Pannon Filharmonikusok

- Többen a zenekarból életük párjával a baranyai megyeszékhelyen ismerkedtek meg. Önöknél is így történt Ildikó?
- A férjem alföldi én pedig Kaposváron születtem, és a Zeneművészeti Főiskolán voltam végzős hallgató, amikor megismerkedtünk. Éppen kiesett a klarinétos a fúvósötösünkből, amikor a leendő férjem belépett a helyére kisegítőként az együttesbe. Ő akkor kezdett a Pécsi Nemzeti Színház zenekarában dolgozni, de ifjú erőként volt energiája ahhoz, hogy velünk is játsszon. Ami azután történt, az már történelem, hiszen két felnőtt gyerekünk van. Mindenesetre nem bántuk meg azóta sem, hogy a zene egy kicsit közelebb hozott bennünket egymáshoz, mint azt eleinte gondoltuk.

- A Liszt Ferenc Zeneiskolában tanít meglehetősen régóta. Ezek szerint nem a zenekari muzsikálást választotta?
- Meglehetősen régen, az 1993/94-es tanévben kezdtem ott dolgozni, előtte egy nagyon rövid kitérőm volt egy másik zeneiskolában, illetve még egy kicsit belekóstoltam az énektanárságba is. Mindenesetre nagyon örülök, hogy a zenetanári pályára kerültem, úgy érzem, a helyemen vagyok, élvezem a munkát.

- A hangszerével, a fuvolával mikor kezdődött a barátság?
- Az általános iskola harmadik osztályától fuvoláztam. Zákányi Zsolt énektanár és kórusvezető, az akkori Tóth Lajos Általános Iskolában hozta létre az első zenetagozatos osztályt, ahová beválogattak engem is. Egyszer az egyik énekórán megjelent Csupor László tanár úr, aki bemutatta a hangszert, én pedig eldöntöttem magamban, hogy ezt fogom választani. Így is lett.

- Hadd kérdezzem meg a klarinétművészt is, hogyan került a hangszer közelébe anno?
- Nagyon fiatalon, amikor is furulyán kezdtem el játszani, ez még az általános iskola első osztályában történt. Eközben szülőfalumban, Püspökladányban elindult a zeneiskolai képzés. Egy szolfézs órán eljátszottam egy népdalt furulyán, ami nagyon tetszett a tanáromnak, aki egy kollégájának is bemutatott, történetesen ő volt a fafúvós tanár. Megkérdezte, hogy milyen hangszeren szeretnék később játszani. Fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak, ellenben a tanár csodálatosan csillogó klarinétja az asztalon feküdt.  Azonnal ráböktem, hogy azon! Így történt a hangszerválasztásom. Azonban két évet kellett várnom, hogy játszhassak is rajta, mivel a kicsi ujjaimmal nem tudtam átfogni a hangokat, de aztán belenőttem a klarinétba. A főiskola után én mindenképpen zenekarban szerettem volna játszani, igazán Debrecen érdekelt, vonzott a nagyváros, de ott nem volt különösebben lehetőségem erre. Pécsről viszont jelzést kaptam, hogy van üresedés a színházi zenekarban, ha gondolom, menjek. Egy szatyor ruhával és egy klarinéttal útnak indultam a nagy ismeretlen felé. A színház alkalmazott, de akkoriban a szimfonikusok és a színház zenekara együtt adták ki a pécsi koncertzenekart, így hát ebben is aktívan részt vettem. Szkladányi Péter jóvoltából 1984-ben lett önálló szimfonikus zenekara a városnak, akkoriban sokat beszélgettünk arról, hogy milyen irányokat kellene venni a zenekarnak, szerencsére én ezt a fejlődési ívet belülről láttam, részese voltam annak.

- Érdekes visszatekinteni a zenekar múltjára, de most ne menjünk ilyen sokat vissza az időben. Milyen volt a zeneiskolában az elmúlt év? – kérdezem Ildikót.
- Szerencsére a fuvola iránt töretlen a gyerekek érdeklődése, nincsenek létszám problémáink. Négyen tanítjuk a hangszert a zeneiskolában, rengeteg tehetséges, szorgalmas tanítványunk van, akik minden évben kiváló eredményeket érnek el a versenyeken. A munka szépsége szerintem abban is megnyilvánul, hogy a foglalkozások egyéniek. Egyszerre mindig csak egy gyerekkel foglalkozunk, így nagyon közel kerülünk a tanítványokhoz, akik minden gondjukat, bajukat, örömüket, bánatukat megosztják velünk.

- Sohasem gondolta azt, hogy zenekarban dolgozzon?
- Pályám elején szóba került, aztán voltam kisegíteni hosszabb-rövidebb ideig a PFZ-nél, még külföldi turnén is voltam a férjemmel együtt. De a fentiek miatt én inkább a tanításban lelek örömet.

- Zoltán, milyen kiemelkedő pillanatai voltak a PFZ mögöttünk hagyott évadának? Mi maradt meg Önben a mai napig?
- Nehéz erre a kérdésre válaszolni, hiszen 38 szezon után néha kicsit keverednek a dolgok, az élmények, igazán jó érzéssel zártam a tavalyi évet, de nem tudok kiemelni egy produkciót, vagy vendégművészt sem. De mégiscsak, mert Bellini A puritánok című operája kedvesebb volt számomra a többinél, ezt a művet a Müpában is előadtunk. Hihetetlenül jó énekesekkel és remek karmester közreműködésével valósult meg az előadás, ami nagy siker volt és talán életem legnagyobb operaélménye. Persze még sok nagyszerű pillanat volt, „régi motorosként” mindig rácsodálkozom a Kodály Központra, a hangversenyteremre, a remek próbalehetőségre. Hihetetlen nagyot fejlődtek a körülmények, ebben a tekintetben kivételes helyzetben vagyunk. Persze ne gondolja senki, hogy régebben nem kellett annyit dolgozni, mint most. Kicsit más volt a szerkezete az évadnak, nagyon sok külföldi turné volt, némelyik igencsak hosszú ideig tartott.

- Az édesanyához fordulok – gyermekeik is vannak, ha jól tudom kettő.
- Így van, egy fiú, Máté és egy lány, akit Lucának hívnak.

- Van kapcsolatuk a zenével, zenéléssel?
- Máté nem tanult zenét, Luca pedig hozzám járt fuvolázni. Zenei általános iskolába járt, megnyerte az országos versenyt, aztán ahogy mondani szokás a csúcson hagyta abba, már nem zenél aktívan. Sajnos a sok gyakorlás volt az, ami a lányunkat eltántorította a pályáról, valószínűleg megijedt attól, hogy nem jut idő másra, ami egy fiatalnak fontos. Elnézem a tanítványaimat, az iskolában rengeteg órájuk van, nagyon elfoglaltak, mire a zeneiskolába érnek, már meglehetősen fáradtak. Én azon vagyok, hogy oldjam bennük a feszültséget és elérjem, hogy az a foglalkozás, amit vezetek, örömet okozzon a számukra. 

- Azért, mint zenész házaspár önöknél is lehetnek feszültségek a pálya jellegéből adódóan. Hogyan hidalják át ezt?
- Ahogy a férjem említette régebben a zenekar sokat turnézott külföldön, volt, hogy egy évadban kétszer-háromszor két hónapot voltak távol. Akkor még a gyerekek kicsik voltak én dolgoztam, így a felügyeletüket meg kellett oldani. Kaposvárról a nagymamám jött segíteni ebben, közel nyolcvan évesen is remekül helytállt ezen a téren. Ma már nincs ilyen jellegű gondunk, hiszen a gyerekek felnőttek.

- Zoltán az egyetemen tanít. Régóta folytatja ezt a zenekari állása mellett?
- Több mint harminc éve tart a dolog, még anno Antal György kért fel erre, de a helyzet azóta komolyodott, mivel éppen most doktorálok, szeptember-október környékén van a védés. Sajnos a klarinéton nem lehet az idők végezetéig játszani, eljön az idő, amikor le kell tenni a hangszert. Még nem tervezem, de hamarosan bekövetkezhet ez is. Tanítani viszont szívesen tanítanék, számítanak is rám az egyetemen, úgyhogy felfoghatjuk ezt egy kis előre gondolkodásnak.

- Egy klarinétművész jó tüdővel kell, hogy bírjon. Mit tesz ennek érdekében?
- Szerencsére van egy kutyánk, aki tesz róla, hogy sokat mozogjak a jó levegőn, másrészt van egy hobbim a horgászat, amely szintén a természetben zajlik, nyugodt, szép helyeken. A harmadik ilyen hobbi, amelynek már kevésbé tudok hódolni, az a labdarúgás. Sokáig és szívesen űztem, a zenekarnak is volt csapata, melyben szívesen rúgtuk a bőrt több kollégával együtt. Ráadásul a férjem nagyon jól főz – szól közbe Ildikó – ez is tekinthető egy hobbinak.

- A feleségnek ettől lehet eltérő kedvtelése, van ilyen?
- A legfőbb hobbim az olvasás, de nemrég kaptam a férjemtől egy okostelefont, amelyen van szókirakós játék, amit nehezen tudok lerakni.

- Milyen zenéket hallgat szívesen, Zoltán?
- Van egy kvartettünk, amelyben a komolyzene mellett kicsit kirándulunk más műfajokba is. Bár én nem szívesen használom a komolyzene kifejezést, mert szerintem van jó és rossz zene. Szóval, ami jó zene, azt meghallgatom.

- Milyen eseményt emelne ki a 2017/2018-as évadból, amely érdekesnek ígérkezik?
- Mindenképpen figyelemreméltó az őszi nemzetközi karmesterverseny, amelyben zenekarunk is közreműködik. Ennek a vetélkedésnek nemes hagyományai vannak hazánkban, hiszen például Kobajasi Kenicsiró is egy ilyen televízió által közvetített versenyen tűnt fel és lett igen hamar népszerű. Szóval várjuk ezt a versenyt, akárcsak az évad többi koncertjét. Idővel az ember kicsit elfárad a sok-sok évad után, de egy valami nem változik – szívvel és lélekkel csináljuk a dolgunkat.

Az interjút Bereczki Lajos készítette.