Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

A zene segít megérteni az emberek lelkét

Van, amikor művészből menedzsment taggá kell válni ahhoz, hogy a legtöbbet használjunk annak a közösségnek, ahová tartozunk. Így volt ezzel Németh Judit is, aki kezdetben csak „mellékesen”, majd teljes állásban a Pannon Filharmonikusok művészeti főtitkári teendőit látja el. Azonban színpadtól nem tud és nem is akar elszakadni, így azokhoz is közel áll, akiknek az ügyeit a hétköznapokban képviseli.

 

Nem egyszerű döntés, ha valaki a koncerttermek levegőjét egy irodáéval cseréli fel, akkor sem, ha néha azért beül a kollégái közé és éli a művészek hétköznapjait, no meg a fellépések alkalmával az „ünnepnapokat” is élvezi. Van, akinek a hegedű művészi megszólaltatásán kívül az is adottsága, hogy kollégái ügyes-bajos dolgait megoldja, segítse a mindennapok nem kevés részletekből álló feladatait összerakni, koordináljon, képviseljen, mindezt több szinten és vertikumban. Ez lenne a művészeti főtitkár dolga. Meg persze még sok-sok más egyéb feladat, amiről Németh Judit beszélt nekem.

- Nagyjából tudjuk, hogy egy gazdasági vezető, vagy egy igazgató munkája hogyan épül fel, de egy művészeti főtitkár esetében ez nem ilyen egyszerű. Mi a dolga Önnek, milyen területeken dolgozik?
- Azzal kezdem, hogy ez meglehetősen összetett munkakör, jól jellemzi ezt, hogy a kollégáim, a Pannon Filharmonikusok művészei közül néhányan csak a „zenekar anyukájaként” aposztrofálnak.  Ez abból adódik, hogy fő feladatom a zenekarral és a művészekkel kapcsolatos mindennapos teendők koordinálása, ami meglehetősen nagy területet fed le. Ennek megfelelően nagyon színes és változatos munka az enyém, mivel nem csak a zenészekkel tartom a kapcsolatot, hanem a művészeti vezetővel, az igazgatóval is, sőt az egész menedzsmenttel kapcsolatban állok, hiszen magam is tagja vagyok a PFZ vezetőségének. Így feladatom még az évadok programjának összeállításában is részt venni, majd a szervezésben, koordinálásban is aktívan részt vállalok. A hazai vendégművészek, együttesek felkérésében is kiveszem a részem, a szerződések elkészítése is például feladatom. Ide tartozik még a vendégek itt tartózkodásának biztosítása, vagy a zenekar éves munkarendjének megtervezése, a hétköznapokra való lebontása, a havi munkarend elkészítése, a szólamvezetői értekezletek összehívása. Közvetlenül hozzám tartozik a két zenekari felügyelő, a koncertmesterek, szólamvezetők, zenekari művészek és a kottatáros kolléga is. Nekem kell gondoskodnom arról, ha valaki megbetegszik, akkor pótoljuk azt a művészt, de a kisegítő zenészek szerződtetése is a munkám része. Ezen kívül együttműködök a programmenedzserekkel, illetve a gazdasági osztállyal, de igazán szinte mindenkivel kapcsolatba kerülök munkám során, akik a zenekart támogató munkakörökben tevékenykednek.

- Kezd értelmet nyerni beszélgetésünk során a „zenekar anyja” kifejezés. 
- Nekem is el kell néha gondolkodnom azon, hogy mi mindennel foglalkozom a zenekar körül. Még nem említettem a munkaruhák kérdését, amely a terveztetéssel, beszerzéssel indul. A zenekar eszköz- és hangszerállományára is rálátok, ehhez a megrendelések, a beszerzések és a javíttatás is szervesen kapcsolódik.

- A művészeti főtitkár egyedül dolgozik, vagy vannak segítői?
- Segítségemre vannak a zenekari felügyelők, a szólamvezetők, akikkel napi szinten egyeztetek. Egyébként ezt a munkakört sehol sem képzik, egyetemen sincs ilyen szak, én alapvetően zenész vagyok, hegedűművész. Eredetileg így kerültem a PFZ-hez 2004-ben, előtte 10 évig Szombathelyen, az ottani szimfonikus zenekarban játszottam. Pécsi zenekari tagságom elején keresett meg az akkori vezetés, hogy mit szólnék hozzá, ha ellátnám a zenekari titkári feladatokat is. Én partner voltam ebben, úgy gondoltam, hogy próbáljuk meg, volt kedvem a feladathoz, érdekelt a munka. A zenekari munkámmal párhuzamosan csináltam egy darabig, de aztán olyan mértékben megnövekedtek a tennivalók az említett munkakörben, hogy nem tudtam párhuzamosan ellátni azt. 2008-ban jött létre a feladatok kibővülése után a művészeti főtitkári poszt, amelyre engem kértek fel, így januárban volt éppen 10 éve, hogy ezt a munkakört betöltöm.

- Nem lehet iskolában tanulni ezt a munkát, de milyen képességek szükségesek annak műveléséhez?
- Kreatívnak és gyorsnak kell lenni, a napi dolgokra is ennek megfelelően kell reagálni. Itt a zenekarnál sűrű az élet, a programok egymást váltják, nincs idő a nagy pauzákra. Mivel emberekkel, művészekkel dolgozom, ezért nagyon empatikusnak kell lennem. Minden kollégám egy külön világ, sajátos, egyedi kulcs van mindenkihez, nekem arra kell törekednem, hogy a zenész elégedett legyen és a művészeti tevékenységre tudjon fókuszálni. Mivel ez a munka alapvetően az emberekről szól, ezért nagyon sokat tanultam erről, sőt, az önismeretem is jelentősen fejlődött. Az emberi tényező mindig is érdekelt, izgatott, szóval jó helyen vagyok most, úgy gondolom.

- A konfliktuskezelés is a munkaköri feladatai közé tartozik?
- Nagyon is, de úgy érzem, hogy ezen a területen is sokat fejlődtem és jobban csinálom, mint évekkel ezelőtt. Összességében elfogad a társulat, vannak nagyon közeli barátaim is köztük, természetesen egy több mint százfős zenekarban inkább a korrekt munkatársi kapcsolatok ápolására törekszem.

- Van, aki követi Önt a családban a művészeti pályán?
- Van egy 16 éves lányom, akinek látom kibontakozni a tehetségét, nem csak a zene terén, bár azzal is foglalkozott korábban, hat évig fuvolázott. Őt elsősorban a színház világa érdekli, a színművészet felé vette az irányt, remélem, beteljesedik ez az álma egyszer.

- Önnek nem hiányzik a koncerttermek világa, hiszen egykor kizárólag itt tevékenykedett.
- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a mai napig részt vehetek muzsikusként is a zenekar munkájában. Ennek a mértéke és gyakorisága változó, de nagyon frusztráló lett volna, ha végleg le kell tennem a hangszert. A munkámat is nagyban segíti a zenekari foglalkoztatásom, hiszen így a „másik oldal” problémái testközelből érintenek engem is, jobban és gyorsabban tudok reagálni azokra.

- Túl az évad felén hogyan értékeli szakmai szemmel, belülről mindezt?
- Nagyon sűrű volt az évad eddig, és a folytatás is annak ígérkezik. Az őszi hónapok főleg nagyon mozgalmasak voltak, hiszen közreműködői voltunk a nemzetközi karmesterversenynek, de a zenekar külföldi turnén is részt vett. Kiváló karmesterekkel és szólistákkal koncerteztünk együtt, sokat dolgoztunk azért, hogy minden zökkenőmentesen menjen. A közönség is jól fogadta a produkciókat, összességében úgy tűnik, hogy kiváló évadot fogunk hagyunk magunk mögött.

- Milyen szépségei vannak a művészeti főtitkárságnak?
- Amint azt említettem nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, bár adottak a feladataim, mégis azt mondhatom, hogy nincs két egyforma napom. Új kihívások és megoldandó feladatok sorakoznak előttem, a maguk dinamikus és mozgalmas valójában. Változó és állandó elemekkel találkozom munkám során, például a zenekar tagjai is cserélődnek, új és új művészeket ismerhetek meg, sok értékes emberrel kerülök kapcsolatba, ami nagyon építő rám nézve. Ráláthatok más művészeti ágak területeire is, ami szintén nagyon inspiráló, ráadásul olyan helyen végezhetem a munkám, mint a Kodály Központ, amely egyedülállóan jó feltételeket kínál Magyarországon, de akár nemzetközi összehasonlításban is. Gondolom, ebből kiderül, hogy nagyon szeretek itt dolgozni, úgy érzem megtaláltam a helyemet. A menedzsment tagjai olyanok, mint a puzzle darabjai, a szélük nem egyenes, hanem görbe vonalakkal határolt, egymásba kapcsolódóak. Ilyenek vagyunk munkánk során mi is, mindenki a maga területén tevékenykedik, de olyan összetett feladatot látunk el, amely igényli, hogy néha egymás területére is bedolgozzunk. Így tudunk jobb teljesítményt nyújtani, a produkciók tekintetében pedig az optimális hatást elérni. Talán ez a legnehezebb és legszebb ebben a munkában.

- Befér még valami a munka és a zene mellé az életébe?
- Nagyon szeretek színházba járni, kedvelem a jó filmeket és megbecsülöm a családdal, barátokkal eltöltött időt is. Nem túl sok a szabadidőm, de azt próbálom úgy eltölteni, hogy kikapcsoljon, és feltöltsön egyben.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

Vissza

Rendezvénynaptár

Nincs találat!