Pannon Filharmonikusok

Nem először jársz Magyarországon, a pécsi közönségnek viszont még nem volt szerencséje meghallgatni.
Valóban nem, bár már régóta terveztem, hogy eljövök. Bogányi Tiborral nagyon sokat dolgozunk együtt Finnországban, ő pedig rengeteget mesélt a városról, a zenekarról és a Kodály Központról.  Mondhatni látatlanban is elég jól megismertem Pécset. Amikor az együttes felkért, hogy fellépjek, nagy örömmel vállaltam el. Nem mondhattam nemet.

Mi fogott meg Magyarországban?
Szerintem sok tekintetben Magyarország nagyon hasonlít Finnországra, nemcsak a nyelv, de az emberek gondolkodása is.

Több magyar zeneszerzőtől játszottál már darabot, Kodály csellószonátát pedig már CD-n is kiadtál. Van kedvenc komponistád Magyarországról?
Nagyon, meglepően sok remek magyar zeneszerző van, nem szívesen emelnék ki közülük senkit. Kodály, Bartók vagy Dohnányi mind közel áll hozzám. Nagyon szeretem azt a zenei nyelvet, amelyen a magyar komponisták megszólalnak, különleges a hangjuk.

A magyar zeneművészek sem ismeretlenek számodra. Milyen élmény a Pannon Filharmonikusokkal együtt színpadra lépni?
Először játszunk együtt, és megterhelő hét ez mindenkinek. Én próbáról-próbára azt érzem, hogy egyre jobban összerázódunk, egyre erősebb közöttünk az összhang, ahogy ráhangolódunk a zeneművekre. Azt tudni kell, hogy ezek a művek különösen nagy koncentrációt igényelnek, mindenkinek folyamatosan száz százalékot kell nyújtania. Különösen igaz ez a Strauss-darabra.

A Cervantes mű zenei átiratában Richard Strauss nagy szerepet osztott a Don Quixote megjelenítő cselló szólóra. Hogy viszonyulsz a karakterhez?
Az ember nem tudja magától függetleníteni, beleéled magad a történetébe. Ráadásul nagyon érzékletesen jelenik meg, ahogy a bolond lovag és hűséges segítője kalandról-kalandra, „látomásról-látomásra” halad a történetben. A zenemű szerintem nagyon vidám, miközben nagyon mély érzelmek jelennek meg.

Először jársz a Kodály Központban is, a próbákon már kipróbáltad a koncerttermet. Milyen érzés itt játszani?
Hát ez egy nagyon különleges koncertterem, szerintem ma az egyik legszebb a világon. Látszik, hogy a Pannon Filharmonikusok is szereti, jó az infrastruktúra, imponáló a környezet. És van hasonlítási alapom, játszottam már a világ jelentős koncerttermeiben, és azt is tudom, hogyan lehet elrontani egy hangversenytermet. Nehéz megmondani, hogy pontosan mitől lesz jó, egyszerűen ezt érezned kell. Az anyag, a hangzás, ahogy a hang megszólal benne. Egészen lenyűgöző.

Jan-Erik Gustafssonról bővebben itt olvashat.