Pannon Filharmonikusok

Bartosné Budvári Ildikó a Pannon Filharmonikusok értékesítési vezetője nemrég rangos elismerést vehetett át a zenekar igazgatójától Horváth Zsolttól és Pécs alpolgármesterétől Őri Lászlótól.  A közelmúltban alapított Lickl-díjat három kategóriában adták ki, két-két díjazottnak. Ildikó a menedzsmentben, hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő munkájáért kapta a kitüntetést.

Fontos tagja az értékesítési vezető a zenekar menedzsmentjének, hiszen ahogy szokták mondani, - pénzből sohasem elég. A kultúra területén különösen így van, hiszen egy szimfonikus zenekar működtetése jelentős forrásokat igényel, amelynek csak egy részét fedezi az állami és önkormányzati támogatás. El kell adni a koncertek jegyeit, szponzorokat és mecénásokat kell az együttes köré gyűjteni, bizony sokszor hosszú utat kell megtenni mindezért. Azt gondolnánk, hogy aki mindezt intézi már kevésbé kíváncsi a zenekar művészeti produkcióira. Jelen esetben ez nem így van.

- Rajtam kívül bizonyára az olvasókat is érdekli, hogy mivel foglalkozik a Pannon Filharmonikusok értékesítési vezetője?
- Bár a hivatalos titulusom az, amit mondott, de nem csak kizárólag értékesítéssel foglalkozom.  Munkám része a szponzoráció, támogatások, a TAO pénzek összegyűjtése, valamint minden olyan feladat, amely a társadalmi kapcsolatok címszó alá tartozhat. Ezen felül intézem a zenekar tagjainak a különböző cégektől, szolgáltatóktól járó kedvezményeket. Így meglehetősen szerteágazó és sokrétű a munkám.

- A sok terület közül melyikkel érdemelte ki a díjat?
- Amikor átvettem ezt az elismerést, akkor volt egy szó, amely a laudációban elhangzott és valószínűleg jellemző rám, ez a szó az „intézem” volt. És valóban, próbálok mindent elintézni. Egy olyan szakmában, mint az enyém nagyon fontos a kapcsolati tőke, amiben szerencsére nem szenvedek hiányt, hiszen régóta élek Pécsett és az élettapasztalatom is megfelelő. Pécsett nagyon sok emberrel állok kapcsolatban, de a zenekar folyamatosan továbblép ismertsége határain, így nekem is ki kell lépnem a városból. Minden gondolatomat átszövi a zenekar, amit nem úgy kell értelmezni, hogy ezzel kelek és fekszem, hanem nyitott szemmel járok mindenhol és ha olyasmibe botlok, ami összekapcsolható a zenekarral és hasznos a számukra, akkor azt igyekszem „becsatornázni”. Úgy gondolom, hogy ebben sikeres vagyok, talán a díj odaítélésekor ezért gondolhattak rám.

- Mióta végzi a zenekar mellett ezt a munkát?
- Tizenkét éve. Tudom, a zenészeknél vannak sokkal régebbi tagok is, de a menedzsmentnél ez jelentős időtartam, itt nem jellemző a fluktuáció, aki idejön az hivatásának tekinti a munkáját, itt is marad. Nagyon jó kis csapat alakult ki, a Kodály Központba költözésünk óta bővült a létszám, de azt is látni kell, hogy korábban 10-12 koncertünk volt évente, most pedig 42 nagyzenekari koncert - csak itt helyben, Pécsett a Kodály Központban.

- Mikor volt könnyebb értékesítési vezetőként dolgozni, 12 éve, vagy most?
- Régebben egyszerűbb volt a helyzet, ahogy említettem jóval kevesebb koncertünk volt, a jegyeket elkapkodta a közönség, most pedig minden héten fellépünk jó esetben egyszer, és így is meg kell töltenünk a koncertterem székeit. Talán a szponzoráció is egyszerűbb volt régen, több virágzó vállalkozás működött Pécsett, sok szolgáltató központja is megtalálható volt a megyeszékhelyen, most ezek a lehetőségek beszűkültek, kénytelen vagyok a hatósugár tágításával ellensúlyozni mindezt. Persze abban bízok, hogy ez a tendencia megfordul idővel és lesz még Pécs gazdaságilag virágzó település, ahol ismét könnyebben végezhetem a munkám.

- A zenekar egyre többet koncertezik Budapesten és külföldön is, ez könnyebbé, vagy nehezebbé teszi a dolgát?
- Természetesen egyszerűbbé teszi a munkámat, de senki se gondolja, hogy itt minden siker egy emberhez kapcsolható. Remek csapat dolgozik együtt, a vezetés és a zenekar esetében is. Egymásra épülnek a feladataink, én nem tudnék például ilyen kiváló marketing anyagok nélkül dolgozni, mint amilyeneket kapok, de ez vonatkozik a szövegírásra és a grafikai háttérre is.

- Visszatérve a Lickl-díjhoz, a zenészek két olyan elismerést is kaphatnak a zenekarnál, amely a művészeti tevékenységükhöz kapcsolódik. A menedzsment dolgozói előtt most vált elérhetővé először kiemelkedő teljesítményük hivatalos elismerése. Mit gondol erről?
- Azt gondolom, hogy nem csak a Pannon Filharmonikusoknál hiányzott eddig ez, hanem országosan, a háttérben tevékenykedő emberek elismerése sem volt lehetséges. Hiánypótló tehát a díj. Mi kevésbé vagyunk a reflektorfényben, ami érthető és rendben is van így. Igazgatónk szokta mondani, hogy „nem nekünk van zenekarunk, hanem a zenekarnak van menedzsmentje”. Én is ehhez tartom magam, bár szerénytelenség lenne azt állítanom, hogy nem esett jól a díj. Örülök, hogy a vezetés észreveszi, hogy egy kicsivel többet teszek a munkakörömben, mint ami feltétlenül elvárható lenne, de nagyon örültem annak, hogy a zenészek közül milyen sokan gratuláltak nekem ehhez az elismeréshez. Nekem ez legalább akkora öröm volt, mint maga a díj.

- Ki volt a díj ötletgazdája?
- A zenekar vezetése már jóideje gondolkodott valami hasonlóban, éppen azért, hogy a nem zenész dolgozók munkájának is legyen valamilyen fokmérője, illetve a muzsikusok is kaphassanak olyan díjat, amely nem közvetlenül a művészi tevékenységük elismeréséért jár. Ezen sokat gondolkodtunk igazgató úrral közösen, amíg ez a forma kristályosodott ki belőle. Én különösen örülök annak, hogy egy olyan kategóriát is beemeltek a díjba, amelyik a „külsősök” zenekart támogató törekvéseit kívánja elismerni, ez nagyban segíti a későbbiekben a munkámat.

- Mit jelent személy szerint Önnek az elismerés?

- Nem csak ösztönöz a díj, mostantól meg is kell felelni ennek. Megelőlegezett bizalomnak érzem, ráadásul olyan személyekkel együtt részesültem ebben, ami hihetetlen motivációt biztosít, egyfajta zsinórmértéket ad. Egy Herpay Ágnes, vagy Kiss Endre neve olyan érték Pécsett, melyet minden itt élő ember ismer és csak pozitív jelentéstartalmat tud hozzákapcsolni. Természetesen, akiket név szerint nem említettem róluk is így gondolkodom.

- Milyen képességek kellenek ahhoz a munkához, amit Ön végez?
- Empátia, türelem és elengedhetetlen az üzleti véna, - utóbbira szokták mondani, hogy erre születni kell. Szükséges még jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség. Rólam a kollégáim tudják, hogy az alapszakmám gyógypedagógus, ez sokat segít nekem az előbb felsorolt területek mindegyikében.

- Előny a szakmában, ha hölgy valaki?
- Ha most tréfálkozni akarnék, akkor azt mondanám, hogy harminc alatt előny, e fölött hátrány. Amúgy szerintem teljesen mindegy, egyszerűen jó kommunikációra van szükség. Munkám során sokféle vezetővel, tárgyalópartnerrel találkoztam már. Volt, aki élvezte, hogy egy hölggyel tárgyal, volt akit bosszantott, de akadt olyan is, aki rangon alulinak gondolta, hogy nővel tárgyaljon. Persze mindennek a szöges ellentéte is előfordult már hosszú pályafutásom alatt. Mindenesetre, ha egyszer úgy döntök, hogy át kell adnom a területet másnak, akkor azt szeretném, ha a többiek úgy emlékeznének rám, hogy ez az ember azért csinált valamit. Én pedig nyugdíjasként  boldogan fogok ülni a közönség soraiban és élvezem a jobbnál-jobb koncerteket, melyet az én zenekarom ad elő.

- Van még valami, amit a munkája során még szeretne megvalósítani, valami nagy terv?
- Szeretnék egy jelentős, nagy szponzort találni a zenekarnak, olyat, amelyik hosszú évekig a zenekar mellett marad és képes biztos anyagi alapot teremteni számára. Ez régi tervem, amit nem érzek lehetetlennek, de magvalósítani nagyon nehéz. A Pannon Filharmonikusok méltó lenne, teljesítménye alapján megérdemelne egy ilyen jelentős szponzort. Nem adom fel, keresem azt a céget, amelyik érdemben képes lenne ezt a remek zenekart még magasabb művészi szintre eljuttatni.

Forrás: Bereczki Lajos (www.pecsiriport.hu)