Reiso Pécs
Hotel Lycium****
Pécsi Állatkert
Mecsek Egyesület
Hetényi Pincészet
Zsályaliget Élménypark
Fabrik Barkács Szaküzlet
Katica tanya
E.ON Hungária Zrt.
Ipark Pécs
OTP Klub
Pécsi Balett
Lakics Gépgyártó Kft.
Gépszer
Emberi Erőforrások Minisztériuma
http://www.pnsz.hu/
Pécs, a kultúra városa
Mischl Autóház
Öko-Trade Kft
Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet
Mecsekerdő Zrt
Dél TAKARÉK
Pécsi Tudományegyetem
Kloé Exlusive Fashion
LAFARGE Cement Magyarország Kft.
Gondoldó Kft. 

1978-ban született Budapesten. Hegedűtanulmányait hatévesen kezdte, tizenegy évesen pedig felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő tagozatára Perényi Eszter osztályába, ahol 2001-ben diplomázott. Megannyi sikeres nemzetközi versenyszereplés után 1997-ben elnyerte a Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny második díját, az 1999-es Salzburgi Mozart-verseny első díját, a Kuhmói Trióverseny első díját (Bogányi Gergellyel és Bogányi Tiborral), majd 2002-ben a világ egyik legrangosabb hegedűversenyén, az indianapolisi Nemzetközi Hegedűversenyen az első díjat. A fiatalon már széles körben ismert hegedűs olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Perényi Miklós és Eötvös Péter, fellépett többek között Amszterdam, London, New York, Rio de Janeiro, Berlin leghíresebb termeiben, játszott többek között a Jeruzsálemi, az Ittingeni valamint a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Eddig tizenegy szólólemeze készült.
Nincs találat!