Természetesen nem versenyezhet egy alpinista, vagy egy ejtőernyős adrenalin adagjával egy zeneművész, de azért ennek a munkának is vannak fordulatos, izgalmas pillanatai. A kürt amúgy is a rézfúvósok fenegyereke, nem lehet nem észrevenni egy koncerten, pláne, ha még többen is megszólaltatják egy időben.
Varga Ferenc a Pannon Filharmonikusok kürtművésze, szólamvezető, igen fiatal ember. Bécsben éppúgy otthon van, mint Pécsett. Azért az utóbbi helyen szerencsére többet koncertezik, bár csak néhány éve tagja a PFZ-nek, jól érzi magát a csapatban, hosszútávon gondolkodik a közös muzsikálásról.
- Milyen izgalmakkal jár a koncertezés, felkészülés a közös muzsikálás?
- A legnagyobb izgalomforrás a zenélésben az, hogy minden alkalom új és más. Nincs két egyforma koncert, nincs két egyforma megszólalás, a színházi előadásokhoz hasonlóan nincs két hajszálra egyforma interpretáció. Talán annyiban mégis más a zenei vonal, hogy mindig újat kell nyújtani egy muzsikusnak, már csak ezért sem lehet két egyforma koncert. Egy darabnak megvan a maga fejlődési íve, melynek szerencsés esetben a koncerten kell kicsúcsosodnia. Nyilván az megint egy másik kérdés, hogy ha több koncerten adjuk elő a művet, akkor ezen belül is lehetnek eltérések. Aztán az izgalmak másik formája, amely az előadáshoz kapcsolódik, és úgy hívják, hogy lámpaláz. Ez is hatással van a művészre, melynek mértéke mindenkinél más és más. Én szerencsés vagyok, mert nem nagyfokú a lámpalázam, úgy is fogalmazhatnék, hogy egészséges mértékű. Egy kicsire mindig, mindenkinek szüksége van, vallom, hogy ez néha még segíti is a művészeket.
- Hány éve koncertezik színpadon? Milyen kihívásokkal jár szimfonikus zenekarban játszani?
- Tizenöt éve játszom a színpadokon, és ha kihívásokról beszélünk, akkor talán ejtsünk szót előtte arról, hogy a közös zenélés elsősorban hatalmas öröm. Fantasztikus szólistákkal játszunk együtt, csodálatos dirigensekkel dolgozik együtt a zenekar és a Kodály Központról nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire jó, kiváló akusztikájú a koncertterme, és a próba valamint a gyakorlás helyszínei is optimálisak. A kihívás azt jelenti, hogy mindezekkel a lehetőségekkel jól kell élnie egy zenésznek.
- Milyen érzésekkel ült be először a koncertterembe?
- Izgalommal töltött el, hogy milyen lesz a hangzás, hogyan szól a zenekar, no meg az, hogy a legjobb formámat kell hoznom, ezután mindig.
- Hogyan került kapcsolatba a komolyzenével?
- Bács-Kiskun megyei születésű vagyok, Szegeden végeztem a Zeneművészeti Egyetemen, majd Bécsben folytattam tanulmányaimat, jelenleg egy osztrák egyetem hallgatója vagyok. Ez a kötődés most is fennáll, egy bécsi, régi zenét játszó együttes tagja vagyok. Némi izgalmat hoz az életembe az is, hogy ingázok a két város között. Nem egyszerű egy ilyen sokat játszó zenekar mellett még máshol is fellépni, de azért nem lehetetlen.
- Hány kürtös „hely” van a zenekarban?
- Összesen hat állás van a PFZ-ben, de nyilván zeneműve válogatja, hogy hányan játszunk, egytől hatig bezáróan. Minél többen játszunk a szólamban, annál nagyobb egymásra figyelést igényel, a cél az, hogy együtt kamara zenéljünk és ne „szólistaként” vegyünk részt a mű előadásában. A kürt szerepe zenedarabonként eltérő. Van, amikor több kürt is csak úgymond színezi az előadást, de van, hogy szólóhangszerként jelenik meg. Most novemberben játszani fogjuk Richard Strauss, Till Eulenspiegel című darabját, amelyben fantasztikus kürtszólók vannak, ezért bátran ajánlom a hangszer kedvelőinek ezt az előadásunkat.
- Két éve van a zenekarnál, emlékszik milyen érzésekkel érkezett Pécsre?
- Kíváncsiság és természetesen egy kis feszültség volt bennem, de most elmondhatom már, hogy nem csalódtam. Az elvárások és a színvonal magas, személy szerint hálás vagyok a sorsnak, hogy itt dolgozhatok, ilyen körülmények között és ilyen művészekkel.
- A szólamban vannak barátai, kialakulnak ilyen szakmai-emberi kapcsolatok?
- Valóban, elsősorban szakmai a kapcsolatom a többi zenésszel, de a szólam minden tagjával jó barátságban is vagyok.
- Tudom, hogy a tanulás és a két zenekar teljesen kitölti az életét, de ha van szabadideje, mivel tölti azt?
- A kondícióm és a fúvós hangszereknél nélkülözhetetlen vitálkapacitás szinten tartása érdekében futok, legtöbbször a Tüskésréti tónál. Ennél egy kicsit izgalmasabb hobbim is van, időnként íjászkodok. Ez onnan jött, hogy egyszer édesapámmal egy vásárban megláttunk egy olyan rendezvényt, ahol íjászok tartottak bemutatót és nekem nagyon megtetszett a dolog. Pécsett egyelőre keresem a helyet, ahol ennek hódolhatok. Amúgy békés ember vagyok, ebben is az tetszett meg nekem, hogy a természetben lehet művelni. Mondanom sem kell, hogy élő célra lőni, vagy vadászatra, nem lennék képes, távol áll tőlem. Ebben a sportban és a zenélésben azért érzek párhuzamot, hiszen mindkettőnél fontos a ritmus és a koncentráció.
- Ezek lehetnek magányos és társas elfoglaltságok. Ön melyik formáját választotta?
- A futásnál van „társaságom”, hiszen a menyasszonyom szívesen velem tart, ő is a zenekar tagja, szóval igazán nem vagyok egyedül.
- Amúgy hogyan választotta éppen ezt a hangszert, és mikor történt mindez?
- A zeneiskolában 15 évesen kerültem a kürt közelébe, korábban a tanáraim javaslatára trombitáltam, a kürthöz erősebb fizikum kell, ami csak később "állt rendelkezésre". Aztán úgy tűnt, jól megy a zenélés, így a gimnáziumi érettségi után tanulmányaimat egy budapesti zeneművészeti szakközépiskolában folytattam, kiegészítve az ELTE gyógypedagógia, valamint pszichopedagógia szakával, melyet szüleim javaslatára végeztem el. Egyébként egy percig nem gondoltam, hogy nekem lehet más életcélom, mint a zene, de nagyon érdekelt a pszichológia és a gyermeki lélek is. Közben persze már Szegedre jártam a Zeneművészeti Egyetemre, így párhuzamosan két vasat tartottam a tűzben.
- Ez igazán izgalmas időszak lehetett, próbák, egyetemek, zenélés.
- Nagyon kemény volt, hiszen a rengeteg gyakorlás és próba mellett esténként keményen kellett tanulnom. Két-három ilyen év volt, amikor párhuzamosan ment a két tanulmány. Jó logisztika és tervezés kellett ahhoz, hogy ezt kivitelezzem. Valószínűleg belejöhettem a dologba, mert a szegedi diplomaszerzés előtt már Bécsben tanultam, így ismét két iskolára kellett figyelnem, sok egyéb mellett. Itt egyébként a jövő évben fogok végezni, szeretném a megszerzett tudást minél tovább a Pannon Filharmonikusoknál hasznosítani!
Szerző: Bereczki Lajos
Forrás: www.pecsiriport.hu
Nincs találat!