Öt kategóriában összesen 16 díj a magyar kreatív szcéna legjobbjainak: október 6-án, csütörtökön este a Szépművészeti Múzeumban, a Budapesti Design Hét részeként lezajlott a hg.hu Design Award első díjátadója, egyben a tíz napig látogatható kiállítás megnyitója. Az eseményt a reméltnél is nagyobb érdeklődés övezte; 400-450 látogató volt a helyszínen kíváncsiak rá, kik kapják lapunk designdíjait első alkalommal.
Az ünnepi rendezvényen köszöntőt mondott Hammerstein Judit kulturális államtitkár-helyettes. A díj koncepciójának kialakulását és megvalósításának történetét Kovács Dániel, a hg.hu főszerkesztője részletezte, egyben köszönetet mondva a segítőknek, együttműködőknek és támogatóknak. A beszédben elhangzott az is, hogy a díj fontos része és célja magyar design legjobb eredményeinek hazai és külföldi népszerűsítése, a magyarul és angolul elérhető hivatalos honlap, a www.designaward.hu is ezt a célt szolgálja. Ezen minden nevezett alkotás, összesen 86 munka elérhető.
A díjakat a támogatók és a szervezők képviselői adták át, többek között Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, Gerencsér László, a Hérosz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bán Ágnes, az ASUS marketing specialistája, vagy Vegar Andreassen, a Norvég Király Nagykövetség első titkára. A díjazottakról döntő ötfős nemzetközi zsűrit Thomas Geisler, a bécsi MaK designkurátora képviselte.
Az első díj az Építészet kategóriában megosztva a nemzetközi sajtóban is nagy sikert aratott badacsonytomaji Bazaltbor Laposa Pincészetnek (tervezők: Kis Péter és Molnár Bea), valamint az elmúlt évek legjelentősebb hazai kulturális épületének, a pécsi Kodály Központnak (tervezők: Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Keller Ferenc, Sólyom Benedek, belsőépítészet: Rádóczy (f) László, Tolnai Zsolt István) járt.
Képünkön a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz Csarnoka a díjátadó alatt.
Fotó: Koleszár Adél
Nincs találat!