Extravagáns felütéssel kezd bele az új évbe a Pannon Filharmonikusok 2018. január 11-én.
A koncert fő attrakciójaként Vajda Gergely Drums, drums, drums című művét hazánkban első alkalommal a Kodály Központ közönsége hallgathatja meg. A bemutatón a megszokott színpadképet átrendezve olyan kivételes ütőhangszeres művészek „hangoskodnak” és mutatják be, hogy élhető át egy koncertteremben az „időrengés”, mint Borlai Gergő, Magyarország legtehetségesebbnek tartott jazz-dobosa vagy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar timpani szólamvezetője, Joó Szabolcs és a PFZ ütőhangszeres szólamvezető művésze, Góth Tamás.
A darab zeneszerzője a következőképpen foglalta össze művét a librarius internetes portálnak adott interjújában:
"A Drums Drums Drums egy hármasverseny ütősökre és zenekarra 23 percben, négy tételben. Az első szólista egy timpani szetten, a második egy dobszerkón, a harmadik pedig egy nagyméretű nagydobon muzsikál. Olyan ez kicsit, mint amikor az ember kifordít egy szőttest, és látja, hogy a szálak hogyan kapcsolódnak össze a kép mögött. Az ütősök hagyományos esetben a szimfonikus zenekar hátsó soraiban helyezkednek el, és a „zene csontozatát”, a ritmust szolgáltatják, valamint a nagyforma fontos helyeit emelik ki akusztikusan. Ennek a darabnak exoszkeletonja van, azaz a csontozata a test külsején található. Ettől lesz aztán a darab főtémája maga az idő, úgyis mint a „zene csontváza”. A harmadik tétel például egy John Dowland dal, a Time Stands Still (Az Idő Mozdulatlan) adaptációja. Ezen kívül a darab a dobszerkó különleges technikáinak a kiterjesztéséről, azoknak más hangszerekre való alkalmazásából is építkezik." (Vajda Gergely)
Az est során elsőként Kurt Weill zenekari szvitjét adja elő a zenekar a Koldusopera című mű alapján. Ezt követi Igor Sztravinszkij amerikai korszakának első „lenyomata”, a vonószenekarra komponált Concerto in D. A hangversenyt Hindemith Koncertzene rézfúvósokra és vonósokra című alkotása zárja. A karmesteri pódiumon Vajda Gergely köszönti a közönséget.
Nincs találat!