Pannon Filharmonikusok

Vezényel

Közreműködik

A műsorról

A hangverseny programját jellemezhetnénk az ébredő XIX. század címmel, ha nem Hindemith művével kezdődne a koncert. Az 1943-ban komponált Szimfonikus metamorfózisok Weber témáira című darabja azonban megelőlegezi a második számként felhangzó Klarinétverseny szerzőjének szellemét. Hindemith négy témát idéz és dolgoz fel művének négy tételében Carl Maria von Weber kevésbé ismert műveiből. Az első, harmadik és negyedik tétel zenei anyagát négykezes zongoradarabjaiból (All’ Ongarese) vette, a második tétel a Schiller Turandotjához írt közzenét idézi. A témák sajátos „átváltozásokon” mennek keresztül, hogy a klasszikus szimfóniára utaló négytételes zenekari nagyformában jelenjenek meg. Azután következik a megidézett: Carl Maria von Weber f-moll klarinétversenye. Szerzője különösen pályája kezdetén szentel nagy figyelmet a virtuóz hangszeres daraboknak. Amikor Baermann, klarinétművész barátja számára megírja 1811 tavaszán Concertinóját, „az egész zenekart megszállta az ördög, mindenki azt szeretné, ha versenyművet írnék számára” – írja egyik levelében. A bajor király megrendelésére még két klarinétversenyt ír ugyanabban az évben: az Op. 74-es Esz-dúrt és a felhangzó Op. 73-as f-moll klarinétversenyt. Schumann I. szimfóniája melléknevéhez méltóan valóban a tavasz hangja: üde természeti kép és átvitt értelemben az ifjúság öröme csendül meg benne.

Hindemith, Weber, Schumann
1943-ban komponált zenekari művéhez Hindemith négy témát dolgoz fel Carl Maria von Weber kevéssé ismert műveiből. Pályafutása elején neoklasszicista törekvések jellemzik alkotásait. Zenei nyelve azonban eredeti és erőteljes, kifejezésbeli tartózkodása kissé személytelenné hangolja darabjait. Az elhangzó darab második tétele Weber Turandot kísérőzenéjéből való, és itt szellemes kínai jellegű zenét hallhatunk.
A Weber-ihletésű muzsika után valóban Carl Maria von Weber következik: klarinétversenyei közül a legjelentősebb, az f-moll hangnemű. A klarinétirodalom ez idő tájt még nem volt gazdagnak mondható, hiszen viszonylag új hangszernek számított. Weber Joseph Baermann barátjának, a müncheni zenekar jeles klarinétosának írt egy Concertinót. A nagy siker felhívta Max Joseph bajor király figyelmét a zeneszerzőre, akitől két további klarinétversenyt rendelt. Ezek egyike a koncertünkön felhangzó darab, melyet 1811-ben nagy sikerrel mutatott be az említett Joseph Baermann.
A szimfónia műfaja, e sokakra kötelező örökség már fiatal éveiben foglalkoztatta Schumannt. Harmincéves korára művészetében főleg a dal virágzott ki, e műfajban alkotta legcsodálatosabb remekműveit. Az ekkortájt alig négy nap alatt felvázolt és hamarosan meghangszerelt I. szimfónia a romantikus dalköltő kifejezésének spontaneitását, naiv báját éppúgy magába foglalja, mint a klasszikus mesterműveken iskolázott zeneszerző kulturált ízlését, megbízható formaérzékét.