A zeneművészet támogatása adókedvezményt érhet.
Kedves Zenebarátunk!
Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben az évben is közönségünk soraiban köszönthettük Önt. Bízunk benne, hogy a Pannon Filharmonikusok koncertjei és vendégeinek játéka maradandó zenei élményt nyújtott és igazi kikapcsolódást jelent hétköznapi kötelességei mellett.
A Pannon Filharmonikusok elsődleges szakmai elvárása önmaga felé, hogy minden koncertjén európai színvonalú produkciót vigyen színpadra. Ezek a produkciók jelentős anyagi áldozatot követelnek, melyek megteremtése nem könnyű feladat a zenekar menedzsmentje számára.
A hazánkban hatályos törvényi szabályozása szerint zenekarunk működésének továbbfinanszírozása nagymértékben függ attól, hogy az országban működő nyereséges vállalkozások társasági adójuk lerovásakor milyen mértékben gondolnak a kultúra fenntartásának missziójára.
Fontos tudni, hogy minden vállalkozásnak lehetősége van úgy dönteni, hogy meghatározott mértékű adókedvezményért cserébe előadó-művészeti szervezeteket támogat.
2010-től a társasági adóról szóló törvény hatálya alá tartozó cégek regisztrált előadó-művészeti szervezetek támogatása esetén a támogatásként átutalt összeg 100%-át a fizetendő társasági adójukból, továbbá az Adóalapjukból is levonhatják - úgy, hogy nem kell növelni vele az adózás előtti eredményt -, azzal a feltétellel, hogy a számított adójuknak legfeljebb a 70%-át ajánlhatják fel támogatásként.
Ezáltal Ön nemcsak adót takaríthat meg, de a Pannon Filharmonikusok továbbműködését is segítheti, és aktívan részt vállalhat a kultúra megőrzésében.
Kérjük, ha Ön érintett, vagy kapcsolatban áll olyan céggel, melynek lehetősége volna a fenti támogatás felajánlására, keresse kollégánkat az alábbi elérhetőségeken:
Budvári Ildikó, értékesítési vezető, ertekesites@pfz.hu; +3620-449-8508
Nincs találat!