Pannon Filharmonikusok

Vezényel

Peskó Zoltán

Közreműködik

Kostas Smoriginas

bariton (Operalia) Bővebben

Nemzeti Énekkar

(karig.: Antal Mátyás) Bővebben

Trubin Beáta

szoprán Bővebben

A műsorról

Műsor:
Brahms: Német Requiem, op.45

Johannes Brahms (1833–1897): Német Requiem, op. 45

A német romantika egyik legjelentősebb, a klasszikus hagyományokat folytató, hamburgi születésű mestere, az első kimagasló színvonalú és értékű nemzeti nyelven írt gyászszertartás-muzsika komponistája a kutatók szerint kettős inspiráció hatása alatt alkotta meg a Német rekviemet. Egyesek úgy vélik, hogy a szeretve tisztelt példaképet és barátot, Robert Schumannt gyászolja benne, mások szerint édesanyja halálakor írta művét. S valóban, a kompozíció kezdetei Schumann halálának évére, 1856-ra nyúlnak vissza, ugyanakkor a legkésőbb készült 5. tételben valóban édesanyja halálára emlékezett a zeneszerző.
Mégis az egyik legfontosabb a művel kapcsolatban, hogy Brahms a latin nyelvű katolikus gyászszertartásszöveg helyett a Biblia legkülönbözőbb részeiből maga állította össze a szöveget. Ehhez hasonlót addig csak a kiváló német barokk komponista, Heinrich Schütz tett egy művével, majd a XX. században – csaknem pontosan száz évvel Brahms alkotása után – az angol zeneszerző, Benjamin Britten, aki Háborús rekviemjéhez használt fel angol verseket, s kombinálta őket a latin gyászmise szövegével.
A Német rekviem a hagyományőrzés egyik legszebb példája Brahms pályáján. A még szimfóniái megírása előtt álló mester ugyanis a német barokk egyházzene első és utolsó nagy alkotója, Schütz és Bach tradícióit elevenítette és frissítette fel saját művészetének mély átélésű, komoly, itt érthetően nemegyszer komor, ugyanakkor katarzist is nyújtó hangvételével.
Schützre utal a szó és a zene szinte képszerűen leíró viszonya, Bachra pedig – az ellenpontos szerkesztés és két tételzáró fúga mellett – a mű monumentalitása, magasztossága és áhítata. De német protestáns hagyomány a dallamvilág nyílt vagy rejtett kapcsolata a korálmelodikával is.
Mindezek mellett is félreismerhetetlenül brahmsi muzsika a Német rekviem, harmóniáinak romantikus érzékenységével, hangszerelési sajátosságaival, klasszikus formáival.
Brahms a mű szövegéhez felhasználta a Szentírás különböző könyveiből a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, prófétai könyveket, sőt két apokrifrészletet is. A hét tétel csodálatos logikával, filozofikus emelkedettséggel foglalja össze az ember gondolatait a halálról.
Az első tétel a vigasszal kezdi, csak aztán következik a gondolat: minden mulandó. A harmadik tétel az élet céljait próbálja megkeresni a látszólagos értelmetlenségben. A lélek vágyódik az Úr után, és az Úrban találja meg vigaszát is. Ilyen megvilágításban a földi élet valóban átmeneti állomás csak, és a halál nem arathat diadalt. Boldogok tehát a holtak. A kicsengés, mely a mű tulajdonképpeni általános emberi érvényét és felekezetek fölöttiségét, humanizmusát adja, az utolsó sor, János jelenéseiből való idézet: „megnyugosznak az ő fáradságuktól és az ő cselekedeteik követik őket”. Azaz, az embert munkája, művei teszik halhatatlanná.
Zeneileg az első tételt az teszi különlegessé, hogy Brahms nem használja benne a hegedűket, így a mélyvonósok sötét hangszíne határozza meg karakterét, a „vigadozással aratnak majd” sort azonban olyan vigasztalóan széles melodikával zenésíti meg, ami enyhíti komorságát. A második, a mű legnevezetesebb tétele nagyszabású kétrészes forma, melynek első része is három részre tagolódik. Hallhatunk különleges, hármas lüktetésű indulómuzsikát, szinte impresszionista hangfestést is, de a tétel alapkaraktere a monumentális ujjongás hangja, az „örök öröm fejökön” részletben pedig a szólófuvola szinte dicsfénnyel övezi a kórus énekét.
A Jelentsd meg Uram az én végemet című 3. tételben a baritonszóló kétségbeesett recitativóban firtatja az élet értelmét, célját. A szólista és a kórus szenvedélyes kérdéseire a tétel második fele adja meg a választ „Az igaz lelkek az Úr kezében vannak és semmi kín nem gyötri őket” apokrif szövegre írt monumentális kórusfúgával. A Míly szerelmetesek a te hajlékaid című 4. tételt könnyed, szinte bölcsődalszerű hangvétel jellemzi. A Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok című, Brahms édesanyjára emlékező 5. tételt szopránszóló indítja, de már itt is vigasztaló a hangvétel, miként később, a kórussal kiegészülve. A Mert nincs itt maradandó városunk című 6. tételben az utolsó ítélet ábrázolása nem az ismert Dies irae hangvételt sugározza, hanem a halál fölött aratott diadalét, melyet a második záró fúga tükröz.
A Boldogok a halottak című 7. tétel a rekviem lírai szépségekben gazdag, emelkedett hangulatú apoteózistétele, melynek végén Brahms visszaidézi a nyitótétel zenei anyagát, így a Boldogok a halottak gondolata rímel a Boldogok, akik sírnak gondolatra, az örök élet vigasza a halál fájdalmára.

Brahms: Német rekviem
(Károli Gáspár fordítása nyomán)

1. Boldogok, akik sírnak
Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. (Máté evangéliuma 5, 4.)
Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.
Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő,
kévéit emelve. (126. zsoltár 5–6.)

2. Mert minden test olyan, mint a fű
Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint
a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull: (Péter I. levele 1, 24.)
Legyetek azért atyámfiai, béketűrők az Úr eljöveteléig.
Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja,
míg reggeli és estvéli esőt kap. (Jakab levele 5, 7.)
De az Úr beszéde megmarad örökké.
Ez pedig az a beszéd, amely néktek hirdettetett. (Péter I. levele 1, 25.)
Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek;
és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom
és sóhaj. (Ézsaiás 35, 10.)

3. Jelentsd meg Uram az én végemet
Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az?
Hadd tanuljam, hogy milyen múlandó vagyok.
Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi.
Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmaskodik;
rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
Most azért, mit reméljek, oh Uram?!
Te benned van bizodalmam. (39. zsoltár 5–8)
Az igaz lelkek az Úr kezében vannak és semmi kín nem gyötri őket. (Példabeszédek 2, 7.)

4. Míly szerelmetesek a te hajlékaid
Míly szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!
Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornáczai után;
szívem és testem ujjonganak az élő Isten felé.
Boldogok, akik lakoznak a te házadban,
dicsérhetnek téged szüntelen! Szela. (84. zsoltár 2., 3., 5.)

5. Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok
Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok,
de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek,
és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket. (János evangéliuma 16, 22.)
Láthatjátok a saját szemetekkel, hogy milyen keveset fáradtam,
mégis milyen nagy nuygalmat találtam./Sirach fia, Jézus könyve 51, 35. [i. e. 2. század])
Mint férfi, akit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én,
és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást! (Ézsaiás 66, 13.)

6. Mert nincsen itt maradandó városunk
Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. (Pál a zsidókhoz 13, 14.)
Ímé a titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el,
de mindnyájan eltávozunk.
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni,
és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi eltávozunk.
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó
test halhatatlanságot öltsön magára.
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik,
és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva:
Elnyeletett a halál diadalra. Halál, hol a te fullánkod?
Pokol! hol a te diadalmad? (Pál I. levele a korinthusiakhoz 15, 51–55.)
Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél
mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek. (János jelenései 4, 11.)

7. Boldogok a halottak
És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem: Írd meg:
Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva.
Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól,
és az ő cselekedeteik követik őket. (János jelenései 14, 13.)