Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Véget ért a győztesek évada

Az újítások mellett a közönség- és szakmai sikerek fémjelezték a 2016/2017-es évadot.

Az együttes a Győztesekkel játszunk! szlogennel meghirdetett évadban a hangszeres olimpiák egyedülálló nyerteseit hívta vendégművésznek a fővárosi és pécsi sorozataiba. A koncertek kimagasló közönségsikerrel zajlottak, valamennyi előadást teltház előtt játszotta a Pannon Filharmonikusok, 20%-kal nőtt a nézőinek száma és a jegybevétele. Bár az együttes a megújulását követően a 14. évadát zárta, mégis számos tekintetben ez az évad volt az első: új kamarasorozatot indított Művészbejáró címen, Lickl-díjat alapított az együttműködés tiszteletére, a több mint 1100 eladott bérlettel minden eddiginél több bérletese volt a Müpában, első alkalommal járt koncertkörúton a Déli Kulturális Övezetben, valamint először szállt versenybe és meg is nyerte a közönségdíjat az Armel Operafesztiválon. Ugyancsak fontos kiemelni, ez az évad volt az első, hogy érezhető fizetésemelést tudott adni a muzsikusainak a zenekar.

Közel 150 hangversenyt hallgathatott meg a közönség a 2016/2017-es évadban. Emellett a Pannon Filharmonikusok ellátta a Pécsi Nemzeti Színház zenés színházi produkcióiban felvállalt kötelezettségét is összesen több mint 60 előadásban közreműködött, melyből egy Bartók-est keretében Bogányi Tibor vezényletében első alkalommal lépett a Kodály Központ színpadára szimfonikus zenekari közreműködéssel a Pécsi Balett társulata.

A 2016/2017-es évad egyedülálló volt a korábbi évadok sorában az együttműködések, koprodukciók tekintetében. Az összesen 15 koprodukciós előadás közül kiemelkedik a Pécsi Egyházmegyével közös, Vedres Csaba Miserere című művének ősbemutatója, valamint a Müpával közösen Budapesten és Pécsett is színpadra állított Bellini A puritánok című opera, parádés szereposztással. Az évadban közel 80 vendégművész és több mint 20 kórus, valamint 4 vendégzenekar lépett színpadra a Pannon Filharmonikusok meghívására, köztük olyan világviszonylatban is kiemelkedő művészekkel játszott az együttes, mint Andrej Gavrilov, Akiko Suwanai, Bogányi Gergely, Marie-Elisabeth Hecker, Arno Bornkamp és Fenyő László, és utoljára, de nem utolsó sorban az évad végén Pécsett fellépő Plácido Domingo.

A zenekar Fesztiválkórusa most zárta második évadát, mely során ismét sokat tett azért, hogy gondos szakmai munkával, igényes művészeti együttesként a korhű barokk játékstílust egyre szélesebb réteg ismerhesse meg a Pannon Filharmonikusok koncertjein. Az együttes változatos programjai a régizenétől a kortársig élményt nyújtó előadásokig terjednek, mely között kiemelt jelentőségű a Jonathan Cohen, Kovács Ágnes, Vass András, Dobos László nevével fémjelzett barokk koncertek sora. 

Az idei évad bővelkedett a ritkán játszott, és kihívást jelentő nagyzenekari művekben, de hatalmas közönségérdeklődés mellett mutatta be az együttes J. S. Bach monumentális Máté-passióját is, melyet a zenekar vezető karmestere, Bogányi Tibor dirigált. A szakmai műhelymunka elősegítésére új koncertsorozatot indított az együttes Művészbejáró címmel, mely a zenekarban létrejövő egyedi kamaraformációk produkcióit mutatja be a zenekari próbateremben.

A 2016/2017-es évad a jubileumok évada is volt, mely során 6 jelentős évfordulóról emlékezett meg a zenekar. Bartók Béla emlékére az együttes színpadra állította a zeneszerző színpadi műveit, illetve a zenekari főpróbákra és egy-egy beavató előadásra betekintést nyújtó Bartók Ötpróbára is sor került, lehetőséget adva arra, hogy a közönség közelebbről ismerhesse meg az egyetemes zeneszerző munkásságát és műveit. A Reformáció 500 keretében barokk előadásokra került sor, a pécsi születésű képzőművész Victor Vasarely emlékére turisztikai együttműködés valósult meg a Janus Pannonius Múzeummal, Csorba Győző Kossuth-díjas költő tiszteletére emlékkoncertet adott az együttes a Csorba Győző Könyvtárral együttműködésben, valamint a Pécsi Tudományegyetem 650 éves fennállásának jubileumi évének keretében adta szeptember 1-jei koncertjét a Város napján. Nemzeti zenekarként az együttes 2016 októberében az 1956-os forradalom emlékére öt koncertből álló hangversenysorozatot adott a Déli Kulturális Övezet négy fővárosában – Zágrábban, Belgrádban, Ljubljanában, Szarajevóban – és Eszéken, valamint ismét fellépett az eszéki hagyományos karácsonyi koncertjén.

Az évad szomorú eseménye volt Kocsis Zoltán elvesztése. A kiváló zongoraművész és karmester a zenekar állandó vendégkarmestereként az együttes szakmai mentora is volt. Februárban emlékkoncertet adott az együttes a zeneszerző tiszteletére, melyen Bogányi Tibor lépett a karmesteri pódiumra és dirigálta a Kocsis Zoltán által összeállított koncert műsorát. Az együttes tavasszal meghirdetett bérletsorozataiban három koncerten emlékezik meg a kiváló művészről.

Különösen sikeres fesztiválfellépésekkel zárta az évadot a Pannon Filharmonikusok. Az együttes gálakoncertet adott Pécsett a MET operacsillagaival, majd Plácido Domingo közreműködésével került sor Verdi Traviata című operájának bemutatójára. A Pannon Filharmonikusok hangversenye nyitotta a miskolci BartókPlussz Operafesztivált, és az operaverseny 10 éves történetében első alkalommal producerként szállt versenybe a társulat az Armel Operafesztiválon Rufus Wainwright operájának előadásával, mely közönségdíjas lett.

Az évadot lezárandó az együttes bemutatta legújabb kisfilmjét, mely a Pécsi Püspökséggel együttműködésben a zenekar és Pécs szimfonikus zenei hagyományait ismerteti egy belvárosi sétára felfűzve. A harmincezer megtekintésnél járó film nagy sikert arat szakmai és civil közönség előtt egyaránt, és közvetlen eredménye a helyi Turisztikai Menedzsment Desztinációval megkötött megállapodás, melynek keretében 2017 nyarától zenei témasétákat indít a TDM a Pécsi Bazilikától a Kodály Központig, melynek „végállomása” a Pannon Filharmonikusok egy-egy hétvégi koncertje lesz majd ősztől.

Vissza

Rendezvénynaptár

Nincs találat!