mumusa, Ön hogy van ezzel?
Én szeretek gyakorolni. Soha nem kényszerített senki, mindig magamtól ültem le a hangszerhez, hiszen tudtam, hogy ezzel fejlődök. Van, hogy le kell mondanom dolgokról emiatt, de azért néha megpróbálok időt szakítani a barátokra, esetleg egy mozira, edzésre vagy egyéb elfoglaltságra.
- Milyen a viszonya a mesterével?
Szeretem benne, hogy tud vicces lenni, illetve fiatal, de ennek ellenére szigorú. Kéméndi Tamással mindig mindent meg tudunk beszélni, legyen az a harmonika, a suli, vagy akár a magánélet.
- Mi a kedvenc édessége?
Régen nagyon édesszájú voltam, rengeteg édességet meg bírtam enni. Ma már nem nagyon eszek ilyeneket. Ha választanom kéne talán a Twix vagy a Kit-Kat csoki.
- Melyik a kedvenc csapata?
Imádom a focit. Aktívan követem, de komolyan nem űzöm. Kedvenc csapatomnak, az FC Barcelonának szoktam szurkolni.
- Melyik a kedvenc számítógépes elfoglaltsága?
Amikor jóval kisebb voltam, rengeteg videojátékkal játszottam. Mostanában is szoktam, de csak ha tudok rá időt szakítani. Egyébként videókat nézek (zenei előadások, zeneszámok...), cikkeket olvasok, vagy chatelek.
- Van kedvenc hangszere?
Sok hangszer van, amit kedvelek. A kedvencem egyértelműen a harmonika, de ha azon kívül választanom kéne, akkor talán a zongora, hisz közel áll a harmonikához, és szívesen játszom azon is.
- Felnőttként hogyan képzeli el magát?
Egy művészeti iskolában (remélhetőleg középfokú, de ha alsó az sem baj) tanítok, és mellette szívesen fellépek különböző formációkban. A zeneiskolában a harmonikásokból pedig egy zenekart összeállítanék.
Az interjút Bereczki Lajos készítette.
Nincs találat!