Pannon Filharmonikusok

Vezényel

Krzysztof Penderecki

1933 november 23-án született a lengyelországi devicában, zeneszerzést Franciszek Skolyszewskinél kezdett tanulni. A Krakkói Konzervatóriumban Artur Malawskinál és Stanislaw Wiechowicz voltak tanárai, 1958-ban fejezte be tanulmányait, majd ugyanitt professzorrá lépett elő. 1966 és 1968 között Penderecki oktató volt az esseni Volkwang Hochschule für Musik-ban. 1968-ban ösztöndíjat kapott a német… Bővebben

A műsorról

Műsor:
Krzysztof Penderecki: II. „Karácsony”szimfónia
Sosztakovics: VI. szimfónia (h-moll), Op.54

A modern lengyel zene fél évszázada a világ zenei életének élvonalába tartozó nagy mestere, Krzysztof Penderecki (1933–), akárcsak szintén világhírűvé lett kortársa, Henryk Mikołaj Górecki (1933–) az 1970-es évek második felében fordított végleg hátat az avantgárdnak. Ezzel a múlt tradícióit felvállaló lépéssel pedig példaadói lettek az európai neoáramlatnak, melyben különösen a balti szerzők váltak követőikké.
Penderecki nagy áttörését az 1980-ban komponált 2. (Karácsony) szimfónia jelentette, melyben amellett, hogy a késő romantikus zene – Bruckner, Reger, Wagner nyomán kialakított – tradícióit is felvállalta, hatalmas meglepetést keltve három kulcsfontosságú helyen a Stille Nacht kezdetű karácsonyi dalt is felidézi. Az azóta komponált Penderecki-szimfóniák sora is igazolta, hogy ez az újra megtalált „romantikus hang” a közönség és részben a szakma elismerését is kivívta, így nem csoda, hogy a mester maga is szívesen vállalkozott fordulatot jelentő műve elvezénylésére.
Penderecki, a karmester elsősorban saját műveinek hivatott tolmácsolója, de a néhány szerző között, akiknek műveit szívesen és hitelesen vezényli, a legkiemeltebb helyen Dmitrij Sosztakovics (1906–1975) áll, tőle is leginkább az 1939-ben komponált 6., h-moll szimfónia.
Az eredetileg Lenin emlékének szánt szimfóniával valójában inkább saját helyzetét akarta stabilizálni a zeneszerző, hogy botrányt kavaró operája, a Kisvárosi Lady Macbeth és a hivatalos körökben ha mérsékelten is, de ellenszenvvel fogadott 5. szimfóniája után egy vokális Lenin-szimfóniát tervez írni – később úgy alakította háromtételessé, hogy felhasznált benne néhány drámai motívumot a tervezett „lenini műből”. Érdekes módon ez alapozta meg a nyitótétel kortükörnek is beillő drámai-tragikus, komor hangvételét, de szokatlan volt az is, hogy egy lassú tétellel indul a szimfónia, mintha rögtön egy hagyományos másodikkal kezdődne. Egy másik felfogás szerint Csajkovszkij szintén 6-os sorszámú, Patetikus szimfóniájához hasonló funkciójú ez a tétel, s csak az a különbség, hogy az azt követő két gyors tétel után hiányzik a pátoszt erősítő, fájdalmas, sirató hangú zárótétel, ezért „anti-Patetikus” szimfóniának is nevezik szakmai körökben. Egy biztos: két ilyen életteli, lendületes, látszatra önfeledten vidám, valójában gunyoros, szarkasztikus egymást követő tételt addig és később sem írt szimfóniái sorában Sosztakovics. Talán ez az összetettség az, amiért napjainkban egyre többször felhangzik a 6. szimfónia, s amiért a negyedszázaddal fiatalabb zeneszerző-karmester, Penderecki is szívesen műsorán tartja.