Pannon Filharmonikusok

– Azóta ismerem jobban a Pannon Filharmonikusokat, amióta Hamar Zsolt átvette az irányítását. Az én másodkarmesterem volt, és a Nemzeti Filharmonikusoktól került Pécsre az ezredfordulón, majd kölcsönösen meghívtuk egymást az együtteseinkhez. Tény, hogy a zenekar azóta egyre jobb és jobb, ezt minden alkalommal megállapíthatom. Hozzátenném ez még jó részt most is Hamar Zsolt korábbi munkájának köszönhető. Akármilyen körülmények között ment el, s akárki érzi magát megsértődve, azt nem lehet letagadni, hogy a keze nyomát a zenekaron hagyta.

– Sokan szeretnék, hogy egy tiszteletkoncertre visszatérjen.
– Magam sem értem, pontosan mi vezetett ide, de nem az én feladatom erről bírálatot mondani, mint ahogy Peskó Zoltán-ügyben sem ismerem a részleteket. Ebben az országban nagyon sok a sértődött ember és sokszor fordul elő az is, hogy ok nélkül, vagy mondva csinált indokkal történik ilyesmi.

– Hol tart most a pécsi együttes?
– Azt gondolom, hogy nem szerencsés azt mondani: a legjobb vidéki zenekar, mert nincs értelme a vidék és a főváros között vonalat húzni. Ezt igazolja az is, hogy egy kicsit az én kezem is benne van Pécs Európa kulturális fővárosa címében, mert a bizottság előtt azzal érveltem, hogy bizonyos eredményeket csak regionális körülmények között lehet felmutatni, amire egy kisebb város sokkal alkalmasabb, mint például a főváros. Úgy gondolom, a legutóbbi közös hangversenyünk a világ bármely koncerttermében megállta volna a helyét.

– Hogy látja a zenekar nemzetközi törekvéseit?
– Ez csak természetes, számos külföldi példa bizonyítja, hogy „nem fővárosi” zenekarok  kifejezetten különleges helyet foglalnak el a világ zenei életében. Ilyen például a Birminghami Szimfonikus Zenekar, vagy a Bambergi Szimfonikusok. Ez egyéniség és vezető karnagy függő is. A pécsieket illetően Bogányi Tibor megválasztása szerencsés lépés volt, mert a finnországi ugródeszkán keresztül sok minden elérhető. A finneket ugyanis nem szabad lebecsülni! Fele akkora nép, mint a miénk, mégis elismert zeneművészek tucatját adták az utóbbi időkben a világnak. Az illetékeseknek pedig észre kellene venniük, hogy Finnország teljes egészében átvette a Kodály-módszert, s ott az állam rengeteg pénzt áldoz a zeneoktatás fejlesztésére, aminek meg is lett az eredménye. A Pannon Filharmonikusokhoz munkás karmester kellett, ilyen volt Hamar Zsolt, s ilyen Bogányi Tibor, valamint jómagam is. Tehát nem csupán produkciós dirigens, hanem olyasvalaki, aki tud és szeret is dolgozni, a zenekarnak pedig ez kell a fejlődéséhez.

– Hatvan éves lesz idén, amit az év második felében Pécset is érintő koncertturnéval ünnepel. Mikor járt utoljára itt zongoraművészként?
– Lehet annak úgy másfél évtizede. Most egy Schubert-Rachmaninov programot állítottam össze, s úgy hiszem, kellően súlyos lesz. Megjegyezném, hogy nem száműztem én eközben a zongorát az életemből, a közelmúltban Kaposváron és Tiszadobon is leültem a billentyűk elé. Megmondom őszintén azt is, szólózongorára a MüPát nem nagyon szeretem, intimebb szféra kell az ilyen játékhoz, s tapasztalataim szerint a Kodály Központ kiválóan alkalmas lesz.

– Miért, összességében milyen ez a koncertterem?
– Hallgattam itt előadást, vezényeltem is, és azt kell mondjam, ha nem is minden ízében tökéletes, mert ilyen nincs, még a prágai Rudolfinumra sem mondható ez el, de abszolút ne kell szégyenkeznünk, minden mai elvárásnak megfelel a gigantomán művektől a legfinomabb kamarajátékig.

– Ha kritikusan fogalmazna, mi az, amiben a Pannon Filharmonikusoknak még javulnia kell?
– Nem szívesen mondok ilyesmit, de még mindig nagyon elnőiesedett az együttes. Itt felvetődik a kérdés, hogy nem kellene esetleg a férfikvótákét harcolni? Bár nagyszerű tehetségek ülnek a soraikban, és ki kell emelnem Vass Ágnes tevékenységét, aki sokat tett a zenekari hangzásért. A nők természetükből fakadóan másképp állnak a zeneművekhez. Ugyanakkor az is igaz, hogy akadnak olyan kompozíciók, amit csak ők tudnak megfelelő módon megszólaltatni. Hozzátenném azt is, itt már nem érdemes a különböző posztokba belenyúlni, szerintem a vezetőkarmesternek most csakis az lehet a feladata, hogy a meglévő zeneművészeket hozza fel minél magasabb szintre.

– A kultúra régen volt ennyire kirekesztve a központi forrásokból. Milyennek értékeli ezen belül a zeneművészet helyzetét?
– Borzalmasnak. A Kárpát-medencében meglepő nagy számban születnek kimagasló tehetségű emberek, de tenni kéne valamit, hogy ne menjen el a többségük külföldre. Ha valamiért még ezt a térséget szimpátiával figyelik a világban, az épp a kultúránk miatt van. Nem csak focipályákat kellene építeni, hanem kulturális létesítményeket, illetőleg a zeneoktatást megreformálni. Ős Fradi-drukker vagyok, de azt mondom, a világranglistán a művészetek bármely ágából sokkal előkelőbb helyen állunk, mint fociból.