Pannon Filharmonikusok

Törékeny, szinte kislányos alkata miatt nehéz róla elhinni, hogy immár 22 éve tagja a zenekarnak. Azok közé tartozik, akik belülről tapasztalták meg a Pannon Filharmonikusok szakmai felemelkedését, és ő az, aki nagy alázattal és rengeteg munkával hozzá is járult mindehhez.

- A család legkisebb tagja, Boróka még óvodás, ő is játszik már valamilyen hangszeren?
- Boróka egyelőre csak szórakozásból próbálgatja a hangszereket, szerencsére meg van erre minden lehetősége. A hegedű és a klarinét is érdekli, de legszívesebben zongorázik. Nem szervezett kereteken belül zenél, de szerencsére a húgom zongorista, így családon belül megoldható hogy közelebbről is megismerje ezeket a hangszereket.

- Azt hiszem, hogy ez sokkal egyszerűbb, mint Önnek és a férjének a zenekari munka. Hogyan szervezik a napjaikat?

- Sajnos olyan helyen lakunk, ahol nem tudunk gyakorolni, így máris adódik egy feladat. Természetesen ezt is megoldjuk közösen. Eddig a délutánok és esték jelentették a gyakorlás idejét, de ezen most próbálunk változtatni. Reggel az óvodából egyből a Kodály Központba jövünk és bár külön próbateremben, de egy időben gyakorlunk, majd délelőtt próbálunk a zenekarral, ahol természetesen mindketten jelen vagyunk. Délután a program visszafelé folytatódik, a próba és az óvoda vége között még jut egy kis idő gyakorlásra, így tudunk később több időt együtt tölteni. Ebben a „szabad sávban” szoktunk a Tettyére felmenni, barátokhoz beugrani, gyerekbarát programokon részt venni. Persze, ha még szükséges, akkor este a Kodály Központban gyakorlunk a hangszerünkön. Ezt követően már otthon a család éli a maga életét.

- Milyen érzés, hogy a férje szintén tagja a zenekarnak? Inspiráló, vagy zavaró, netán mindegy?
- Inkább motivál, mintsem zavar. Bármilyen furcsa, ha mi bejövünk próbára a Kodály Központba, azonnal el is veszítjük egymást szem elől. Egyrészt a szólampróbák eleve külön zajlanak, a férjem klarinétos én hegedűs vagyok. De zenekari próbán sem nagyon látom, mivel mögöttem foglal helyet a zenekarban. Ő ugyan lát engem, de ő sem ezzel foglalkozik a próbán.

- Mindig érdekelt, hogy egy-egy hangszercsoport zenésze hogyan hallja a többieket, hogyan hallja a komplett hangzást?
- Térbeli helyzetemből adódóan nyilván a vonósokat hallom legjobban, de a többieket is kiválóan érzékelem. Fontos, hogy az összhangzáson belül el tudjam különíteni az egyes hangszercsoportok játszanivalóját egymástól, és adott esetben hozzá tudjam igazítani saját játékomat az övékéhez. Amennyiben ez a képesség az idők folyamán kialakul valakiben, akkor  természetessé válik, és nem kell rá külön koncentrálni. Azonnal hallja, hogy mikor kivel játszik együtt és kire kell figyelnie.

- A zenekarral is speciális közösséget alkotnak, milyennek látja ezt belülről?
- Olyan, mint egy nagy család, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Az együttesen belül semmi sem maradhat titokban, de rögtön hozzáteszem, hogy ez egy nagyon barátságos közeg. Éppen ezt éreztem akkor is, amikor 22 évvel ezelőtt, nagyon fiatalon ide kerültem. Akkoriban sokan érkeztünk a zenekarhoz és úgy gondolom, hogy a mai meghatározó mag, ezekből az emberekből került ki.

- Milyen volt a szakmai hozzáállás akkor és milyen most, vannak markáns különbségek?
- Akkoriban kicsit lazábban vették a zenekari tagok a próbákat, én Debrecenben végeztem a főiskolát, ahol nagyon szigorú karmesterem volt, aki nem tűrt el semmiféle lazaságot, ehhez képest az akkori zenekar kevésbé volt fegyelmezett és a munkát is könnyebben vette. A szakmai fejlődés velejárója volt, hogy ezek a jelenségek nagyon hamar a múlté lettek, kialakult a szólampróbák rendszere és a zenekari próbák is feszesek, tartalmasak, a műre és az adott problémákra koncentrálóvá váltak.

- Egy családban a gondokat és örömöket is megosztják egymással az emberek, a PFZ is ilyen?
- Szerintem igen. Minden zenésznek megvan a maga társasága, baráti köre akik, ha mélypontra kerül valaki, akkor felkarolják, átsegítik ezen az életszakaszon. Ha szólamokra leosztom, ez akkor is működik, nem igen tudok olyan élethelyzetet, amely, ha a munkát akadályozza, azt ne lehetne megbeszélni a szólamvezetővel. Másrészt az emberi kapcsolatok láncolata ennél sokkal szövevényesebb a zenekaron belül, minden szólamon átívelő, szakmai, emberi tiszteletből építkező.

- Visszatérve a szorosan vett családjára, a férje klarinétos, Ön hegedűs, ez mennyire befolyásolja a szakmai kapcsolatukat?
- Sajnos be kell, hogy valljam, én nem nagyon hallgatok klarinétdarabokat, ő persze állandóan, de a férjem szívesen meghallgat hegedűdarabokat is. Szóval ő egy kicsit nyitottabb ezen a területen. Sokat beszélgetünk persze egymás hangszerjátékáról, a játéktechnikákról. A férjem például kicsit „irigyli”, hogy nekem nem kell foglalkoznom a légzéstechnikával, de megpróbálja azt a hangzást előállítani a klarinéton, amit ő ideális vonós hangzásnak gondol. Engem pedig érdekel, hogy a hegedűjátékomban tudok-e olyan légzéstechnikát alkalmazni, ami a hangzásban előrelépést jelent.

- Koncert előtt szoktak beszélgetni a műről, illetve utána arról, hogy mennyire sikerült a karmester, a zeneszerző és saját elképzeléseiket megvalósítani?
- Mindig megbeszéljük és általában a koncert minőségét tekintve az érzéseink nagyon hasonlóak. A karmesterek vonatkozásában is gyakran hasonlókat gondolunk, eddig egy esetben fordult elő, amikor homlokegyenest más véleményünk volt a dirigens munkájáról. Persze azt is tökéletesen érezzük, amikor nem teljesen úgy alakul a zenekar teljesítménye, ahogy szerettük volna, akkor is, ha a közönség nagyon megtapsol bennünket. Szerencsére ilyen nagyon ritkán fordul elő, a PFZ profi együttes, hosszútávon, magas színvonalon teljesít.

- Milyen közös koncertélményeik vannak? Járnak esetleg könnyűzenei előadásokra is?
- Nehéz kérdés. Ha nem kell játszanunk, akkor nem szívesen kérünk meg ismerőst, vagy rokont, hogy vigyázzon a kislányunkra. Így felváltva járunk koncertekre, legyen az komoly, vagy könnyűzenei hangverseny. A férjem Misi (Laduver Mihály: szerk.) a komolyzenén kívül nem igen jár koncertekre, én már szívesebben kirándulok a könnyűzenei vonalon. A jazzt a férjem is szívesen hallgatja velem együtt, én viszont a rock and roll rajongója vagyok, sőt táncolok is rá. Ez annak köszönhető, hogy fiatalon akrobatikus rock and roll táncos voltam, sőt országos versenyen helyezést is elértem, de ez már sajnos régen volt, ám a műfaj szeretete megmaradt. Így, ha a Mistery Gang, vagy hasonló zenét játszó csapat látogat Pécsre, akkor igyekszem elmenni a koncertjükre. Nagyon ritkán Misi is velem tart, de táncra még nem ragadtatta magát. De Ruzsa Magdit is szeretem, legutóbbi pécsi koncertjén, ahol Presser Gáborral lépett fel, szintén ott voltam. Nagy élmény volt a PFZ tavaly fellépése a Jethro Tull-al, ez is örök emlék marad. Családi zenehallgatás is előfordul otthon, mindhárman szeretjük a soul zenét, Boróka kedvenc csapata a Tower of Power, ezért ha nem a Bartók Rádió szól a kocsiban, akkor ettől a zenekartól hallgatunk valamit.

- A családdal oldottabb programokon is részt vehet az ember, a zenekar esetében van ilyen lehetőség?
- Hogyne. Bár mostanában a sok munka miatt el-elmaradoznak, de azért szólam „bulik” is szoktak lenni, évente 1-2 alkalommal. A zenekaron belül működik könyvklub, amely egy adott mű elolvasása után ül össze, és a szerzőről, a regényről osztjuk meg egymással gondolatainkat. Aztán voltak „activity” partik, és kirándulások is, ahol szintén a zenekar tagjai vehettek részt. A zenekar vezetése is szervezett ilyen, oldottabb találkozókat. Az újévi koncertünk után, hagyományosan a Kodály Központban, egy fogadáson vesznek részt a művészek, a zenekart pártoló személyekkel együtt, amely szintén kötetlen, beszélgetős rendezvény. Az évad végén pedig egy közös piknik szokott lenni, amely egyben a szezon zárását is jelenti. Most lehet, hogy nem is egy lesz, mivel igény volt a kisgyerekesek részéről, hogy a család fiatalabb tagjai is részt vehessenek rajta, akár a férj-feleség társaságával kiegészülve. Így azonban a többiek úgy érezték, hogy túlságosan e köré szerveződik a zenekari piknik, nincs lehetőség mindenkivel beszélgetni. Ezért a menedzsment azt találta ki, hogy legyen egy olyan összejövetel, ahol csak a zenekari tagok vesznek részt, illetve egy másik, ahol a család többi tagjával kiegészülve lehet részt venni. Ahogy az elején említettem, tényleg egy nagy család vagyunk.

Szerző: Bereczki Lajos

Forrás: www.pecsiriport.hu