Pannon Filharmonikusok

www.pfz.hu
Regisztráció

europa cantat

civitatis

Közreműködők

Zrinka Ivančić

zongora

Zrinka Ivancic egyike a fiatalabb generáció legtehetségesebb horvát muzsikusainak. Zenei képzése ötéves korában kezdődött; 2007-ben szerzett mesterdiplomát, majd Olaszországban folytatta tanulmányait. 
Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja, ami több tekintélyes zenei fesztiválon való fellépést eredményezett számára szerte Európában, ahol egy sor sikeres szólóestet adva felkeltette a kritikusok, valamint a közönség érdeklődését. Szólistaként szerepelt minden nagyobb horvát zenekar és együttes által kísérve, illetve az elmúlt években kiváló kamarazenészként is bemutatkozott a legjobb horvát és nemzetközi szólisták némelyikével közösen koncertezve. 
Felvételeket készített a horvát rádió és a horvát állami lemezkiadó részére, valamint több alkalommal fellépett a horvát televízió zenei programjaiban. 2007 óta a Zágrábi Zeneakadémia zongorakísérőjeként áll alkalmazásban.

Rendezvénynaptár

Nincs találat!