Tisztelt Hölgyem, Uram, kedves ZeneBarátom!
Elkezdődött az az év, amelyre pécsiként évek óta készülünk, felkészülünk. A Pannon Filharmonikusok évekkel ezelőtt önmaga igényéből fakadóan kezdte meg azt a munkát, amelynek köszönhetően napjainkra európai színvonalú együttessé vált. Ön 2010. tavaszán egy minden tekintetben európai zenekar koncertsorozatának részese!
Az 1811-ben, a bécsi Johann Georg Lickl által alapított zenekar joggal mondhatja el magáról, hogy 200 éve „európai”. A komolyzenének az európai kultúra a bölcsője, muzsikusként sokszor halljuk, mondjuk, hogy Bécs a „zene fővárosa”. A Pécsre költözött alapító - aki Bécsben ünnepelt zeneszerzőként élt - az európaiságot hozta magával 200 évvel ezelőtt: az igényt a minőségi kultúrára.
Bécsi zeneakadémistaként személyesen is megtapasztalhattam, hogy mit jelent a mindennapokban, amikor egy város – függetlenül attól, hogy közigazgatási értelemben is főváros – a művészetet, a kultúrát, a kulturáltságot lételemének tekinti. Ezzel az igénnyel tértem egykor haza Pécsre, és örömmel készültem, támogattam a kulturális fővárosi év előkészületeit.
Zenekarunk a pécsi kulturális értékek egyik képviselőjeként évek óta sikerrel mutatja be Önnek, hogy a kultúra nem helyhez, hanem lélekhez kötött. Az Ön lelkéhez, akinek igénye van a kultúrára, és muzsikusaink lelkéhez, akik nap mint nap a zenének szentelik életüket.
Pécs célja a fővárosi év számokban mérhető sikerétől függetlenül az, hogy a széles értelemben vett kultúra által átalakuljon. Nem térben, hanem a lelkekben, gondolatokban, a mindennapi igényeinkben. Hiszem azt, hogy miképp egy cég vezetője, egy család feje, egy főváros is elsősorban példát mutat. Pécs a kultúra értékeinek tiszteletét tudja példaként felállítani országunkban. Sokszor használják a „Pécs rejtett értékei” kifejezést, amely pécsiként mindig elgondolkodtat. Az értékek nem rejtve vannak, csupán nincsenek mindig kirakatba téve. Bízom benne, hogy amikor Ön is ellátogat Pécsre, nem csupán a reflektorfénybe állított programokat, új épületeket fedezi fel, hanem mindazt, ami Pécset a mindennapokban a kultúra (fő)városává teszi.
Budapesti műsorfüzetünkben, egy Zsolnay óra részletei láthatók. Pécs egyik „rejtett” értéke, amely azon túl, hogy gyönyörű képzőművészeti alkotás, az eozin színgazdagságával kifejezi a Pannon Filharmonikusok szándékát: a komolyzene sokszínűségét megmutatni a közönségnek, és az eozin tündöklő és időtlen varázsához hasonlóan példát mutatni arra, hogy a zenének a mindennapi életünkben helyet kell adnunk, mert kortól és helytől függetlenül varázsával Pablo Picasso szavai szerint „lemossa a lélekről a mindennapok porát.”
Nincs találat!