Eddig sem lehetett okunk panaszra, hisz a Pannon Filharmonikusok idei zenei évadjában már több külföldi muzsikus kényeztette a pécsi publikumot, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy november 30-án igazi világsztár lesz a szimfonikus zenekar vendége a Pécsi Nemzeti Színházban tartandó koncerten. Mischa Maisky csellóművész személyében olyan előadó érkezik városunkba, akinek fellépése bármely kontinens leghíresebb hangversenytermében is komoly eseménynek számít.
- Eljött a minőségi léptékváltás ideje. A 2003-ban elkezdett szisztematikus, kemény munka eredményeként mára szakmailag fordulóponthoz érkezett a társulat – állította egybehangzóan a Pannon Filharmonikusok évadnyitó sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt igazgató és Hamar Zsolt zeneigazgató, vezető karmester. Mindketten úgy látják: a közönség és a szakma kedvező visszajelzése mellett az mutatja csak igazán az együttes elismertségét, hogy nemzetközileg ünnepelt muzsikusok: hangszeres szólisták, énekesek, együttesek, dirigensek fogadják el meghívásukat, s vállalják velük a közös fellépést. Olyanok, akikkel egy színpadra lépni valóban rangot jelent. Márpedig ha Pécs - mint új centrum - fel akar kerülni Európa zenei térképére, csak ezen az úton haladhat tovább. Ennek egyik mérföldköve lehet Mischa Maisky pénteki koncertje.
A litván származású csellista 1948-ban született, zenei tanulmányait nyolcéves korában kezdte, majd a rigai konzervatóriumban folytatta. Rendkívüli tehetsége révén sorra nyerte a nemzetközi versenyeket - még húszéves sem volt, amikor győzött az első ilyen megmérettetésén. 1966-ban került Moszkvába, ahol hangszeres tudását Rostropovics-tanítványként mélyíthette tovább, s elkezdett a Szovjetunió területén koncertezni is.
Izraelbe emigráló nővére miatt a karrierje 1972-ben veszélybe került, aztán a hatóságok zaklatásai elől ő is kivándorolt oda. Nem éppen eseménytelen időszak köszöntött rá: letartóztatás, másfél éves munkatábor, aztán katonai szolgálat helyett ő inkább egy idegklinikára vonult be. Végül a szovjet hatóságok beleegyeztek izraeli emigrálásába azzal a feltétellel, hogy otthoni oktatásának teljes költségét visszafizeti az államnak. Jeruzsálem polgármesterének és egy amerikai mecénásnak köszönhetően rendezni tudta adósságát.
Művészetének egyik csodálója - a New York-i Carnegie Hall-ban, a Pittsburghi Szimfonikus Zenekarral tartott 1973-as koncertje után - egy 18. századi Montagna-csellóval ajándékozta meg. Ma is ezen játszik.
Tudásszomja - sikerei közepette is - tanulásra késztette, így lett Los Angelesben Gregor Piatigorsky utolsó tanítványa.
Londonban 1976-ban debütált a Királyi Filharmonikusokkal, aztán meghódította Párizs, Bécs, Tokió és a világ megannyi más hangversenytermét. Több ízben dolgozott Zubin Mehtával, Leonard Bernsteinnel, kamarazenészként Vladimir Ashkenazy és Daniel Barenboim partnereként. Számtalan díjat nyert lemezfelvételeiért is, többek között Bach szóló csellószonátáinak előadásáért. De repertoárján szerepelnek Brahms, Csajkovszkij, Schubert, Schumann, Dvorak, Haydn, Sosztakovics, Vivaldi, Prokofjev, Boccherini és Saint-Saens kompozíciói is. A Deutsche Grammophon az ő előadásában rögzítette Bach összes csellóművét. Mischa Maisky 2000-ben, Bach halálának kétszázötvenedik évfordulója tiszteletére kontinenseken átívelő, maratoni turnén vett részt.
Pécsi koncertjén Sosztakovics I. Gordonkaversenyét játssza, melyet a komponista Mischa Maisky egykori mesterének, Rosztropovicsnak írt. Magyarországi ősbemutatóként csendül föl ezen az estén a kortárs osztrák zeneszerző, Thomas Daniel Schlee: Sinfonia tascabile című műve, s hallhatjuk Bartók Béla nagyszabású Concertóját is.
Csató Andrea ajánlója a Pécsi Hírek november 29-i számában
Nincs találat!