Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Tamás János az új örökös tag

A zene világnapja alkalmából új örökös tagot választott soraiba a Pannon Filharmonikusok társulata.

Tamás János trombitaművészt, az együttes újonnan megválasztott örökös tagját a világnap alkalmából adott díszhangversenyen Horváth Zsolt igazgató, Bogányi Tibor vezető karmester és a trombita szólam játéka köszöntötte. Tamás János mint zenekari muzsikus  a hetvenes évek elejétől játszott a Pécsi Nemzeti Színház előadásaiban, majd az akkora már intézményesült Pécsi Szimfonikus Zenekar (később Pannon Filharmonikusok) trombitaművésze lett. 1985-től a trombita szólam vezetője, s vele az együttes hangversenyeinek és zenés színházi előadásainak folyamatos szereplője.

Muzsikusi pályafutását kiemelkedő pedagógusi munkája tette teljessé: hosszú évtizedeken át tanított elsősorban a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, kiváló eredményekkel. Sokan köszönhetik neki a zene és a hangszer szeretetét, a Pannon Filharmonikusok és más zenekarok tormbitaművészeinek is megbecsült tanára.
 

Szeretettel köszöntjük Tamás Jánost a Pannon Filharmonikusok örökös tagjainak sorában!

Vissza

Rendezvénynaptár

Nincs találat!