Pannon Filharmonikusok

Budapesten született, Venezuelában nőtt fel, Pécsett tanul. Melyik az igazi?

Párizsban is éltem és tanultam, de a magyar fővárost sokkal élhetőbbnek érzem. Ugyanakkor sehol nincs időm heteket eltölteni, mindig úton vagyok. A pécsi mivoltomnak pedig külön története van. Összességében úgy gondolom, a művész élete olyan, hogy nem lehet azt egy városhoz kötni. A barátok, a kulturális élet dönti el, hol érzi igazán jól magát.

Pécsett tanul több éve, de meglehetősen sajátos formában: Olykor mesterkurzusokat tart az egyetemi hallgatóknak.
Elöljáróban hozzátenném, május végén lesz a mesterszakos diplomakoncertem a Kodály Központban. A műsorban Franz Schubert C-dúr Vonósötösében olyan művészekkel játszom együtt, mint Bánfalvi Zoltán hegedűművész, a PTE Zeneművészeti Intézetének tanára, Bársony Péter brácsaművész, akivel tavaly Tihanyban közös mesterkurzust szerveztünk, és a két csellista, a pécsi Várdai István, aki jó barátom, valamint Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere. Brahms hegedűversenyében pedig a Győri Filharmonikus Zenekar működik közre Berkes Kálmán vezényletével. Ezt követően már „hivatalosan” is taníthatok. Kiemelném azt is, hogy egy művész egész életében tanul. Nekem lehetőségem volt Párizsban a hangszer kezeléséből nagyon alapos ismereteket szerezni, és ezt igyekszem továbbadni. A tanításhoz azonban Magyarországon diploma szükséges. Én a Zeneakadémián kezdtem egykor, de úgy éreztem, hogy ott nem kapom meg azt a hangszeres képzést, amire szükségem lenne, s így kerültem Párizsba. Ott viszont Edward Wilsonnál magántanulóként egy olyan technikai tudást sajátítottam el, amit egykor Yehudi Menuhintól, Nathan Milsteintől és Henryk Szeryngtől kapott. Ám oklevelet nem tudott mellékelni a tudásomhoz. Ezt igyekszem most ily módon Pécsett megszerezni.

Hegedűművészként járja a világot. Hol szerepel ebben a nagy „Földkalandban” a baranyai megyeszékhely?
Üdítőek ezek a pécsi időszakok, a nagy rohanásban jó egy kicsit lehiggadni. Egyébként itt is akadt kreatív teendőm, Würtz Klára zongoraművésszel a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének új, Liszt Ferenc Hangversenytermében most vettük fel CD-re Beethoven tíz szonátáját. Nyáron barátaimmal az egyetem támogatásával itt tartjuk mesterkurzusunkat, ősztől pedig visszajárok majd tanítani.

Milyen érzés volt először a csodahangszerével színpadra állni?
A Stradivarit 2004-ben kaptam a chicagói Stardivari Társaságtól, de előtte is játszhattam már hasonló színvonalú mesterhangszereken, Guarnerin, Amatin. Ezért nem volt nehéz a hegedűvel a közös nevezőt megtalálni. Szeretek rajta játszani, mert nem tűri a pontatlanságot, állandó magas színvonalat követel meg, és hihetetlenül kitágította a játékomat hangszínben és intenzitásban.

Kiáll a pódiumra, és bonyolult futamokat cifráz több mint félórán át. Mi okozza a legnagyobb feladatot a felkészülés során?

Ezen a szinten már nem a technikai megoldások elsajátítása jelenti a felkészülést, hanem hogy megértsem a szerző zenei nyelvezetét, és úgy lássam a művét, miként ő maga, amikor megalkotta. Egy concerto megértéséhez például meg szoktam hallgatni az alkotó összes szimfóniáját, zongoradarabjait, vagy vonósnégyeseit is.

Mindig a soros mű a kedvence?
Igen, hiszen az adott szerző munkásságába igyekszem minél mélyebbre leásni. S legközelebb, ha újra ugyanez a versenymű kerül sorra, akkor elölről kezdődik minden, csak egy kicsit magasabb szintről.

Egészen fiatalon nyert nemzetközi versenyeket, aztán hosszú szünet. Harminc évesen mégis belevágott a moszkvai Paganini versenybe, igaz, haza is hozta onnan a hegedűsök Oscar-díját.
Egy kicsit a szakmának bizonyítottam, mert úgy hagytam abba fiatalon, hogy Brüsszelben csak harmadik lettem. Megjegyezném azt is, hogy nincs ma már a versenyeknek akkora jelentősége, mint régen, de azért jó ha tudják a szervezők, hogy hol tartunk. A karrierépítésben ennél ma már sokkal fontosabb a marketing és a menedzselés. Nekem egyébként igazából a szakmai kapcsolatok a motiválók, hogy olyanokkal zenélhessek, akik elismerten tudnak valamit. Másrészt, hogy amit én zeneileg képviselek egyénileg, hasonló színvonalon tudjam partnerekkel is bemutatni. Mert rengeteg lépcsőfok vezet például egy Berlini Filharmonikusok-szintű zenekar irányába. Én úgy hiszem, jó úton járok, s haladok is előre.