Pannon Filharmonikusok

Történelmi pillanat ez, és igazi csoda ebben a teremben játszani. Különleges est ez, hogy a Pannon Filharmonikusokkal újra együtt zenélhetek egy varázslatos környezetben – mondta Maxim Vengerov a Kodály Központ december 10-i első nyilvános koncertje kapcsán, miután négy éve a Művészetek Palotájában hegedűművészként már fellépett a pécsi zenekarral. – Csodás a terem, de ez a csoda nem csak Pécsé és Magyarországé, hanem mostantól a világ kulturális életének része. Nagyon sok helyen játszottam már, s kijelenthetem, ez a koncertközpont abszolút az élvonalba tartozik. A szépségén túl a logisztikája is kitűnő, az atmoszférája pedig meleg és kellemes. Azt mondják, az építészet a megkövült zene. Nos, itt létrehoztak egy építészeti Stradivarit, amelyen mostantól mindenki játszhat a Pannon Filharmonikusokkal közösen, csak jól kell ezt az összetartozó hangszert megszólaltatni.

A koncertet megelőzően pedig Ránki Dezső így vélekedett:
- Legjobban a barátságos légköre fogott meg a teremnek, mert itt családi hangulatban, átlátható léptékű térben lehet játszani. Meleg hangzás, közvetlen kapcsolat a közönséggel, kívánhat-e ennél többet az előadó?

A december 16-i ünnepi nyitókoncert előtt Kocsis Zoltán, a Pannon Filharmonikusok állandó vendégkarmestere így összegzett:
- Jandó Jenő gyakorlása alatt járkáltam odabent föl, s alá. Voltam mindenütt, a zongora lábától a terem leghátsó zugáig. Kijelenthetem, mindenhonnan nagyon jól szólt minden. Liszt Ferenc Magyar fantáziája egyébként, ami ekkor volt műsoron, kiválóan alkalmas az ilyen hangzásvizsgálatra, mert van benne „tutti” (az összes szólam együtt hallatszik), zongora- és más hangszerszólók és csoportos megszólalások is. Bátran kijelenthetem mindent nagyszerűen hallottam. Ha azonban hű vagyok önmagamhoz, akkor megfogalmazok kritikát is: időnként kicsit visszhangosnak éreztem a termet. Mindemellett ez egyáltalán nem biztos, hogy valós probléma, mert közönséggel holtbiztos, hogy sokkal jobb lesz az összhatás.

Ugyanekkor Peskó Zoltán, a zenekar zeneigazgatója kijelentette, hogy bár már legalább nyolcvan koncertközpontban megfordult karmesterként, a pécsi hangversenyteremnek ebben a hatalmas felhozatalban is az első sorban van a helye.
– Talán a luzerni, vagy a linzi, ami még ilyen jó emlékezetem szerint, úgyhogy nagyon boldog vagyok, mert ez a miénk. Ha még lehet ide valamit kívánni, az az orgona, és mostmár erre is van remény. Ha pedig megvalósul, akkor több száz éves ragyogó műveket is megszólaltathatunk. Ez egyébként számomra külön jelentőséggel bír. Azzal büszkélkedhetem ugyanis, hogy édesapám egykor maga is az Angster művek zenei tanácsadója volt, szóval most a kör bezárul: nagy élmény lenne a Pannon Filharmonikusokat vezényelve egy Angster-jellegzetességeket magán viselő hangszert megszólaltatni.

Kocsis Zoltán aztán saját zenekarával, a Nemzeti Filharmonikusokkal is visszatért január elején a Kodály Központba. Ekkor így fogalmazott:
– Igaza volt Ránki Dezsőnek, hogy ez egy emberi léptékű terem a budapesti Művészetek Palotájához képest, ami egy hatalmas hodály. Évekig tartott, amíg akusztikailag is belaktuk azt a helyszínt. Itt is látok természetesen problémákat, de ezek olyanok, mintha a bolha körmeit manikűröznénk. Ami decemberi koncerthez képesti állapotot illeti, bár biztos változtattak pár dolgot, én nem nagyon érzem. Amit viszont igen, hogy valamiképp meg kéne erősíteni a színpad elejének és mérsékelni a színpad végének a hangzását, mert életemben ilyen harsonakórust még nem hallottam. Szerintem a hangvetők kérdése, de nem akarok beledumálni, mert nem vagyok akusztikus. A lényeg, hogy mindenféle zenei produkcióra alkalmas terem született meg itt Pécsett, ahol bátran előadható egy Mahler-szimfónia, és bármi más is.Az is tény, hogy emberibb léptékű a MÜPA-nál, itt például szívesebben adnék egy szóló zongoraestet, mint a Művészetek Palotájában, mert ott nem érzem, hogy a terem végéig elvinne a zongorahang.

A zenekar szólamvezetői, népszerű egyéniségei pedig így látják belülről és élesben a koncerttermet.
– Fantasztikus, csodálatos, remek, soha nem volt még ilyen és nem is lesz, egyébként meg csak keresem a szavakat, hogy megközelítsem azt az érzést, ami itt ért az első pillanatokban – mondja Deák Márta koncertmester. Magyarország hangversenytermei közül messze ez a legjobb, jól látom az utolsó sorokban is az emberek arcát, a vonós megszólalásnak tere, mélysége, sőt fénye van. Nekem az is nagyon sokat jelent, hogy a nézőtéren kimondottan kényelmesek a székek. Még el sem kezdtük a játékot, de az arcokat máris elönti az elégedettség. A próbaterem hangja hasonlóan jó, mint a nagyteremé, érezhető, hogy itt is tervezett az akusztika, a függönyökkel pedig minden visszhang teljesen eltűntethető.

– Túl vagyok már két koncerten, és azt kell mondjam, hogy rossz megközelítés a Mercedes – Trabant viszonyával példálóznunk, mert ennél jóval nagyobb a különbség az új és a régi lehetőségeink között – vélekedik Arnóth Zoltán klarinét szólamvezető. Itt full extra minden. Persze elfogult vagyok, mert régóta és nagyon vártunk erre, de meg kell mondjam, minden elképzelésemet felülmúlja, amit kaptunk.

Herpay Ágnes a fagottosok „főnöke” szerint mostmár a színpadon is tökéletes minden, a hangvetők a helyükre tették a hangszercsoportokat. Hozzátéve azt is, hogy nem találkozott még olyan zenei hozzáértővel, aki bármire is panaszkodott volna.
Sturcz László, az oboás szólamvezető pedig így összegez:
– Boldoggá tesz az új otthonunk. Csodálatos, impozáns a külleme, tökéletes az akusztikája. Úgy látom, a zenekar tagjaira is másként néznek azóta a városban, megbecsült emberek lettünk, az utcán is jobban észrevesznek bennünket.