Pannon Filharmonikusok

Lászlót ránézésre inkább a küzdősportok, vagy a nehézatlétika karcsúbb képviselői közé sorolná a szemlélő, magas, erőteljes kiállása tekintélyt parancsoló. Hangja mély, erőteljes. Beszélgetés közben persze kiderül, ő szelíd ember, zenerajongó, művész, aki több műfajban is kipróbálta magát. Érdekes, színes személyiség, akár a hangszere.

- Mióta tagja a zenekarnak?
- Meglehetősen régóta, 2003-tól játszom itt. Mondhatnám, hogy nagyon kicsi a világ, hiszen a PFZ igazgatója Horváth Zsolt és jómagam is Bécsbe jártunk zeneakadémiára. Már egy éve igazgató lehetett, amikor hat éves külföldi egyetemi tanulmányomat követően megpályáztam a zenekarnál az állást és sikerrel jártam. Bár nem panaszkodhatok, mert külföldön is sokat koncerteztem, de mégsem éreztem úgy, hogy van egy stabil állásom. Ez a vágy hozott haza.

- A műsorfüzetben van egy jó fotó, amin két fúvós kollégával együtt a hangszerekkel vadászatot imitálnak. Ennyire izgalmas a trombita, mint egy vadászfegyver?
- Nagyon izgalmas. Azt gondolom a trombitáról, hogy egy igazi „bevállalós” hangszer. Egy zenekari első trombitásnak minden koncert frekventált, a szólam minden hangja jól hallatszik, ez a hangszer minden zenekarban előtérbe kerül. Sok olyan zenekari mű van, amely kimondottan ennek a hangszernek biztosít főszerepet. Nem beszélve a filmzenékről, ahol ez hatványozottan igaz.

- Egy ilyen koncert főszerep után hogy érzi magát? Nagyon kifújja magát a trombitás?
- Nagyon fontos a fizikai felkészültség, de fejben is ott kell lenni. Fontos, hogy a mű elején ne lőjük el a puskaport. Ebben a szólamban lévő kollégáim maximálisan mellettem vannak, Solymosi Péter szólamvezetővel együtt, így kellő erőbeosztással tudunk egy koncerten dolgozni. Másrészt tartalékoljuk az erőnket úgy is, hogy az egymást követő koncerteken váltjuk egymást, így marad ideje pihenni a többieknek és nekem is.

- A trombita egy igazi virtuóz hangszer. Egyetért Ön ezzel?
- A trombita egy szélsőséges hangszer és egy kicsit én is szélsőségesnek gondolom magam. Az egészen virtuóz játékon kívül az egészen halk, lágy muzsikán át a grandiózus hangzásig széles a trombita játékspektruma. Megszámlálhatatlan játékmódra ad a hangszer lehetőséget.

- A komolyzenén kívül más műfajok is kedvelik ezt a hangszert. Kirándult már más területre?
- A kedvencem egyértelműen a filmzene, Budapesten egy stúdióban ilyen felvételeket készítünk, ebben veszek részt. Úgy kell elképzelni, hogy ezek a muzsikák alapvetően a szimfonikus hangzásra épülnek, de a különböző hangszeren játszó zenészek, jellemzően a fúvósok és a vonósok nem találkoznak egymással, mindenki feljátssza a maga szólamát és a stúdióban „összerakják” a zenét. A PFZ és ez teljesen kitölti az életemet, másra nem igen van időm. (Kivétel a horgászat.)

- Korábban említette, hogy a fúvós hangszer megköveteli a jó kondíciót. Van olyan hobbija, ami elősegíti ezt?
- Abszolút, ez pedig a horgászat! Sokan azt gondolják, hogy ez nem sport, pedig szerintem nagyon is az. Imádok horgászni, ez pedig elsősorban a természet közelsége miatt van. Ha van egy „húzós” koncert, azt követően én csak a vízparton tudom elképzelni a hétvégét és az sem baj, ha egyedül vagyok ott. A mi munkánk sem stressz mentes, így ezt valamilyen formában mindannyiunknak oldani kell. Minden koncert előtt bennünk van, hogy ki kell állni ezer-kétezer ember elé és jó koncertet kell csinálni, elvégre ezért vettek a nézők jegyet. Nagy a felelősség, nagy a nyomás. Én ezt a horgászattal tudom oldani, ami már számomra kicsit több is mint hobbi.

- Merre horgászik, mely tavakon, vizeken?
- Gyakorlatilag az ország több pontján megfordultam már, de amikor Pécshez köt a munka és nincs sok idő az utazásra, akkor Orfű a kedvencem. A nyári zenekari szünetet is gyakorlatilag ennek szentelem, horgászok amerre csak lehet.

- Szereti is a halat, mármint a tányéron?
- Sporthorgásznak tartom magam, így inkább kifogni szeretem, nem élek-halok a halételért. Nekem az izgalom, a becserkészés, a fogás a fontos, vagyis ami a sporthorgászatot jellemzi.

- Az előző kérdésem célzatos volt. Nemrég Ön is járt a magyar szurkolótáborral a Bocuse d’Or szakács világversenyen. Milyen élményekkel gazdagodott?
- Felkérést kaptam több zenésztársammal együtt, hogy Széll Tamás magyar versenyzőt támogassuk, vegyünk részt a lyoni versenyen és biztassuk fanfárokkal őt. Egy sok ezer főt befogadó csarnokban zajlott a verseny, ami nagyon tetszett nekem, mert jómagam is szeretek főzni, teszem is azt elég rendszeresen. Nagy élmény volt látni a világ élvonalát, hogy ők miképp csinálják mindezt.

- Tudott ellesni néhány fogást?
- Sajnos annál messzebb foglaltunk helyet, hogy pontosan lássuk a műveleteket, bár kivetítőkön próbáltak a közönség számára bepillantást engedni a nagy séfek munkájába, de úgy tűnt, az kevés lesz a titkok elleséséhez. Egy nagy döbbenet azért lejött számunkra is, ebben a versenyben minden nemzet séfjeinek ugyanabból az alapanyagból kellett elkészítenie a maga fogását. Megdöbbentő volt, hogy 24 ország versenyzője mind egyéni megoldással szolgált.

- Ez talán a zeneművekre is jellemző, nem?
- Még ugyanaz az előadó sem képes kétszer ugyanúgy előadni egy művet. Mi viccesen azt szoktuk mondani, ha koncert közben van egy hiba, hogy az nem hiba, hanem az élő zene varázsa. Ez persze szerencsére ritkán fordul elő. De ha belegondolunk egy hibátlan játék estén is az előadó nincs mindig ugyanolyan hangulatban, ugyanolyan fizikai és lelki állapotban. Nem vagyunk gépek, ettől izgalmas és mindig más egy koncert.

- Ha holnap le kellene tenni a trombitát, mihez kezdene?
- Bizonyára meglepő lesz a válaszom, a horgászat lenne a központi elfoglaltságom. Szóval, ha holnaptól nem lehetne trombitálni, akkor nagyon remélem, hogy holnaptól lehetne horgászni!

- A korábban említett képen, a műsorfüzetben két kollégájával látható. Fontos Önnek a barátság a zenekaron belül?
- Nagyon jó kollégák vagyunk, a képen Asztalos Tamás harsonás és Varga Ferenc első kürtös látható mellettem. Azt kell, hogy mondjam, a rézfúvósok között ez a barátság, kollegialitás mindig így volt. Mi egy szólamon belül tulajdonképpen négy szólamot játszunk, itt mindenki a saját egyéniségét és felelősségét adja bele a koncertekbe. Nálunk az nem működik, hogy nem ismerjük meg a másikat, nem működünk óramű pontossággal együtt a másik zenésszel.

- Közülük senki sem horgászik?
- Ők nem, de van két nagyon jó barátom a zenekarból, akik horgásznak szintén. Arnóth Zoltán első klarinétos és Sturcz László első oboista. Ebből is látszik, hogy aki jó első fúvós, az jó horgász is!

Forrás: Bereczki Lajos (www.pecsiriport.hu)