Pannon Filharmonikusok

A bicikli fontos része életüknek, talán a beszélgetés elején ezért is került szóba, erről még a későbbiekben szót ejtünk, természetesen a művészházaspárral elsősorban arról beszélgetünk, ami a legfontosabb a számukra; munkájuk, a család és természetesen az előttünk álló nyár.

- Tekintsünk vissza a nemrég mögöttünk hagyott évadra! Milyen fontos események jutnak eszébe Árpádnak, melyek voltak a számára emlékezetes pillanatok?
-  Az egész elmúlt évad tulajdonképpen egy nagy csúcspontnak tekinthető, rengeteg feladatunk, fantasztikus koncertünk volt. Mivel a munkám egyben a hobbim is, ezért nehéz kiemelni egy, vagy több koncertet, talán azokat a műveket említeném, ahol a hangszerem nagyobb szerepet kapott. Ezek elsősorban a romantikus darabok, talán Csajkovszkijt említeném név szerint, akitől bármikor szívesen játszok bármit. Az elmúlt évadban volt egy Bartók műsorunk, amelyben a Csodálatos mandarin és a Fából faragott királyfi volt műsoron, melyet a Pécsi Balettel közösen adtunk elő a Kodály Központban Howard Williams vezényletével. Tavaly a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon is játszottuk ezeket a műveket Oksana Lynivvel. Azért említem mindezt, mert régebben nem nagyon szerettem Bartókot, körülbelül húsz évvel ezelőtt betegség miatt be kellett ugranom valaki helyett a Kékszakállú herceg vára és a Csodálatos mandarin előadásaiba. Amikor nem játszottam a koncerten, akkor pedig beültem és hallgattam a műveket, mert zavart, hogy mások kedvelik a híres magyar zeneszerző műveit, engem pedig nem érint meg. Ekkor történt egy hatalmas fordulat, végre eljutott hozzám is Bartók zenéje, megérintett és magával ragadott. Azóta töretlenül kedvelem a muzsikáját, melyet legutóbb Bogányi Tiborral adtunk elő nagy sikerrel. Nem tudom nem megemlíteni Gilbert Varga nevét, akivel idén tavasszal léptünk fel, amelynek fantasztikus fogadtatása volt a közönség részéről. A magyar származású, világhírű karmesternek valami olyan kisugárzása van, amihez hasonlót még nem éreztem, minden rezdülése annyira a helyén van, olyan érzékeny és intuitív a dirigálása, amelynek a hatása alól egyetlen zenész sem tudja kivonni magát.

- Judit a Művészetiben dolgozik, milyen ez a munka, amit ön végez? Úgy gondolom, keveseknek adatik meg, hogy bepillantsanak egy zongora korrepetitor mindennapjaiba - kérem, meséljen nekem erről!
- Azzal kezdem, hogy ennek a munkakörnek nincs képzése Magyarországon, nem szájhagyomány, hanem „kézhagyomány” útján terjed, egymástól tanuljuk a szakmát. Rengeteg segítséget kapunk egymástól, másrészt pedig más társulatok zongoristáinak a felvételeiből tudunk még ötleteket meríteni, fejlődni. Ennek a munkának a nagy része improvizációból áll, de használunk más műveket is, a klasszikus nagy balettekhez írtakon kívül, melyek nem kifejezetten balettzenék. Az én helyzetem talán annyival egyszerűbb más kollégákénál, hogy nekem zongorista diplomám van.

- Hol alkalmazza a zongora tudását?
- Délelőtt a klasszikus balett órákon, amelyek évfolyamonként másfél óra időtartamúak, és a vizsga-előadásokon félévkor és év végén. Mivel ez egy „zenei pecsvörk”, ezért nagyon komoly stílusismeretre van szükség. Nekünk is van repertoárunk, akárcsak a férjemnek, de míg neki szimfonikus zenekari és kvintettes repertoárja van, addig nekem a klasszikus balett igényeinek megfelelő zongora repertoárom van. A klasszikus balettnak nagyon régi, kiforrott mozgásrendszere van, amit le kell képeznünk hajszálpontosan a zenével. Ebben a nagyon szigorú szabályrendszerben azért én meglehetősen nagy alkotói szabadsággal rendelkezem, ami nem mond ellent az előbb elmondottaknak. Szerencsére kiváló balettmesterekkel dolgozom együtt, akik hagynak engem „érvényesülni”. Egy szimfonikus zenekarban ülő zongorista nem rendelkezik ezzel a fajta szabadsággal, hiszen ő egy másik szerző művét interpretálja, míg én zömében a saját műveimet adom elő. Az életem másik része, ha szabad így fogalmaznom az, hogy zongorát tanítok, és a férjemnek vagyok a zongorakísérője a Kozármislenyi Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány pécsi tagozatán. Árpád ott oktat rézfúvósokat, én pedig zongora korrepetitorként segítem a munkáját, magyarán ott is dolgozom, jellemzően délutánonként.

- Árpád kiket oktat és milyen fúvós hangszeren, illetve a jókedv, amely önt jellemzi az oktatásban is megjelenik?
- Leginkább trombitán és vadászkürtön tanulnak a gyerekek nálam, természetesen nem lehet szomorúan, lehangoltan sem oktatni, sem tanulni, ezért a jókedv velejárója az óráknak. Persze nem lehet mindig száz százalékig vidám az ember, hiszen az életnek vannak nehezebb periódusai. Szerencsére olyan kollégáim vannak a zenekarban, akik átlendítenek ezeken a holtpontokon. Most egyébként minden okom megvan arra, hogy optimista legyek, mivel Janzsó Ildikó csellista mellett én voltam idén „Az év legkedvesebb muzsikusa”. Ezt a „címet” a közönségtől lehet elnyerni és úgy gondolom, hogy hatalmas elismerés ez, aminek a következő évadban is igyekszem megfelelni.

- Mindketten tanítanak, milyen a viszonyuk az oktatáshoz - először Juditot kérdezem erről.
- A pályám elején másfél évig tanítottam, majd ezt követően kezdtem el a balett korrepetícióval foglalkozni, meglehetősen „zöldfülűként”, annak ellenére, hogy nagyanyám is ugyanezt csinálta. Aztán belerázódva ebbe sokáig nem is foglalkoztam zongoratanítással, míg egy volt évfolyamtársam nem kért arra, hogy az általa alapított Kolinda zeneiskolában kezdjek el tanítani, amelybe később a férjemet is bevonta. Sajnos ez az iskola megszűnt, minket pedig átvett a Diabelli, ahol már 4 éve dolgozunk mindketten. Kisfiunk Benedek is oda jár, nagy büszkeségünkre, ő ütőhangszereken tanul. Már kétszer játszott a Kodály Központ hangversenytermében, ahol bemutatkozott hangszerén, a marimbán. Egy alkalommal a PTE gyakorló iskoláinak tehetségnapján ráadásul együtt léptünk fel, én voltam a zongorakísérője.
Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni - veszi át a szót Árpád. Sajnos a mai világban rengeteg külső inger éri őket, így a zenetanulásra egyre kevesebb idejük van, főképp középiskolásoknak nehéz, hiszen ott már nagyon magasak a tantárgyi követelmények, ennek ellenére igen tudatosan járnak zenét tanulni, mivel látják, hogy a sikeres zenei tanulmány a többi tantárgyra is pozitívan hat ki.

- A szimfonikusokon kívül is van élet a fúvószenén belül?
- Van egy zenekarunk a Daniel Speer Brass, amelyben én képviselem a kürtösöket. Az 1990-ben alakult együttes quintetként kezdte pályafutását, majd később csatlakozott hozzánk egy ütőhangszeres, azóta ebben a formációban lépünk fel szerte az országban, repertoárunkban a barokk zene csakúgy jelen van, mint a jazz-rock, szóval széles a palettánk.

- Ezzel a formációval nemrég a Balatonon léptek fel, ennek kapcsán hadd kérdezzem meg, hol pihennek idén nyáron?
- Még nem tudom megmondani, hogy hol nyaralunk, bár az idő szorít. Ahogy említettem, egész nyáron fellépéseink lesznek a zenekarral, ráadásul sokszor éppen a Balatonon. Ezért azt tervezzük, hogy lesz egy fix pontunk a tó egyik üdülőhelyén, ahonnan én kényelmesen eleget tudok tenni a kötelezettségeimnek, a család pedig pihen addig, illetve kiegészülve velem, közös programokat is tervezünk.

- Beszélgetésünk elején a kerékpár is szóba került, esetleg ez a sporteszköz is szerephez jut akkor?
- Nem versenyszerűen, de nagyon sokat kerékpározom, heti kétszer egészen biztosan nekiállok róni az aszfaltot. A terepről nagyjából két éve álltam át az országúti műfajra, akkor még orvosi tanácsra, némi testsúlycsökkentés érdekében történt mindez, ma már 80-100 kilométert tekerek le egy-egy alkalommal. Emellett van egy új kerékpáros szerelmünk, melyet a család minden tagja egyaránt művel, ez a spinracing, Sólymos Viktória edző szakszerű irányítása mellett. Benedek fiunknak például a heti két edzést az iskolájában elfogadják testnevelés óraként.

- Van még egy gyermekük, ő hol él, mit csinál?
- Gergő már felnőtt, Angliában él, bártenderként dolgozik, egyébként már nyolcéves korában az volt az álma, hogy ebben az országban éljen. Teljesen önállóan megtalálta ezt a szakmát és szintén önerőből elment oda, hogy ott gyakorolja azt. Jelenleg egy Michelin-csillagos éteremben dolgozik, ahonnan hívják több helyre előadó estekre, ahol bemutathatja a tudományát.

- Beszéljünk egy kicsit a jövőről, hogyan képzelik el?
- Remélem minden így marad - kezdi Judit. A zongora korrepetitorság mellett én osztályfőnök is vagyok a Művészetiben, táncos-drámás osztályban. Nagy örömömre szolgál, hogy a férjemmel mindketten ide jártunk, de még a szüleim is ennek az iskolának az elődjébe jártak. Szóval ezer szállal kötődöm az intézményhez, én oda nem dolgozni járok, hanem ez a szerelmem. Megszoktam, hogy a férjem vagy próbál, vagy előadáson van, vagy éppen elutazik. Én ebben szocializálódtam, már gyerekkoromban is láttam, hogy az édesapám hétvégén elmegy duplázni a színházba, vagy koncertre, szóval időnként nem sokat láttuk. Az édesanyám zongorista volt, nem is folytatnám, én hamar elhatároztam, hogy zenész semmiképpen nem leszek, és tessék, ez lett belőle!

- Segítséget jelent, hogy mindketten zenészek?
- Abszolút, veszi át a szót Árpád, húzzuk-vonjuk, segítjük egymást. Zenei téren tanácsot adunk egymásnak arra nézve, hogy egy-egy feladatot miként oldanánk meg, időnként jókat vitatkozunk ezen, de általában építő a végeredmény. Egy hiányérzetem azért van, szeretném, ha többször együtt muzsikálhatnánk! Sajnos egy-két évente fordul csak elő, akkor sem túl nagy terjedelemben. A csúcs az volt, amikor Benedekkel hármasban zenéltünk, egy marimba darab átiratát adtuk elő, melyet én készítettem, na, az szuper volt! Még sok ilyent szeretnék!

- Milyen feladatokat vállalna szívesen a Pannon Filharmonikusoknál jövőre?
- A romantikus művekből bármennyit, például Csajkovszkijt, Dvořákot, Rachmanyinovot, de filmzenét is nagyon szeretek játszani, nem véletlenül, hiszen mindkét területen a fúvósok nagy szerephez jutnak. Mozart muzsikáját is nagyon kedvelem, vagy éppen Puccini operáit, közülük a Tosca van a szívem közepén. De kollégáim teljesítménye is sokszor megdobogtatja a szívemet, akkor is, ha a zenekarban ülök. Egyszer például az Armel Operafesztiválon éppen nem játszottam és nézőként foglaltam helyet, pont az első sorban a karmester pulpitusa mögött. Jött be a karmester és állította fel a zenekart, hogy köszöntsék a nézőket, bizony félig álló helyzetből ültem vissza, annyira megszoktam, hogy a másik oldalon foglalok helyet.

Egyébként nem jó vele koncertre járni - kapcsolódik a beszélgetésbe Judit. Vagy azon sajnálkozik, hogy miért nem lehet benne a produkcióban, vagy kritikai észrevételeket tesz a játékot illetően. Én viszont hatalmas drukker vagyok, alig férek a székbe a büszkeségtől, amikor meglátom őt a zenekarban játszani, akár századszor is.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. (Forrás: www.pecsiriport.hu)