Pannon Filharmonikusok

Asztalos Tamás harsonaművész az Alföld szülötte, ehhez képest egy igencsak hegyes vidéken tanulta a hangszeres játékot, ugyanis Svájcban szerezte meg „master” fokozatát. Néhány éve a Pannon Filharmonikusok zenésze, de nem áll tőle távol a gasztronómia és a kézilabdázás sem. Izgalmas személyiség. Egy rendkívüli hangszer és még sok más egyéb bukkan fel beszélgetésünkben.

Ha Tamásra tekintünk, nyugodt és kiegyensúlyozott ember néz vissza ránk, olyan, akit nehéz kibillenteni egyensúlyi állapotából. Ez bizonyára nem csak kézilabdás múltjának köszönhető, ilyen lelki beállítottságú. Erre szüksége is van, hiszen a zenekari munka megköveteli az odafigyelést másokra, az alkalmazkodást, ezzel együtt igényli a magas fokú egyéni teljesítményt is. Mi mindent kell tenni ezért és ki is van a hangszer mögött? Ezt próbáltam kideríteni.

-  Mióta tagja a zenekarnak?
- 2015 szeptembere óta vagyok tagja a Pannon Filharmonikusoknak. Ezt megelőzően tanultam, először Szegeden, majd a svájci Baselben folytattam hangszeres tanulmányaimat. Innen Németországba, Weimarba költöztem, ahol a változatosság kedvéért ismét egy kétéves „master” képzés várt rám. Utána gondolhattam arra, hogy próbajátékokra jelentkezzem, ez Pécsett sikeres volt, így másfél éve itt játszom.

- Honnan származik, hol élt gyermekkorában?
- Makói vagyok, a szegedi tanulmány ezért volt kézenfekvő.

- Pécsre egyedül érkezett? A legtöbb fiatal zenész ilyenkor alapít családot.
- Hogy úgy mondjam, folyamatban van a dolog. Varga Ferenc kürt szólamvezető húga Evelin a menyasszonyom, aki hamarosan szintén zenekari tag lesz. Ő is fúvós hangszeren játszik, vadászkürtös. Egyébként Varga Ferenc menyasszonya is a Pannon Filharmonikusok művésze, Kálmán Izabel – ennyire kicsi a világ. A PFZ háza táján több férj-feleség is található, így nem mi leszünk az első zenész pár. Úgy is fogalmazhatnék, hogy családias a légkör az együttesen belül.

- A műsorfüzetben található egy kép, ahol két kollégájával a fűben hasalva vadászatot imitálnak. Az arcokon feszült figyelem, izgalom. Jelen van ez a fajta állapot az ön életében és a művészetében? 

- A képnek az a kapcsolata a mindennapokkal, hogy a zenekari munka valamilyen módon kapcsolódik ehhez a fogalomhoz. Milyen jellegű izgalmakról lehet szó? Harsonásként vannak olyan zeneművek, ahol komoly szólisztikus teljesítményre van lehetőség, ilyen például Ravel Boleroja, vagy R. Strauss Árnyék nélküli asszony című művének szimfonikus szvit verziója. Mindkettőben jelentős szerepet kap a harsona. De említhetném Mahler III. szimfóniáját, vagy Mozart Rekviemjének tuba miruma-ját. Az említett zeneművek bemutatásakor nyilván sokkal inkább előtérbe kerül az izgalom, a felfokozott lelkiállapot a művész részéről. Annál is inkább, mivel legtöbbször csak kísérő funkciót tölt be a hangszerem, a szóló lehetősége mindig felpezsdíti az embert. A fafúvósok, de még a kürtösök is több lehetőséget kapnak a dallamjátszásra, ezért kiemelkedő egy-egy ilyen alkalom.

- Hányan játszanak a zenekarban ezen a különleges hangszeren?
- Ez változó, az adott darabtól függ. Nemrég játszottuk Beethoven VI. szimfóniáját, ott csak két harsonás volt, de nemsokára Verdi Machbetjét fogjuk előadni a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol négyen fogunk közreműködni.

- Említette a színházat, ahol a Pécsi Szimfonietta nevű, a PFZ művészeiből álló, ám annál létszámban kisebb zenekarban is játszik. Mennyire ad okot izgalmakra ez a kettősség?
- Sokszor operaelőadásokban kapunk szerepet, ami szokatlan és izgalmas feladat. A zenekari árokban foglalunk helyet, énekeseket kísérünk és teljesen más a színház atmoszférája is. Akusztikailag is eltérő figyelmet igényel, ezért mindenképpen kihívásnak számít.

- A Kodály Központ közönsége hűséges és zeneértő. Milyen a Pécsi Szimfonietta színházi fogadtatása a zenész szemszögéből?

- Éppen az Amadeus című előadásnál figyeltem fel rá, hogy milyen jelentős az érdeklődés, mindig teltházzal játszottuk a darabot. De más operák és operettek esetében is ezt tapasztaltam, a közönség érti és szereti a műveket, szívesen látogatja a zenés előadásokat.

- Ha éppen nem a hangversenyteremben, próbán, vagy a színházban tartózkodik, mit csinál szívesen szabad idejében?
- Ha tehetem, szívesen főzök másoknak, érdekel a gasztronómia, de harsonásként a sportnak is jelen kell lenni az életemben, hiszen számomra fontos a jó erőnlét, a vitálkapacitás megőrzése. Elsősorban az úszás és futás az, amivel szeretném mindezt szinten tartani.

- Ezek egyéni sportok. Egy igazi csapatjátékos néha szeret egyedül lenni?
- Valószínűleg ennek pszichológiai oka is vannak, az ember időnként szeret elvonulni, a saját gondolataival maradni, a belső hangokra figyelni, belülről építkezni. Ez természetes emberi vonás.

- Ne lépjünk el végleg a gasztronómiától, mi az, ami önnek ebben érdekes, vonzó, netán izgalmas?
- Elsősorban az, hogy a saját ízlésem és elképzelésem szerint tudom elkészíteni az adott ételt, külön örömet okoz, ha másoknak is elnyeri mindez a tetszését. A főzés amúgy nagyon kreatív dolog, kétszer nem lehet ugyanúgy elkészíteni semmit, egy picit mindig más, olyan, mint egy koncert. Még Svájcban kezdtem el főzögetni, kicsit kényszerből is, mivel ott köztudottan drága az étterem. A hazai ízek hiánya is rábírt arra, hogy a konyha felé forduljak, de nem bántam meg. Egyre jobban sikerültek az ételek és úgy éreztem, hogy kikapcsol és egyfajta alkotói tevékenységet biztosít számomra.

- A legutóbbi Bocuse d’Or szakácsversenyen is ott volt, de nem versenyzőként. Hogyan jutott ki Lyonba?
- Egy szerencsés véletlen folytán. A zenekarból többeket felkértek a szereplésre, volt, aki nem tudott elutazni, így én vettem át a helyét. Bolyki György szervezésében történt mindez és az általa komponált zenei produkcióval támogattuk a magyar csapat versenyzését odakinn. Rajtunk kívül még mintegy kétszáz fős magyar szurkolói gárda is ott tartózkodott, amely szintén a jó hangulatért és a hazai csapat támogatásáért volt felelős. Így egy kicsit a magunkénak érezzük Széll Tamás negyedik helyét. Igazi olimpiai hangulat volt ott, nem beszélve arról, hogy más nemzetek is hasonló létszámban és felfogásban bíztatták a versenyzőiket, a Norvégok hihetetlen hangerővel, a Japánok pedig hatalmas dobokkal biztatták az övéiket. Természetesen nálam maga a gasztronómiai látnivaló vitte el a pálmát, igazi élmény volt látni a világ legjobbjait munka közben.

- Mi tölthetné be az életét a zenén, a muzsikáláson kívül?
- Mielőtt végleg a zenei pályát választottam volna kézilabdáztam és néptáncoltam is. Mindkettőben lett volna lehetőségem továbblépni, nagy-nagy nosztalgiával gondolok erre az időszakra is.

- Hol láthatjuk, hallhatjuk önt legközelebb?
- A Pécsi Nemzeti Színházban Verdi Machbet című darabját kezdjük próbálni, melyet márciusban mutat be a színház.

Forrás: Bereczki Lajos (www.pecsiriport.hu)