A különböző érdekességeket más-más időpontokban kínáló pécsi bérletsorozatokban neves szólisták várják a nagyérdeműt a fiataloktól az idősekig.
A PÉCSI BÉRLETAJÁNLÓ FÜZET LETÖLTHETŐ ITT
A bérletsorozatok többet jelentenek egymást követő koncertek soránál. Egy-egy sorozat átível az egész évadon. A hangversenyek műsora és a meghívott közreműködők a sorozaton belül ritmusosan, tudatosan kerülnek meghívásra, így a koncertekre járó bérletesek változatos, ugyanakkor egymásra is épülő zenei élményeket kapnak. A bérletsorozat kiválasztásánál ajánljuk a koncertek napjainak, időpontjainak, a konkrét műveknek és a hangszeres szólisták hangszereinek áttekintését. A bérletek évről-évre váltogathatók is, nyugodtan válassza az Ön számára leginkább tetsző műsorkínálatot!
Kodály-bérlet Laduver Mihály & ősbemutató & Kolozsvári Szimfonikusok
Kodály bérletünk csütörtöki napokon este 19.00 órakor kezdődő hangversenyekből áll. Idei újdonság, hogy a sorozat 9 konkrét és egy szabadon választható hangversenyt tartalmaz. A 9 konkrét hangversenyből 6 koncert azonos a Breitner-bérlet hangversenyeivel, háromban különböznek. A három különböző hangverseny egyike az október 1-jén, a Zene világnapján adott koncert, melyen Laduver Mihály, a Pannon Filharmonikusok tavalyi közönségdíjas szólistája mutatkozik be Önöknek. A másik, kizárólag a Kodály-bérletben lévő bérletes koncert november 14-én lesz, melyen az Amadinda Ütőegyüttes közreműködésével Gyöngyösi Levente új művének ősbemutatójára és Sztravinszkij monumentális darabjának a Tavaszi áldozatnak előadására kerül sor. A harmadik, csak ebbe a bérletbe tartozó koncert május 29-én lesz, melyen a Kolozsvári Szimfonikus Zenekar mutatkozik be Pécsett.
Breitner-bérlet barokk koncert & Szegedi Szimfonikusok & jazz crossover
Breitner bérletünk szintén csütörtöki napokon este 19.00 órától várja közönségünket. A bérletben a Kodály-bérlethez hasonlóan 9 konkrét és egy szabadon választható hangverseny van, melyből 6 azonos a Kodály-bérlet koncertjeivel. A három eltérő koncert egyike az október 24-én, Vass András vezényletével adott barokk koncert J. S. Bach műveinek előadásával, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar vendéghangversenye november 21-én a Jávorkai testvérek közreműködésével. A filmzenei koncert a szabadon választható estek közé került, azonban a hagyományos március 27-i jazz crossover idén igazi kuriózummal jelentkezik: Oláh Kálmán és Borbély Mihály cimbalomversenyei Gershwin Kék rapszódiájának társaságában a jazz és a komolyzene színvonalas találkozását ígéri.
Pannonicum-bérlet fülbemászó „klasszikusok” & kiemelkedő szólisták
Pannonicum bérletünk koncertjei szombati napokon késő délután 18.00 órakor kezdődnek. A sorozat 5 konkrét hangversenyből és egy szabadon választható koncertből áll. A bérletet mindazoknak ajánljuk, akik hétköznapokon nem érnek rá koncertre járni, illetve e sorozat népszerű műsora és kiemelkedő közreműködői iránt érdeklődnek elsősorban. A koncertek Csajkovszkij, Schumann, Dvořák, Mahler, Beethoven, Wagner, Kodály
méltán szeretett műveit vonultatják fel, de megszólal Orff Carmina Burana című közönségsikere is, és olyan ritkaságokat is hallhatunk, mint Zemlinsky Hat Maeterlinck dala, vagy Wagner Wesendonck dalai Mester Viktória és Rost Andrea előadásában. A hangversenyek karmesterei közül kiemelkedik Kobajasi Kenicsiro, Kocsis Zoltán és Howard Williams, vendégzenekarként az MR Szimfonikusokat köszönthetjük márciusban.
Musica Sacra-bérlet Verdi & karácsony & húsvét
A hagyományosan a Pécsi Bazilikába meghirdetett sorozatunk jelentős változása, hogy az elhunytak emlékére adott koncert a Kodály Központban kerül megrendezésre. A három hangversenyből álló bérlet a halottak napja, karácsony, húsvét ünnepköréhez kapcsolódóan egyházzenei műveket dolgoz fel. Minden családnak ajánljuk a sorozatot, amely segít a gyermekek figyelmét is ráirányítani az ünnepek igazi tartalmára, és közösen elmélyülni.
Nincs találat!