Hivatalosan is kamaszkorba lépett a Pannon Filharmonikusok: 15. évadát zárta a zenekar a 2017/2018-as szezontól búcsúzva.
Az energiaáramlás évadát hirdette meg a zenekar a művészek, a közönség, a gazdasági szereplők és a zenekar városa között. Mind szakmai, mind közösségi értelemben az együttes a megújulását követő 15. évadban is képes volt olyan eredményeket elérni, amelyek a korábbiakat is felülmúlták. Összesen 130 koncertet hallhatott a közönség, melyek nagy közönségsiker mellett zajlottak Pécsett és a Müpában egyaránt. Szinte valamennyi előadást teltház előtt játszotta a Pannon Filharmonikusok, melyek nézőszámban és jegybevételben ismét az előző évadban produkált kimagasló eredményeket érték el. Az évadban főtámogatóként vett részt az E.ON.
A Kodály Központban megtartott 65 előadás mellett a zenekar ellátta a Pécsi Nemzeti Színház zenés színházi produkcióiban felvállalt kötelezettségét is, közel 100 előadásban közreműködött, valamint ebben az évadban több mint 15 alakommal állított színpadra koprodukciós előadásokat. A fővárosban a Müpában és az Erkel Színházban is hallhatta a közönség a Pannon Filharmonikusokat, illetve fellépett Debrecenben és újévi koncertet adott Pakson.
A hazai szerepvállalások mellett több kiemelkedő külföldi produkció gazdagította az előadások sorát az évadban. 2017 őszén Eötvös Péter Senza Sangue című operájának első előadásra került sor Londonban a szerző vezényletével. A bemutató kiváló kritikákat kapott neves nemzetközi portálokon. A Déli Kulturális Övezetben vállalt kultúraközvetítő szerepben a Pannon Filharmonikusok az évadban fellépett két alkalommal Eszéken és Zágrábban, de a barokk zenében évek óta befektetett munkájának a 47. Varasdi Barokk Estek keretében elnyert díj hozta az idei évad egyik kimagasló eredményét. A koncerten Bogányi Tibor dirigálta az együttest. A rangos és színvonalas barokk fesztivál elismerése a zenekarnak, valamint a Dobos László és Vass András által felkészített Fesztiválkórusnak szólt. Az évadban számos nemzetközi rangú eseményen közreműködött kiemelt szereplőként: 2017 decemberében a Solti György Nemzetközi Karmesterverseny döntőjében játszott, és a záró gálakoncertjét adta, 2018 telén a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa Bernstein-maratonjában közreműködött, 2018 júniusában a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál gálakoncertjét adta, júliusban az Armel Operafesztivál keretében két bemutatóban közreműködik Budapesten és Bécsben.
Erejük teljében levő szólisták és a nemzetközi hírű karmesterek váltották egymást az évad során, akik között Bogányi Tibor hónapról hónapra biztos pontként tért vissza a zenekar élére, hogy felülmúlhatatlan koncertekkel szórakoztassa a hallgatóságot. A vezető karmester hetedik évadát zárta a Pannon Filharmonikusokkal. Vass Andrást, az együttes állandó karmesterét ugyancsak több alkalommal láthatta ebben az évadban is a közönség a karmesteri pódiumon. Májusi koncertjén saját átiratában volt hallható nagyzenekari változatban Grieg g-moll vonósnégyese, melyet Pécsett és Budapesten is nagy sikerrel vezényelt.
Folytatva a tavaly megkezdett hagyományt, 2017 decemberében ismét átadásra került a zenekar által létrehozott, az együttes alapítójáról elnevezett Lickl-díj három kategóriában: muzsikus, menedzsment tag és civil. A 2017-es év muzsikus Lickl-díjasa Sturcz László, oboa szólamvezető, civil kategóriában Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója vehette át a díjat, míg a menedzsment Lickl-díjat Graf Orsolya a PFZ marketing- és kommunikációs vezetője kapta.
A 2017/2018-as szezonban is találkozhatott újdonsággal a közönség. Az együttes októberben a kamaszok számára fejlesztett új sorozatot hirdetett #NoBabel címmel, melynek házigazdája a Bartók Rádió jól ismert műsorvezetője, Bősze Ádám. A nagysikerű sorozat a következő évadban is várja majd a 14-18 éves korosztályt. Újdonság volt a Pécs ZOO akváriumi részében koprodukcióban indított babaprogram, az Akváriumi keringő, melynek alkalmain a karonülő csecsemőket a víz alatti világ lenyűgöző látványa, és a kamarazene lágy dallamai várják. Befutott a tavaly tavasszal elkezdett Művészbejáró című kamarasorozat, melynek keretében a zenekar kamaraformációkba szerveződő művészei mutatják be a számukra kedves kamaradarabokat a Kocsis Zoltán teremben.
Kodály Zoltánra emlékezett a zenekar. A Kodály-emlékév jegyében szeptemberben szabadtéri hangversenyt adott a PFZ a VoiSingerssel együttműködésben, valamint a Kodály-bérlet minden hangversenyén – összesen 9 alkalommal – pécsi kórusok adták elő Kodály műveit. Az évad végéhez közeledve a Kolibri Színházzal közösen Kodály Zoltán Háry János című művének formabontó előadására került sor Pécsett.
További jelentős jubileumi koncertekre került sor az évadban. Leonard Bernstein születésének 100 éves évfordulójának keretében két hangversenyt adott az együttes. A jubileumi események sorában kiemelkedő volt a zenekar 80 éve született egykori koncertmesterének, a legendás hegedűtanárnak, Gyermán Istvánnak emléknapja, a Mecsek Kórus 60 éves fennállásának ünnepi koncertje, a Pécsi Jótékony Nőegylet 25 éves „Nekem nincs ebédem…” kezdeményezésének jótékonysági hangversenye, a Reformáció500 keretében adott ünnepi hangverseny, valamint Finnország 100 éves függetlenségére megemlékező koncert.
A Kodály-bérlet részeként az együttes 3 koncertből álló minisorozatot indított Kocsis Zoltán emlékére. A sorozat neves szólisták, karmesterek közreműködésével a komolyzene legjavából válogatott. Az első hangverseny keretében a zenekar az egykori állandó karmesterrel töltött évtizedes közös munkákra, próbafolyamatokra emlékezvén Kocsis Zoltánról nevezte el nagyzenekari próbatermét.
A Pécsi Tudományegyetem 650 éves jubileumi évében számos nemzetközi konferencia vendégének adott hangversenyt a zenekar, valamint a szeptember 1-jei díszhangversenye az PTE Alapítás napja keretében került megrendezésre. A PTE-vel az évad során hosszú távú együttműködési megállapodásra is sor került.
Az energia nem vész el, csak átalakul: a TITÁNIUM évaddal várjuk vissza közönségünket 2018 szeptemberében.
Nincs találat!