Kocsis Zoltán, kétszeresen Kossuth-díjas, világhírű karmester dirigálja a Pannon Filharmonikusok zenekarát 2013. december 14-én szombaton, 18 órakor a Kodály Központban.
A KOCSIS & BARTÓK című koncert központi művével a zenekar pontot tesz annak a folyamatnak a végére, mely során Bartók Béla zongoraversenyeit viszi színpadra. Az I. zongoraversenyt 2012 őszén játszotta a zenekar Kocsis Zoltán közreműködésével, míg a II. zongoraversenyt 2013 januárjában Bogányi Gergellyel.
Kocsis Zoltánt most szombaton újra egy Bartók-mű apropóján áll a zenekarral közös pódiumra mint annak első állandó vendégkarmestere. A III zongoraversenyt VÁRJON DÉNES közreműködésével szólaltatja meg a Pannon Filharmonikusok.
A mű, mely utolsó alkotása a magyar zene ikonikus alakjának, egyszerre derűs és bús. A könnyed, lírai hangvételű művet a szerző felesége Pásztory Ditta zongoraművész születésnapjára szánta ajándék gyanánt, ugyanakkor a zongoraverseny komponálásakor Bartók már nagyon beteg volt, legyengülten, lázasan dolgozott. Fia, Péter előre bevonalazta a partitúrát, melynek végére a zeneszerző azt írta: „vége”.
Csak valószínűsíthető, hogy Bartók tudatában volt annak, hogy élete utolsó művét komponálja, termékeny időszaka volt ez, kórházi ágyán azt mondta: „Az a baj, hogy teli bőrönddel kell elmennem”. New Yorkban halt meg az utolsó 17 ütem hangszerelésének befejezése előtt.
A jól ismert amerikai nagyváros köti össze Bartók zongorversenyét Dvořak IX. „Újvilág” szimfóniájával, mely a New Yorki Filharmonikusok felkérésére készült, és szerző legtöbbet játszott darabja. Népszerűségét mutatja, hogy 1969-ben a szimfónia felvételét Neil Armstrong az Apollo 11-en magával vitte az űrbe. A Pannon Filharmonikusok pedig 2013. december végén magával viszi nyugat-európai koncertkörútjára, és megszólaltatja majd a genfi Victoria Hallban, a zürichi Tonhallében és Luzern koncerttermében is.
A címben az „Újvilág” kifejezés azt jelzi, hogy a mű a cseh származású Dvořak Amerikáról szerzett benyomásait rögzíti. A szimfónia – az ihletadó újvilághoz hasonlóan - több népcsoport zenei kultuszának lenyomata, komponálásakor a szerzőre az afro-amerikai népzenei motívumok mellett az indián eposzok is inspirálóan hatottak, miközben a cseh népi jellegről sem feledkezett meg.
Jegyek korlátozott számban még kaphatók a Kodály Központ jegypénztárában és a www.jegymester.hu weboldalon.
Nincs találat!