Pannon Filharmonikusok

Mosolygós, igazi mai fiatal Tuzson Tamás, aki ráadásul szerencsés alkat is, hiszen beszélgetésünk kezdetén éppen arról faggattam, hogy melyik konditerembe jár, amikor kissé értetlenül nézett rám vissza. Nem jár sehova – mondta –, de tervben van valamilyen sport „beindítása” a tavasszal, hiszen a munkája miatt sokat kell ülnie, zárt helyen tartózkodnia. Természetesen nem egy edzésterv miatt ültünk össze, Tamás január másodikán a társulat előtt vehette át az év legkedvesebb művésze díjat, melyet a koncertjáró közönség szavazata alapján ítéltek oda neki.

- Fordítsuk meg a dolgot, Ön mi alapján szavazna egy zenészre, ha a közönség helyében lenne?
- Ez a műfaj, amelyben én is részt veszek, nem csak hangélményekre épít, hanem a vizualitásra is. Nekem például koncerthallgatóként nagyon fontos a zenészek játékának intenzitása, sokkal jobban átjön a zenei hangzás, ha lelkes muzsikusokat látok a színpadon. Nem szerencsés, ha megfáradt, kötelességtudóan, de visszafogottan játszó zenészeket látunk. Nyilván ennek a szakmának is vannak minden művésznél hullámhegyei és -völgyei, de törekedni kell a koncerteken a teljes odaadásra, elismerve azt a tényt, hogy mindenkinek vannak olyan feladatai, amelyeket örömmel csinál és vannak kevésbé lelkesítőek is. Szóval nálam fontos, hogy egy muzsikus átélt és lelkes legyen játék közben.

- Nagyon fiatal még, mióta tagja a zenekarnak?
- Öt éve, vagyis 2013-óta vagyok tagja a Pannon Filharmonikusoknak.

- Hogyan lesz valaki brácsás?
- Általában gyerekként hegedűn kezd el tanulni az ember, aztán egy idő után következhet be a váltás. Én a szakközépiskolában fedeztem fel a brácsa gyönyörű, bársonyos hangzását, itt döntöttem el, hogy ez lesz az a hangszer, ami mellett elkötelezem magam hosszútávon. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára már ezzel érkeztem.

- Beszéljünk a díjról, számított rá?
- Teljes mértékben váratlanul ért. Úgy gondoltam, hogy általában azok a kollégák kapják ezt a díjat, akik régebb óta dolgoznak a zenekarral, a közönség jobban ismeri őket. Igazán hálás vagyok a közönségnek, hogy ez alatt az öt év alatt figyelemmel kísérték a munkámat és elismerésre méltónak találták azt. Köszönöm a koncertek utáni és az internetes szavazóknak is a bizalmat! Engem motivál a díj, a lelkesedésem és a közönség iránti odaadásom, ha lehet még fokozottabb lesz. Hihetetlenül jóleső érzés, amikor rokonok, ismerősök, kollégák gratulálnak, de sok esetben még ismeretlenek is odalépnek és megszorítják a kezemet, szóval csodálatos dolog ez!

- Család, vagy ezzel kapcsolatos tervek?
- Friss bejelentés következik, menyasszonyom lett Szente Melinda, aki szintén szakmabeli, operaénekes, a PTE Művészeti Karán tanít hangképző tanárként, e mellett az Agócsy László Zeneiskolában énektanár, de a PFZ-vel is van kapcsolata, hiszen a zenekar által alapított Fesztiválkórusnak is tagja.

- Ön viszont kizárólag a zenekarnál vállal munkát.
- Így van. Régi vágyam volt, hogy egy szimfonikus zenekarnál dolgozzak, szerencsére megtaláltam azt a közeget és helyet, ahol jól érzem magam és azt tudom nyújtani, ami saját belső elvárásaimnak és a zenekar vezetésének is megfelel. Az elmúlt öt évről, melyet a zenekarnál töltöttem csak pozitívan tudok nyilatkozni, fiatal, kezdő művészként az idősebb kollégák nagyon sokat segítettek, főképp abban, hogy az első egy-két évben megszerezzem azokat a rutinokat, amelyek egy ilyen zenekarnál szükségesek. Támogattak, felkaroltak, sikerült a többi művésszel jó viszonyt kialakítanom, igazi közösségbe kerültem. Mondjuk nekem egyszerűbb volt mindez, mert én már a Kodály Központba csöppentem, amely munkahelynek, koncertteremnek csodálatos, kevesen mondhatják el ezt az országban.

- Általánosságban is elmondható, hogy az évek során a zenekar átlag életkora alacsonyabb lett, fiatalodott. Hogyan látja ezt belülről?
- Úgy gondolom, hogy egy szimfonikus zenekarnál a fiatalok jelenléte mindenképpen húzóerőnek számít. Dinamikát, lendületet, erőt kölcsönöz az egész társulatnak, amely egy-egy hosszabb, vagy nehezebb műnél sokat számít. A fiatal kollégák egymás között is egyfajta „felhajtóerőt” képeznek, motivációs bázisként tekintenek egymásra. Úgy gondolom, hogy a zenekar vezetése részéről ez tudatos építkezés, amelyet én jó iránynak tartok.

- Izgalom, dinamika ez alatt az öt év alatt is bőven adódott, milyennek látja az évadokat belülről?
- Nagyon színes és érdekes minden évben a Pannon Filharmonikusok repertoárja. Sok világhírű szólista látogat el hozzánk, akik rendkívül jó hatással vannak a zenekar tagjaira, azok teljesítményére, de ugyanezt tudom elmondani a vendég karmesterekről is. A zenekar hazai és nemzetközi viszonylatban is sok koncertet ad, nagy a leterheltségünk, de ezt inkább kihívásnak tekintem, egyfajta lehetőségnek a fejlődéshez.

- TOP zenekarban játszani megtisztelő, de egy fiatalnak, főképp, ha családalapítás előtt áll, nem árt egy jó fizetés sem.
- Van olyan magyar zenekar, ahol többet lehet keresni, de a mi zenekarunknál is elindult egyfajta fejlődés. Egy fiatalnak ebben a zenekarban dolgozni véleményem szerint jó referenciának számít. Más a történet, ha egyedül van az ember s más, ha párja van. De ezen belül is sokféle megoldás létezik, minden problémát át lehet hidalni. Mérlegelni kell a lehetőségeket, a döntéseket ezután kell meghozni.

- Ön hogyan látja a jövőjét?
- Pozitív kép van bennem ezzel kapcsolatban, jól érzem magam itt Pécsett, irigylésre méltó munkahelyem van, olyan, amelyet nagyon kevés magyar zenekar mondhat magáénak. Még a közönség is elismeri, támogatja a munkámat, én úgy gondolom, hogy hosszútávon is szívesen maradok a Pannon Filharmonikusoknál.

Az interjút Bereczki Lajos készítette.