Film és zene kapcsolatába nyújt betekintést a Pannon Filharmonikusok filmzenei koncertestje 2014. október 9-én, 19 órakor a Kodály Központ hangversenytermében.
Film és zene az alkotóművészet két olyan területe, amely szorosan együtt él: kiegészítik, formálják, inspirálják és újraértelmezik egymást vagy önmagukat a másik által. A két művészeti kifejezési forma kölcsönhatását bemutató hangverseny műsora idén a nagy klasszikusokból és a mai mozisikerekből egyaránt csemegéz. A filmzenei részletek megidézik E.T.-t, Indiana Jonest, Hook kapitányt, az Avatar szereplőit és sok más filmbéli ismerőst.
John Williams neve már megszokott a film- és a zeneművészet kedvelői közös halmazának körében. John Powell, James Horner neve azonban talán kevésbé cseng ismerősen, mégha műveikkel gyakrabban is találkozunk, mint a zeneirodalom nagy klasszikus alkotásaival. A filmzeneszerzők kiléte sokszor rejtve marad, miközben szakmai műveltségük és kompetenciájuk vetekszik a jól ismert zeneszerzőkével, jól ismert alkotásaik hangzásképe pedig rokonnak mondható a 19-20. század klasszikus repertoárjával.
A világ vezető zenekarainak koncertműsorába manapság már szinte kivétel nélkül helye van a filmzenének, mindez elősegíti, hogy Hollywood filmóriásainak zeneszerzői is méltó figyelemhez jussanak, és előrelépjenek a névtelenség pozíciójából. A filmzenei koncertek továbbá lehetőséget adnak arra is, hogy a közönség a zene oldaláról is megfigyelje mindazt, amit a filmélmény nyújtott, azaz felfedezze, hogy a nagy elődök és példaképek Wagner, Mahler, Bruckner és Csajkovszkij öröksége miként értelmeződik a filmzeneszerzők keze alatt újra, továbbá hogyan egészül ki mindaz a populáris zenei világ elemeivel.
Igazi kuriózum, hogy a társulat az idei évadban a videojátékok világában is tesz majd egy felejthetetlen zenei kitérőt. Az elmúlt évtized eleje óta a virtuális játékok zenei anyaga a világ vezető szimfonikus zenekarai számára sem tabu többé, ahogy a Pannon Filharmonikusoknak sem az. Németországban szimfonikus koncertsorozatot rendeztek játékok zenéit megszólaltatva, a Londoni Szimfonikusok is több koncertet és lemezt töltött már meg hasonló zenei anyaggal. Ezt az innovatív példát követi a pécsi társulat is. Így nem maradhat távol a koncertteremtől a többmilliós példányban letöltött Angry Birds vagy a kvarcjátékok korából ránk maradt, de a mobiltelefonokon és a táblagépeken is hódító Tetris sem.
A hangverseny különlegessége, hogy a filmzenei élményt a feldolgozott alkotásokhoz kapcsolódó kisfilmek és klipek teszik igazán komplexszé.
Nincs találat!