Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Energiaáramlás a kritikusok tükrében

Egy csokorba szedtük az évadban megjelent kritikákat, melyeket végigolvasva felidézhetők a 2017/2018-as szezon emlékezetes produkciói.

 

Az idei évadban is számos emlékezetes előadást hallgathatott meg a közönség Pécsett és Budapesten egyaránt, melyek közül több produkció a kritikusok érdeklődését is felkeltette. Az alábbiakban egy-egy kiemelt részlet mellett a linkre kattintva a teljes anyag olvasható.


Visszapillantó két hónap koncertjeiből…

„A koncert a zenekar részéről ugyanazon a magas színvonalon folytatódott Brahms Kettősversenyében, ahol előtte elkezdték, mert a pécsi zenekar, Bogányi Tibor rugalmasan alkalmazkodó vezényletével végig méltó kísérő partnere tudott lenni a két világklasszis szólistának, ami nem csekély ritmikai fegyelmet és precizitást és plasztikus hangzást igényelt a muzsikusoktól.”

Kovács Attila kritikája a szeptember 1-jei koncert kapcsán – Koncertvisszhang

 

Többszörös élvezet és kielégületlenség

„Schmid technikailag és hangmagasságban is rendkívül pontosan (és némi manírral) játszotta a darabokat, amiket helyesen értelmezett és teljesen átélt, egyszerűen csak az átélését nem apró eltérésekkel, hanem alázattal, rendkívül pontos játékkal adta át.”

Danczi Csaba kritikája a budapesti évadnyitó koncert kapcsán – prae.hu


Nagysikerű premier Londonban

Zenekarunk a 2016-os Armel Operafesztivál nyertes produkciójával lépett fel Londonban 2017. szeptember 19-én. Az est karmestere az előadáson bemutatott opera zeneszerzője, Eötvös Péter volt. A londoni premier hatalmas sikerrel zárult, mely nem csak a közönség ovációjában volt mérhető, hanem az azóta megjelent kritikákban is.

A brit sajtó legismertebb lapjai számoltak be a bemutatóról, melyek a linkekre kattintva angol nyelven olvashatóak.
Theguardian.com kritikája
Bachtrack.com kritikája
Theartsdesk.com kritikája
Thetimes.co.uk kritikája
Thestage.co.uk kritikája

 

Komolyzene és kamaszok? Kompatibilisek!

„A Pannon Filharmonikusok nem hashtagekbe csomagolt termékként kívánta rátukmálni a komolyzenét a fiatalokra, hanem képes volt művészien hangot adni annak, ahogy a komolyzene életre kelt, s úgy döntött: meghívja egy kólára a kamaszokat, bemutatkozik, és beszélget velük egy jót.”

Király Eszter kritikája az első #NoBabel előadásról – Kortárs Online

 

Novemberi visszapillantó két Pannonos és egy világszínvonalú Fesztiválzenekari koncerttel

„A mű mégis hatalmas sikert aratott, elsősorban Bogányi Bence lélegzetelállító virtuóz, precíz, mégis ihletetten lírai, a művel és a közönséggel együttlélegző, lebilincselő játéka miatt. Nála minden egyes apró részlet úgy szólt, hogy még azt is tökéletesen meggyőzte, hogy csak az a hang és hangzás következhet, ami következett, aki – s a közönség 99%-a így volt – még sohasem hallotta a darabot."

Kovács Attila kritikája A fiú és a Finlandia 100 című koncertek kapcsán - Koncertvisszhang 

 

Halál és megdicsőülés

„A sorozat első koncertje két szempontból is különleges volt. Egyrészt a szinte csodagyereknek számító Kocsis Krisztián szereplése okán, másrészt a Kocsis által gyakran műsorra tűzött Richard Strauss műveinek előadása miatt. Az est karmestere, Bogányi Tibor nagy felkészültséggel és élményszerűen dirigálta a ritkán hallható műveket."

Kircsi László kritikája A fiú című koncert kapcsán - Jelenkor 

 

Fehéren izzó hegedű

„A város zenekara, a Pannon Filharmonikusok nemzeti együttesként van ma számon tartva, hangversenyeik kritikáiból a vidéki jelző eltűnt. A Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozata ma a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának része. Az innen Európába elkerült hegedűs hallgatók elismerten fémjelzik azt az időszakot, amikor annyi minden elkezdődött, és a hegedűjáték tekintetében ez Gyermán Istvánhoz kötődik."

Kircsi László kritikája a Fehéren izzó hegedű című koncertről - Jelenkor

 

Ihlető természet – Kocsis Zoltán emlékének ajánlva

„A mű sikerrel aknázza ki a szimfonikus költeményben rejlő lehetőségeket, épp ezért előadása egy olyan gazdag zenei eszköztárral rendelkező zenekar számára is különleges kihívást jelent, mint a Pannon Filharmonikusok. A zenekar az első hangtól az utolsóig meggyőzően és gazdag részletek között repítette magával – és Phaétonnal – a hallgatóságot."

Venéczi Zoltán kritikája az Ihlető természet című koncertről - Gramofon 

 

Bildung, szalonélet és haláltapasztalat

„Nem lehetséges Kurtágot ugyanúgy hallgatni, mint romantikus mestereket. Első hallásra az az élménye a hallgatónak, hogy nem élvezi a darabot, hiszen nem is érti, nem is tudja, mit kell hallgatni (ez akár szó szerint is érthető). Egyáltalán nem baj az, ha a zenekar és a közönség együtt vesznek részt egy tanulási folyamatban. Nagyon izgalmas és inspiráló volt hallgatni a mostani előadást is, csak hát tényleg összpontosított munkára van szükség a hallgató részéről is, hogy egy ilyen újfajta élményben egyáltalán részesülhessen.”

Szatmári Áron kritikája A mentor című koncertről - Jelenkor

 

Egy szenvedélyes este

„A feltűnően gazdag ütőskart foglalkoztató mű különleges és sejtelmes, Bartók Zenéjét idéző cseleszta- és hárfa-kombinációval kezdődik, s ezt hallatlanul érzékenyen szólaltatták meg Bogányiék. A műben afféle idő-szimbólumként vissza-visszatérő, lassú metronómütésként ható lépegetés szabályos rácsozata fölött abszolút szabadon szárnyalt a Várdai által ideális érzékenységgel és karcolhatatlan szépséggel megformált, expresszív és gazdagon árnyalt csellószólam, zenekar-kíséretes és szólisztikus szakaszokat váltogatva."

Malina János kritikája az Ereje teljében című koncertről - Revizor 

 

 

Vissza

Rendezvénynaptár

Nincs találat!