Pannon Filharmonikusok

Andrej Gavrilov 1974-ben 18 évesen megnyerte a Nemzetközi Csajkovszkij-versenyt, majd ugyanebben az évben diadalmas bemutatkozással robbant be a komolyzenei köztudatba, a Salzburgi Fesztiválon Sviatoslav Richtert helyettesítve. Ezt követően − a világ legnagyobb zenekaraival történő közös fellépések révén − kiemelkedő nemzetközi karriert futott be.

A zongorista művészcsalád gyermekeként született 1955-ben Moszkvában. Édesapja Vladimir Gavrilov neves festőművész, édesanyja Henrich Neuhaus tanítványa és Andrej első tanára is volt egyben. Gavrilov 1973-ban végzett a központi zeneiskolában, Moszkvában Tatiana Kestner tanítványaként. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Moszkvai Konzervatóriumba, ahol Lev Naumov volt a tanára.

1976-ban debütált Londonban Paavo Berglunddal és a Bournemouth Szimfonikus Zenekarral, a Royal Festival Hallban. 1978-ban a Berlini Filharmonikus Zenekarral koncertezett egy 30 állomásos európai turné keretében, 1980-ra már a világ valamennyi főbb kulturális központjában fellépett.

Egy politikai kényszerszünet után, 1984-ben Andrej Gavrilov sikeresen tért vissza a brit koncertek világába, szólóhangversenyeket adott a Barbicanban és a Royal Festival Hallban. Mihail Gorbacsov felé intézett sikeres petíciója után ő lett az első szovjet művész, aki engedélyt kapott arra, hogy politikai menedékjog nélkül éljen nyugaton.

Gavrilovot a Carnegie Hallban történő, 1985-ös debütálását követően Donal Henahan a New York Timestól neves művésznek nyilvánította. Azóta koncertezett már New York, Los Angeles, Detroit, Cleveland, Chicagó, Philadelphia, Montreal, Torontó, London, Bécs, Párizs, Berlin, München, Amszterdam, Tokió, Moszkva és Szentpétervár zenekaraival, valamint sok más patinás együttessel, illetve olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Abbado, Haitink, Muti, Ozawa, Svetlanov, Tennstedt, Rattle vagy Neville Marriner.

1976 és 1990 között Andrej Gavrilov exkluzív művésze volt az EMI zenekiadónak. A zongorista számos nemzetközi díjat nyert, köztük 1979-ben Gramophone-díjat , a Deutscher Schallplattenpreis díját 1981-ben, a Grand Prix International du Disque de L'Academie Charles Crois elismerést 1985-ben és 1986-ban, valamint az International Record Critics Award (IRCA) díját 1985-ben. Egyéb díjai között szerepel a Premio Internazionale Accademia Musicale Chigiana 1989-ből (a zenekritikusokból álló zsűri a világ legnagyszerűbb zongoristájának nyilvánította). 1998-ban Andrej Gavrilovot azon zongoristák közé választották, akik felkerültek a Philips Music Group kiadó listájára, mely A 20. század legnagyobb zongoristáit nevezi meg.

1990 októberében Andrej Gavrilov aláírt egy exkluzív szerződést a Deutsche Gramophone lemezkiadóval, mely olyan kiadványokhoz vezetett, mint például a Chopin-, a Prokofjev-, a Schubert-, a Bach- és a Grieg-felvételek.

1994-től 2001-ig Andrej Gavrilov hét évre visszavonult, és szinte egyáltalán nem adott nyilvános koncertet. Filozófiát és vallástant tanult, új ötleteket és megközelítéseket keresett a zenében.

2001-ben, 16 év után diadalmasan tért vissza Oroszországba, egyetlen este alatt négy zongoraversenyt adva elő a Moszkvai Konzervatóriumban. Azóta egyre többször és egyre gyakrabban játszik világszerte nagyobb sikerrel, mint valaha. 2008-ban visszatért koncertezni az Egyesült Államokba. 2009-ben világkörüli koncertkörútra indult, beleértve egy négyhónapos, oroszországi turnét is, mellyel hatalmas sikert aratott. 2010 februárjában meghívást kapott a Bécsi Filharmonikusok Aranytermébe, hogy egymást követően négy koncerten játsszon. A koncertek nagyszerű kritikát kaptak. Emellett Gavrilov új CD- és DVD-felvételekre készül Bach, Chopin, Liszt, Schumann és egyéb zeneszerzők műveivel.

2012-ben Andrej Gavrilov Madridban és Londonban tartott mesterkurzusokat, melyet továbbiak követtek a világ minden táján. 2013-ban befejezte háromkötetes önéletrajzát, melynek első kötete 2014 márciusában és áprilisában jelent meg oroszul, valamint németül, és egy Chopin Noktürnjeit tartalmazó CD egészítette ki.

2013 áprilisában Andrej Gavrilov megvalósította egy régi álmát: maga szeretett volna vezényelni a zongoránál. Egy belgrádi koncerten három versenyművet adott elő, miközben ő maga dirigálta a szimfonikus zenekart. Azóta több hasonló koncertet is adott, valamennyit nagy sikerrel.