Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Karmester

Kovács László

Diplomáit a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte karmester és harsona szakon. Karmesterként 22 éves korában mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban. Diplomái megszerzése után a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban és a Nagyszínházban tanult Jurij Szimonovnál. 1981 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. 1984-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és zeneigazgatója. 1985-ben elnyerte a Doráti Antal által alapított Ferencsik János emlékdíjat és a Royal Philharmonic Orchestra meghívására egy hónapot töltött Londonban. 1986 óta a Pro Brass együttes karmestere, akikkel 1993-ban a Londoni Abbey Road stúdióban CD felvételt készített. 1989-tól 1999-ig a Nyírbátori Nemzetközi Zenei Tábor művészeti vezetõje, ahol minden nyáron egy százhúsz fős, fiatalokból álló szimfonikus zenekarral dolgozik. Több nemzetközi karmesterverseny zsűrijében részt vett. A Magyar Televízió 4 opera előadását rögzítette. 1998-tõl Marton Éva dal és ária koncertjeinek állandó kísérője. Zongora szólistaként fellépett többek közt a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral. Eddig több mint negyven lemezt adott ki. Európa 21 országában koncertezett, valamint több alkalommal kapott meghívást Ázsiába, Amerikába és a Közel-Keletre is. Kitüntetései: Kortárs művek előadásáért az elmúlt években tizenkét díjat kapott. 1989-ben Liszt-díjat, 1993-ban Bartók-Pásztory díjat, 1996-ban Pro Urbe Miskolc díjat, 1998-ban a Magyar Rádió eMeRTon díját az év legjobb produkciójáért, 2004-ben Miskolci Múzsa díjat 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést kapott.

Rendezvénynaptár

Nincs találat!