A PTE Művészeti kar hallgatóinak vizsgaelőadásában a kar zene- és képzőművészeti intézetének diákjai mutatják be német nyelven magyar felirattal Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című operáját május 7-én. Az előadás különlegessége, hogy valamennyi címszereplő és zenész egyetemista, és az előadás díszleteit is egyetemi hallgatók készítették.
Kulturális ipari mintaprojekt Pécsett: művészeti karos egyetemisták vizsgaelőadásának létrehozásában működik együtt a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Filharmonikusok
A Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Filharmonikusok egy éve kötött egymással stratégiai együttműködési megállapodást, amelynek keretében az egyetemi hallgatók és oktatók kedvezményes áron látogathatják a zenekar hangversenyeit, emellett a társulat vezetősége oktató tevékenységet is folytat, diákok szakmai gyakorlatára biztosít lehetőséget, valamint részt vesz szakdolgozatok és vizsgamunkák támogatásában, koordinálásában is.
Emellett az egyetem és a zenekar vezetésének további célja egy olyan kulturális ipari együttműködés bemutatása, amely mintául szolgálhat más hazai kulturális intézmények és egyetemek, főiskolák számára is.
A közös munka eredményeként május 7-én kerül sor a PTE Művészeti kar hallgatóinak vizsgaelőadására, amelyben a kar zene- és képzőművészeti intézetének diákjai mutatják be német nyelven magyar felirattal Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című operáját. Az előadás különlegessége, hogy valamennyi címszereplő és zenész egyetemista, és az előadás díszleteit is egyetemi hallgatók készítették. Az opera megvalósításában a hallgatókat olyan elismert szakemberek segítik, mint Gulyás Dénes és Ottlik Ádám rendező, Bánkyné Perjés Beatrix koreográfus és Kocsár Balázs Liszt-díjas karnagy. A produkció létrejöttét a Pannon Filharmonikusok szakmai tanácsokkal és a komplett marketing menedzsment munka biztosításával támogatja.
„Örömünkre szolgál, hogy a PTE- Pannon program szakmai támogatójaként segíthetünk ennek az előadásnak a megvalósulásában, hiszen a közreműködő tehetséges fiatalokat ez a produkció hozzásegíti a valódi színpadi jelenlét megtapasztalásához, ezáltal a szakmára való teljesebb felkészüléshez”- mondta Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója.
A klasszikus mese ihlette Jancsi és Juliska operaelőadás a Kodály Központ nyújtotta valamennyi színpadtechnikai lehetőséget kihasználja, s az eseményeket egyfajta mai városi történetként értelmezi, ahol az erdő ugyanolyan elveszettséget, rossz előérzetet tápláló, gyanús világ, akárcsak egy város.
Az előadással kapcsolatosan a szervező Pannon Filharmonikusok a Jancsi és Juliska mese történetére épülő „páros kincskereső” játékot hirdet, amelyen a legügyesebb páros értékes jutalomban részesül. A játékra jelentkezni a zenekar facebook oldalán lehet.
Nincs találat!