Pannon Filharmonikusok

Két szöszi kisgyerek nyomkodja a mobiltelefont Pécs egyik kedvelt éttermének mediterrán udvarán. Muszáj elfoglalniuk magukat, hiszen a szüleiket újságíró faggatja sikereikről, a nyári programjaikról és az induló évad feladatairól. Van miről beszélgetnünk, hiszen sok minden történt velük utolsó találkozásunk óta.

- Mielőtt a fajsúlyosabb témákra térnénk, lassan eltelik a nyár, hogyan pihent a család, sikeres volt a feltöltődés – kérdezem a családfőt.
- Fontos a nyár a számunkra, hiszen ekkor tudjuk magunkat kipihenni, feltöltődni. Pedagógus szüleinknek is ekkor volt lehetőségük az éves munkát kipihenni, gyerekként ez a hagyomány megmaradt, továbbélt bennem. Pécsnek köszönhetem, hogy megismertem az Adriai-tengert, melyet azóta is csodálunk és aktívan kutatjuk kincseit.

- Ágnes az orgonán kívül az ecsettel is jó viszonyban van. Például kiváló zenészportrékat készít, egészen lenyűgöz a stílus, amelyben alkot. Van ennek az alkotói módszernek elnevezése?
- A realizmust kötöm össze absztrakt elemekkel, melynek segítségével sajátos stílust alakítottam ki alkotói munkám évei alatt. Ezért műveim jól beazonosíthatók, hozzám köthetők az alkotásaim, de az a technikai kihívás, amely belső szükségletemből fakad, arra ösztönöz, hogy tovább fejlesszem azt, ez főképp a portrék esetében elengedhetetlen. Jó néhány éve a portréfestészet köt le, amely során igyekszem az alanyok megjelenítésének nem csak vizuális, de szellemiségének, személyiségének minél pontosabb ábrázolására is. A zenészportrék ötlete pedig abból fakad, hogy magam is zeneművész vagyok, a férjem révén és belső késztetésből is érzek kedvet neves művészek megörökítésére, részben azért mert sok kortárs művészt magam is jól ismerek.

- Hol láthatja a közönség a festményeit?
- A Bernstein sorozatot Tokióban állítják ki, majd az USA-ban, Miamiban, egy New Yorkban található galériával pedig éppen most vagyok tárgyalásban a képeim kiállításáról. De Budapesten és Bécsben is láthatók lesznek a festményeim, sőt Pécsett is tárgyalásban vagyunk..

- Szándékosan nem ezzel kezdtem, de Tibor munkáját olyan elismerésben részesítette a kulturális kormányzat, amelyben kevesek részesülnek. A nyár végén a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki kiemelkedő dirigensi és szóló zeneművészi teljesítménye miatt.
- Mondhatnám, hogy derült égből a villámcsapás volt, természetesen abszolút pozitív értelemben. Többeknek kívánom, hogy minél előbb éljék át ezt ugyanúgy, ahogy én. Olyan váratlanul jött, hogy nyaralás közben kaptam az értesítést erről, telefonon értek el és közölték a jó hírt. Nagyon örültem neki, hiszen ez azt jelzi, hogy figyelik és értékelik magasabb szinteken is azt a munkát, amit itt végzünk a Pannon Filharmonikusoknál. Azonnal jelezni szeretném, hogy ez a díj nem csak az enyém, hanem a zenekaré is, legalábbis én így tekintek rá. Hat éve dolgozunk a PFZ-vel, így azt hiszem, jogosan gondolom azt, hogy ez legalább annyira az ő elismerésük is, mint az enyém. Évente 15 hét koncertanyagán dolgozunk együtt, négy-öt hónapot töltök minden évadban a zenekarral. Az eltelt idő alatt nem csak az együttes, hanem én is sokat fejlődtem, inspiráljuk és olyan motivációs bázist biztosítunk kölcsönösen, amely a minőség irányába hat.

- Hol adták át a kitüntetést?
- Augusztus huszadika előtti napon, Budapesten a Vigadó épületében vettem át a díjat Balog Zoltán miniszter úrtól. A komolyzenei élet néhány jeles képviselőjével együtt volt szerencsém részesülni ebben a megtiszteltetésben, Bátor Tamás operaénekes és Hámori Máté a fiatal magyar karmester generáció egyik kiemelkedő egyénisége, az Óbudai Danubia Zenekar dirigense vehette még át velem együtt az elismerést.

- Mit jelent ez a díj Önnek?
- Az Oroszlán Lovagrend Arany Érdemkeresztje után, amelyet korábban Finnországban kaptam, nem gondoltam, hogy ilyen jeles elismerésben részesülök a hazámban is. Igazán nem a díjakért és kitüntetésekért dolgozom, de természetesen a közönség elismerése a koncertek során nagyon jólesik. A szakma és a kulturális kormányzat elismerése nagy megerősítés és a megtisztelő figyelem jele egyben. Az is kiderült, hogy nem egy-két előterjesztő volt, aki a kitüntetésre jelölt, hanem sok, ami szintén nagyon jó érzésekkel tölt el, amely egyben nagyon érzékeny és pontos visszajelzés is a PFZ-vel közös munkánkat illetően.

- Ad valamilyen töltetet az elismerés?
- Legalább öt nyárral felérő töltekezést jelent a számomra, egy hatalmas lendület, biztatás. Ad egyfajta magabiztosságot azokon a területeken is, amelyekben titokban bíztam és tudtam, hogy jó úton járunk és a közönség is megerősített ebben, de ez a jelzés szakmai irányból érkezett és ez is nagyon fontos. Az ember érzi, hogy a zenekarral évek óta felfelé megy és építkezik, de jó ezt kívülről is megerősítve látni, hallani. Nem fogok mást csinálni a továbbiakban sem. A zenekarral való közös munkánk és eddigi utunk elismerése mindez, ezért a Pannon Filharmonikusoknak is ajánlom ezt a díjat.

- Egy művészházaspár esetében mindig felmerül a kérdés, hogyan képesek megoldani szerteágazó tevékenységüket a családdal. Önöknél ez hogyan működik – fordulok Ágneshez.
- Az elmúlt éven magam is csodálkozom, hogy simán lefutott, pedig Párizstól Cannes-on keresztül Miamiig voltak kiállításaim, csak, hogy néhányat kiemeljek. Tibor is szerte Európában dolgozik, sok időt tölt távol tőlünk, másképp nem tudjuk megoldani, csak, ha külső segítséget kérünk. Ez általában a nagyszülők személyében nyilvánult meg, ők vigyáztak két gyermekünkre, amikor mi nem tudtuk megoldani a felügyeletet. A helyzetet fokozza, hogy kisfiunk a Bécsi Fiúkórus tagja, és ők is járják a világot, nemrég New Yorkban turnéztak, jövőre pedig két hónapra Japánba utazik a kórus. Hadd tegyem hozzá – csatlakozik a beszélgetésbe Tibor-, hogy a fő szervezői feladatokat ezen a téren Ágnes látja el. Egy-egy koncertsorozat után nagyon kifárad az ember, sajnos ilyenkor otthon is kell egy kicsit pihenni, bár megpróbálok minél többet részt venni a család életében, a gyermeknevelésben. Nem egyszerű művésznek lenni és gyermeket nevelni egy időben. Mi pedig mindketten ugyanebben a cipőben járunk, talán ezért is megértőbbek vagyunk egymás iránt, mivel tudjuk mindketten, mit jelent egy koncertre való felkészülés, vagy egy kiállítás anyagát összeállítani, alkotni.

- János már hatodikos, itt ül velünk együtt a húgával, hadd kérdezzem meg tőle, hogy milyen érzés ilyen fiatalon a világot jelentő deszkákon fellépni?
- Nagyon jól éreztem magam, gyönyörű tájakat láttam és megismerhettem más kultúrákat, ez kárpótol a sok gyakorlásért és a próbákért. Repertoárunkba a gregoriánokon keresztül a modern szerzők művein át sokféle stílusú kórusművet tanulunk és adunk elő, Kodálytól is tanultunk egy művet. Maga a kórus is soknemzetiségű, igazán még meg sem számoltam, hogy hány ország gyermeke képviselteti magát abban., A koncerteken is nagyjából tíz nyelven énekeljük a zeneműveket, én magam pedig magyarul, angolul, finnül és németül beszélek, akárcsak a húgom.

- Lassan kezdődik a következő évad, milyen események lesznek az ősz folyamán, melyeket lehetne kiemelni a többi közül?
- Hatalmas siker, hogy Pécsre sikerült hozni a nemzetközi karmesterversenyt, a középdöntő itt zajlik majd a PFZ közreműködésével, én magam zsűritagként veszek részt a munkában. Az évadról csak annyit, hogy aki kézbe veszi majd a műsorfüzetét, azt fogja tapasztalni, hogy a Pannon Filharmonikusok nem csak regionális, akár Budapestig ismert zenekar, hanem a határokon túl egész Európában jól csengő név. Nagyon változatos, sokszínű repertoárral bír a zenekar, sohasem lehet egy zeneszerzőre, annak munkásságára fókuszálni, hanem egy nagyon egységes koncertszerkezetet kell létrehoznunk és mintegy negyvenszer megvalósítanunk a színpadon. A budapesti sorozatot továbbra is visszük öt koncerttel. Röviden elmondhatom, hogy minden évben megmásszuk a képzeletbeli jéghegyet közösen a zenekar vezetőségével, Horváth Zsolttal, aki a PFZ motorja és központi agya.Szerencsére nem fogyunk ki egyetlen évadban sem az ötletekből, kreatívak vagyunk, idén is megtaláltuk azt a központi gondolatot a zenekart támogató kommunikációs szakemberekkel együtt, amely idén a „flow” fogalma köré rendeződik. Úgy érzem, hogy telitalálat ez a zenekar számára, amelynek én vagyok karmesterként az összefogója, Horváth Zsolt a motorikus kézbentartója, és még sorolhatnám a tényezőket, összességében úgy gondolom, hogy jó csillagzat alatt áll a dolog.

- Még egy utolsó kérdés a kitüntetéséről. A szakma hogyan reagált rá?
- Rengetegen gratuláltak, színházak és nagyobb zeneintézetek igazgatói személyesen fejezték ki jókívánságaikat. A díjátadón is megismerkedtem a  művészvilág több csodálatos képviselőjével,érdekesség, hogy egy Pécsett élő japán úriemberrel is itt találkoztam, Suzuki  Kimiyoshi sensei-vel. Most úgy érzem nagyon kerek a világ, ezzel a nehezen elmúló érzéssel kezdem a következő évadot.

Az interjút Bereczki Lajos készítette.