Lesz egy igazi csodagyerek is az est műsorában. Mohai Zsófia még csak 14 esztendős, filigrán alkat, törékeny kislány, a Kontrasztok AMI diákja. Messze a legfiatalabb a fellépők közül, ugyanakkor a legtöbb országos győzelemmel rendelkezik, mondhatni ahol eddig versenyen indult, ott többnyire győzött is. Kilenc esztendősen vette először a kezébe az oboát, és már abban az évben nyert is versenyen. Azóta pedig halmozza a győzelmeket, csak az utóbbi két évben tucatnyi nemzetközi, országos és régiós vetélkedésen állhatott fel a dobogóra.
– Nagyzenekarral ez lesz az első fellépésem, ráadásul a Kodály Központban. Ez csodálatos, és nagyon büszke rám az egész család. Az általánost még csak most fejezem be, és szeptembertől a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatom, szóval olyan ez, mintha kettesével venném a lépcsőfokokat.
Tanárnője, Kothencz Melinda két éve tagja a Pannon Filharmonikusoknak, korábban Szegeden játszott, és férje révén került Pécsre. Az oboaművész úgy fogalmaz az esten felcsendülő Paladilhe-műről, hogy ez volt a párizsi konzervatórium felvételi darabja, szóval nem egy habkönnyű program. Ötperces mű, szép dallamívekkel, virtuóz futamokkal. Tanítványáról pedig így vélekedik: – Zsófi muzsikusnak született, amint a színpadra áll, azonnal jól érzi magát. Az iskolában kitűnő tanuló, ám azt is látni kell, hogy egyelőre még saját hangszere sincs. Nem kis összeg ugyanis egy oboa, 1,5 millió forintnál kezdődik az ára, s Zsófi nagycsaládból származik, csak elérhetetlen álom számukra egy ilyen tétel. A Pécsi Rotary Club támogatásának köszönhetően játszhat Zsófi egy tehetségéhez méltó hangszeren, a Club ugyanis a Pécsi Művészeti Szakközépiskola egyik oboáját felújíttatta.A fiatal művész tehetség a fellépő ruháját is a Rotary Clubnak köszönheti, amit ezúton is nagyon köszön a támogatóknak.
Zsófi azonban bizakodó: – Nagyon szeretek szerepelni, és a zenét tervezem hosszú távú pályának. Zenetanár szeretnék lenni, és persze játszani minél magasabb szinten. A fellépéséről pedig így gondolkodik: – Sok munkám van benne és igen szép, amit játszom, nekem legalábbis nagyon tetszik. A gyors részét mintha rólam mintázták volna, mert nagyon vidám, az elejét meg azért kedvelem, mert olyan, mintha akkor rögtönözném. Aztán beszámol arról is cserfesen, hogy miért kell szépen játszania a Kodály Központban: – Az öcsém zongorázik, a húgom meg engem hallván ugyancsak az oboát választotta, és nem vehetem el kedvüket a nyilvános szerepléstől. Én egyébként eleinte furulyáztam, aztán megtetszett az oboa hangszíne, és az is segített, hogy a filmzenékben az érzelmes részeknél legtöbbször oboa szól.
Hogy valóban szép lesz a játék azt Kothencz Melinda is garantálja: – Ilyen zenei érzékenység, szorgalom, a zene iránti odaadás 14 éves korban csak elvétve, kivételes esetekben fordul elő. Bátran kijelenthetem, Zsófi a tízéves tanári pályafutásom legtehetségesebb tanulója, olyan emberi kvalitásokkal, amilyennel ritkán találkozni az életben. Ugyanakkor hihetetlenül vidám gyerek, öröm vele dolgozni.
Nincs találat!