Pannon Filharmonikusok

Vezényel

Ola Rudner

A svéd karmester hegdűművészként kezdte pályafutását, a Paganini verseny győztese és a legendás Végh Sándor asszisztense volt, majd különböző zenekarok - Camerata Slazburg, Volksopera Vienna, Vienna Symphony Orchestra - koncertmestere.
1995-ben megalapította a Philharmonia Wien-t, majd 2001-2003 között az ausztrál Tasmanian Orchestra vezető karmestere, 2003 és 2008 között a… Bővebben

Közreműködik

Lakatos György

fagott

A műsorról

Műsor:
Rossini: Olasz nő Algírban (L'italiana in Algeri) - nyitány

Rossini: Fagottverseny

R. Strauss: Hősi élet (Ein Heldenleben), op.40

A korai olasz romantikus operatörténet egyik legnagyobb mestere, Gioacchino Rossini (1792–1868) mintegy 40 operája közül A sevillai borbély és a Hamupipőke mellett talán az 1813-ban komponált Olasz nő Algírban az egyik legnépszerűbb, még ma is teljes egészében játszott mű, melynek nyitánya rendkívüli sikert arat koncerteken is. Ritkábban hallható Fagottversenyét az 1829-ben komponált Tell Vilmos opera megírását követő haláláig tartó opera nélküli periódusban, 1845 táján írta, akkor, amikor már csak a maga örömére komponált, talán az egy nagyszabású Stabat mater kivételével.
A koncert második felében Richard Strauss (1864–1949) 1899-ben komponált nagy formátumú szimfonikus költeményét hallhatjuk, melynek születéséről szerzője a következőket írta: „Mivel Beethoven Eroicája nem kedvence karmestereinknek, és ezért csak igen ritkán adják elő, belső szükségletnek engedve most egy nagyobb szimfonikus költeményt komponálok, Hősi élet címmel (gyászinduló nélkül, de Esz-dúrban, nagyon sok kürttel, ami ugyebár a hősiesség jelképe).”
Maga Strauss így írta le a mű történetét: A hős, A hős ellenségei, A hős társnője, A hős a csatában, A hős munkálkodása békében, A hős menekülése a világtól és megtisztulása.

Gioacchino Rossini (1792–1868): Olasz nő Algírban – nyitány
Gioacchino Rossini (1792–1868): Fagottverseny

A romantikus olasz vígopera egyik legzseniálisabb mestere Pesaróban született, muzsikuscsaládban. A színház világával korán megismerkedett, 13 évesen már apja mellett játszott a színház zenekarában. Komponálni 15 éves korában kezdett, és 20 évesen már országszerte ismerték. Pályája során közel 40 operát alkotott, melyek közül különösen nápolyi és párizsi korszakához kötődő vígoperái, A sevillai borbély, az Olasz nő Algírban és az Ory grófja váltak világszerte ismert repertoárdarabbá, de komolyabb hangvételű operái (Tankréd, Hamupipőke, Semiramis, Otello, Tell Vilmos) is jelentősek. Munkásságából különösen operáinak nyitányai hatottak inspirálóan saját kora és a későbbiek komponistáira (Sztravinszkij a Kártyajátékban A sevillai borbélyéból, Sosztakovics 15. szimfóniájában a Tell Vilmoséból idéz). De akadnak olyan – ma is népszerű nyitányai, például A selyemlétra vagy A tolvaj szarka, melyek már csak önmagukban utalnak az eredeti operára.
Az Olasz nő Algírban című vígoperát 1813-ban mutatták be a velencei San Benedetto színházban, s a történet – a megunt feleségét olasz rabszolgájának ajándékozó Musztafa bejről, aki olasz feleséget kívánva magának járt pórul – remek alapot szolgáltatott Rossininek sokszínű zenei humora, életkedve, ritmikai leleményessége kibontására, melyet a nyitány is ragyogóan mutat. Már a lassú bevezetés tartalmaz zeneileg is izgalmas fokozást, melyet nálunk a rádió Operamagazinjának szignáljává lett gyors részben egy nagyszabású crescendóval tetéz meg. A szinte rokokósan kecses, rendkívül szellemes zenei anyag hangszerelése is ragyogóan alkalmazkodik e kettősséghez: a rövid szólók mellett grandiózusan fényes zenekari hangzást hallhatunk.
Rossini nyitányain kívül viszonylag kevés művet írt zenekarra – miként az operák mellett is csak néhány kantátája és egyházi műve számít maradandónak, közülük is kiemelkedik a máig népszerű Stabat mater –, közülük elsősorban fiatalon szerzett zenekari szonátáit játsszák néha kamarazenekarok. Ezért számít igazi csemegének, hogy néhány kisebb, szólóhangszerre és zenekarra írott műve közül – melyeket klarinétra, hárfára, nagybőgőre és csellóra komponált – ma egy olyan versenyművet hallgathatunk meg, B-dúr fagottversenyét, mely csak a közelmúltban került a legkiválóbb fagottosok és zenekarok repertoárjára. Talán azért is, mert a darabot 1845 táján abban a periódusában írta, amikor már alig-alig komponált, azt is leginkább csak a maga kedvére.

Richard Strauss (1864–1949): Hősi élet (Ein Heldenleben) op. 40

A XIX–XX. század fordulójának egyik legjelentősebb német zeneszerzője, Richard Strauss 1899 márciusában maga vezényelte az előző év utolsó napjaiban befejezett, nagyszabású szimfonikus költeményének ősbemutatóját, mely hatalmas sikert aratott. Nem véletlen, hiszen a Liszt Ferenc nyomán elkezdett műfajnak már olyan kiváló alkotásait tudhatta maga mögött, mint a Don Juan, a Halál és megdicsőülés, a Till Eulenspiegel vidám csínyjei, a Don Quixote vagy az Imígyen szóla Zarathustra, s mindegyikben valamilyen újat alkotott, szerkesztésben vagy megformálásban.
A kompozícióról, mely egy hős – vélhetőleg Strauss – nagyszabású harca a külvilággal és önmagával, maga a szerző a következőket mondta: „Mivel Beethoven Eroicája nem kedvence karmestereinknek, és ezért csak igen ritkán adják elő, belső szükségletnek engedve most egy nagyobb szabású szimfonikus költeményt komponálok, Hősi élet címmel (gyászinduló nélkül, de Esz-dúrban, nagyon sok kürttel, ami ugyebár a hősiség jelképe).” Maga Strauss így írta le a mű történetét: A hős, A hős ellenségei, A hős társnője, A hős a csatában, A hős munkálkodása békében, A hős menekülése a világtól és megtisztulása.
A tökéletes összjáték tekintetében még ma is a zenekarok és a muzsikusok egyik legnagyobb próbakövének számító műről párizsi bemutatója alkalmával Debussy a következőket mondta: „Ez a mű képeskönyv, vagy még inkább mozgókép. De meg kell mondani, hogy egy zeneszerző, aki ilyen hatásosan épít fel egy kompozíciót, bizony közel áll ahhoz, hogy lángésznek nevezzük.” De még a mű nem minden részletével elégedett francia regényíró, Romain Rolland is kiemelte: „Első rész, fiatalos, erőteljes, friss. (…) A negyedik: nagyszerű csatajelenet, mindennel, ami ehhez szükséges. A zeneirodalom legjobb csatája.”